Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Félmaréknyi fejlesztő határozza meg több milliárd ember érzelmi állapotát

2020-ban sincs tuti mondat, nem lehet előhúzni egyetlen általános kártyát, ami az embert kisegítené a bajból – mondja Tari Annamária pszichoterapeuta, pszichoanalitikus. Könyveiben leginkább azt tanítja, miként lehet az online és az offline világ között megtalálni azt az egyensúlyt, ami segíthet abban, hogy érzelmileg jól éljünk. Részletek a Life-ban megjelent interjúból.

A szüleink, nagyszüleink korosztály átélt háborút, forradalmat, éhínséget. Life-címlapalanyunk, Edith Eva Eger Auschwitzot is megjárta – rajtunk pedig kifogni látszik egy parányi vírus. Profitálhatnak vajon a mai fiatalabb generációk a vészhelyzetből, vajon jobbá teszi őket a próbatétel?

Jó ideje nem ért bennünket olyan trauma – legalábbis itt, Európában -, amelyből megtapasztalhattuk volna, hogy az ember nem védett. Még az X generációnak is inkább csak a szülei éltek át háborús helyzetet, az 1982 után született Y tagjainak pedig végképp távoliak lehetnek ezek az élmények, legfeljebb filmekből, regényekből ismerhetnek hasonló szituációkat.

A mai valóság erősen erodálja a védettség és a sérthetetlenség illúzióját.

Az emberek nagy hányada először kerül olyan szituációba, amikor eddig soha nem használt készségeit kéne mozgósítania. Ilyen embert próbáló helyzetekben mutatkozik meg, hogy valakinek milyen érzelmi kapacitások vannak a személyiségében, mennyire képes empátiára –egyáltalán felfogja-e, nemcsak az a lényeg, hogy ő ne betegedjen le, hanem másokat se fertőzzön meg.

A könyveid tele vannak szépirodalmi utalásokkal, Paul Auster és Nick Hornby kortárs írók regényeiből éppúgy idézel, mint az Anna Kareninából, és Platón és Ginsberg is előkerült már. Mi lesz a következő irodalmi mű, amiből generációs kontextusban előveszel részleteket?

Ha kijön valamilyen fontos generációs alkotás, azonnal megnézem. Most láttam a Social dilemma című dokumentumfilmet, amiben a Szilícium-völgy néhány fejlesztője, például a Google-től Tristan Harris állt a kamerák elé, hogy megpróbálja elmagyarázni a közösségi média filterbuborékjának működését. Hogy miként veszel el azokban a tanuló algoritmusokban, amelyek folyton svédasztalt tesznek eléd, amitől elfelejted, hogy valaha volt saját kíváncsiságod. Az emberi történelemben még sosem volt olyan, hogy félmaréknyi fejlesztő ilyen mértékben befolyásolja többmilliárd ember érzelmi állapotát. Ez egy üzleti modell, jelen pillanatban a szemgolyónkért és a figyelmünkért folyik a harc a profit érdekében. Kötelezően felírnám ezt a filmet mindenkinek, hiszen a könyveimben másról sem beszélek, mint hogy miként lehet az online és az offline világ között megtalálni azt az egyensúlyt, ami segít abban, hogy érzelmileg jól éljünk.

Hogy képesek legyünk örülni az életünknek, élvezzük a legjobb pillanatokat – persze offline! -, és a kapcsolatainkban valódi érzelmeket legyünk képes adni és kapni.

Miután elvégezte az ELTE pszichológia szakát, Tari Annamária viszonylag rövid kitérő után az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben – közismert nevén a Lipóton – kezdett dolgozni. Az utóbbi években már csak magánrendelésen dolgozik, illetve szupervíziót vállal. Céges tréningjein főként a generációs kérdésekről esik szó. Fotó: Orbital Strangers

De ma már a híreket is a neten olvassuk, az oktatás digitális, szóval nem biztos, hogy csak káros dolgok miatt függnek a világhálón a tizenévesek.

A net egyik legnagyobb hibája, hogy minden ingyen lett. És itt bejön Andrew Keen hosszú lófarok elmélete: nagy számban, de szerény minőségben lesznek előállított tartalmak, és a korábbi fogyasztó is előállítóvá válik. Az a baj, hogy a beetető ingyenes időszak picit hosszabb volt, mint ami szociálpszichológiailag tanácsos lett volna. Ha megfelelően rövid egy próbaperiódus, akkor arra jó, hogy rászoktassam a fogyasztót, aztán ha megszerette, fizet majd, amikor kell.

De itt arról van szó, hogy 15 éve ingyen olvassuk a híreket – nehéz ezután elvárni, hogy fizessünk értük, legalábbis tömegek biztosan nem fognak.

Inkább átmennek egy másik olcsóbb vagy ingyenes helyre, és így jutunk el szép lassan oda, hogy elkezdjük nem profik tartalmait olvasni. Csak abban lehet bízni, hogy van egy réteg, amelyik hajlandó megérteni, hogy az igazán értékes sosem volt ingyen: a könyvtárba is be kellett iratkozni. Az internet világát hologramszerűnek hittünk sokáig, így az igazából egyetlen generáció sincs ma, amelyik elmondhatná magáról, hogy tökéletesen érti, hogy mi történik vele.
Az internet világa, a virtuális tér valójában ismeretlen világ, aminek például a deep web aspektusát az átlagember nemhogy nem ismeri, még csak nem is tud róla. Azt hiszem egyetlen generáció sincs ma, amelyik elmondhatná magáról, hogy pontosan tudja és tökéletesen érti, hogy mi is történik ott, és vele.

Mert milyen klassz első látásra a filterbuborék jelenség: ha érdekel a papagáj, olvashatsz róla hónapokig, de valójában szép lassan elvész az önálló gondolkodási kapacitásunk, amire szükség lenne. Kognitív restségnek szokták nevezni, amikor csak ülsz és fogyasztod a tartalmakat, nem is gondolkozol.

Nyilván sokan szívesen menekülnének egy olyan világba, ahol vizuálisan több az öröm. Akkora bűn ez?

Minél több van ilyen típusú örömökből, annál szürkébbnek tűnik majd a valóság, és annál nehezebb lesz szeretni. Olyan korszakban élünk, amikor az offline életünk mellett egyre intenzívebb az online életünk. Napi négymilliárd fotó került fel az Instagrammra 2019-ben – ez olyan, mintha egyre nagyobb szükség lenne rá, pedig dehogy! Zuckerberg nagyon ráérzett arra, hogy az embereknek kell ez a fajta megnyilvánulás, mert eléggé exhibicionisták, imádnak kukkolni, és szeretik jól érezni magukat.

Ma bárki után lehet kurkászni a Facebookon és az Instán például szakítás után, és ez erőteljesen felülírta a gyászfolyamatokat szakítás után.

Régen úgy volt, hogy a párok szakítás után még találkoztak párszor, hogy megbeszéljenek és visszacseréljenek dolgokat, de egyik sem ült le két hétre a másik kapuja elé. Most pont ezt csináljuk a telefonunkkal, csak nem látszik! Az ember ilyenkor újra és újra felkaparja azt a kis vart, és ez a kapcsolat lezárását nagyon elnyújtja. Sőt egyre gyakrabban azt idézi elő, hogy az egyik liánról kapcsolódunk a másikra: egy percig nem akarunk egyedül lenni, mert a szeparációs szorongás elkerülését a hiperkonnektivitás nagyban támogatja, holott annak kezelése a biztonságos kötődés alapfeltétele az ember életében.

Van ebből kiút?

Én mindig optimista vagyok, bár sötét előadásokat szoktam tartani. (Nevet.) Talán hazabeszélek, de úgy gondolom, hogy az értelmiségiek minimális mennyiségben tudnak csak bulvárt fogyasztani, nem kell sok, hogy a telítődésérzés megjelenjen náluk. Szerintem mégiscsak vissza lehet oda térni, hogy egy jó könyvből három oldal felér félórányi szörfözéssel.

Aki régebben sokat olvasott, annak egy idő után az fog hiányozni, és visszatér a könyvekhez.

Nicholas Carr tudott ebben a témakörben nagyon ironizáló könyveket írni. A Hogyan változtatja meg agyunkat az internet? A sekélyesek kora című kötetében például azt magyarázza el, hogy a neurológusok megvizsgálták: más a szemmozgás, amikor az ember printet vagy online olvas. Mégpedig lassúbb a nyomtatott könyvnél, és nem azért, hogy órákat töltsünk olvasással, hanem azért, mert a szemünk igazodik az agyunk felfogási képességéhez. Ha átfutok gyorsan egy soron, aligha fogok azonosulni a regény főszereplőjével. És kikből fog állni a jövő elitje? Akiknek könyvespolc van a lakásában!

Tari Annamária pszichoterapeuta, pszichoanalitikus, a generációs kérdések 2008 táján kezdték érdekelni. „Akkoriban robbant be az információs kor, és én körülnéztem a világban, hogy vajon foglalkoznak-e szakemberek azzal, mennyi minden meg fog változni. Láttam, hogy az USA-ban vannak már ilyen témájú könyvek, például Patricia Wallace már a 2000-es évek elején megírta Az internet pszichológiáját, amelyben szociálpszichológiai ismeretek birtokában elemzezte, hogy mi történik a csevegőszobákban, a levelezési listák, az online játékok használata közben. Rengeteget gondolkoztam azon, hogy mi történik most és mi fog később…” Az első generációs témájú könyve az 2008-ban megjelent Y generáció című volt, ezt nagyjából kétévente követték új kötetek, a legutóbbi 2019-ben, Online illúziók – offline valóság címmel.

A teljes interjú a decemberi Life-ban olvasható, itt bele is lehet lapozni a magazinba:

Oszd meg!