Aki azt gondolja 2022-ben, hogy meg tudja óvni a gyerekét a drogoktól, utópiában él. A tiltás nem megoldás, a mentális egészségügyi nevelés és a tabumentes kommunikáció annál inkább. Egyébként meg épp a multik kultúrája az egyik legfőbb oka annak, hogy a felsővezetők hétvégi rutinjának szerves része a kokainozás. Interjú Dr. Zacher Gábor toxikológussal.
Mikor pár éve egy előadásán jártam, azt mondta, nem hisz a frontális drogprevencióban. Ön is gyakran jár előadni középiskolákba – hogy látja, változott az elmúlt években a drogokról való párbeszéd?
A mostani helyzet nem éppen ideális a drogprevenció szempontjából, szegény pedagógusoknak nagyobb gondjuk is van ennél. Ráadásul nincsenek komoly szervezett programok, csak hébe-hóba egy-két előadás, rendkívüli osztályfőnöki óra vagy meghívott előadó. És nagyjából ennyi. Na meg a biológiakönyv, ami azért bőven hagy maga után kívánnivalót.
Szerintem 2022-ben érdemes felismerni, hogy a középiskolások már rég tisztában vannak a szerekkel.
Nem ijesztgetni kell őket, hanem arról beszélni, hogy mit kínálnak ezek a szerek, és hova juthat el az ember a használatuk során. Ha felismerjük, mi a személyes motiváció a drogfogyasztás mögött, a prevenció is hatékonyabb lehet.
És mi a személyes motiváció?
Általában a változást emelik ki. Hogy a kábítószerek hatására minden más lesz, felszabadulnak, megszűnnek a szorongásaik. Illetve ott van még a társas nyomás, valamint a kíváncsiság is, és mindkettő jellemző ebben a korosztályban. Mert hiába mondom el nekik, mik a kábítószer veszélyei, ők kíváncsiak lesznek, ahogy anno én is az voltam fiatalkoromban.
Úgy gondolom, hogy meg kell tanulnunk együtt élni ezzel a problémával.
A „tiszta udvar, rendes ház, drogmentes övezet” egy utópia, valójában tök röhejes.
Dr. Zacher Gábor
Fotó: Sebestyén László
És most nagyon más a piac, mint mondjuk 20-25 éve. Az Európai Drogmonitorozási Központ körülbelül 800-900 kábítószert tart most számon, és 2005-2007 körül, amikor a dizájnersereg beindult, a hazai drogpaletta jelentős módon megváltozott. A heroin majdnem teljes mértékben eltűnt Magyarországról, holott Nyugat-Európában, Észak-Európában ehhez kapcsolódik a vezető halálozás. A fiatalok körében most a dizájnerdrogok pörögnek, ecstasy, speed, ilyesmik, nagyjából olyan 13-15 százalékos prevalencia figyelhető meg a középiskolásoknál. A helyzetet az is nehezíti, hogy
ma már max két SMS-be kerül hozzájutni a legtöbb droghoz.
Akkor egyáltalán miről érdemes beszélni most drogprevenció címen?
Szerintem nem azt kell megtanítani a gyerekeknek, hogy melyik drog miért rossz, hanem azt, hogy hogyan kell nemet mondani. És ez nemcsak a tudatmódosító szerekre igaz, hanem az élet számos egyéb területére.
Nem szeretem azt a konzervatív prevenciós oktatást, ami szerint ha a gyerek elszív egy marihuánás cigit, egy hét múlva heroinista lesz.
Mi is ugyanilyenek voltunk annak idején, semmiben sem különböztünk a mostani gyerekektől, csak a körülöttünk lévő világ változott sokat.
Én általában arról beszélek az előadásaim során, hogy hol tart a mai világ, hogyan befolyásolta az életünket az elmúlt pár év járványhelyzete, milyen szerek vannak a piacon. De ezeknél sokkal nagyobb figyelmet kap az értékrend, a nemet mondás, a keretek átadása.
Nem ijesztgetni és elrettenteni kell a diákokat, hanem edukálni. Aztán arról is fontos beszélni, hogy kik a példaképeink és kitől érdemes elfogadni a kritikát.
Attól a sráctól, aki szekál, mert nem szívok fel semmit az orromba, vagy attól, aki tényleg számomra fontos értékeket képvisel? Ha egy számomra inspiráló ember lehülyéz, elgondolkodom rajta. De az is tanulható, kinek a véleményére adok.
Az én generációm talán ódzkodik még a gondolattól, hogy a drog bizony jelen van a kamaszok életében, de azok, akik már a rendszerváltozás után szocializálódtak, nem tartják ördögtől való dolognak az alkalmasint történő marihuána szívást.
És ön?
Én abszolút nem démonizálom a kábítószert. Az ilyen klisék helyett inkább azt kellene erősíteni, hogy miket ad át a gyereknek a szülő, a pedagógus, a szakember, hogy segíti őt át a nehézségeken, hogy áll mellette a kamaszkorral járó változások során. Felesleges azt tanítani, hogy a különböző szintetikusmarihuána-származékok milyen affinitással kötődnek a CB1 meg a CB2 receptorokhoz. Ezzel foglalkozzon az, aki kémia szakra megy.
Viszont azt tudni kell, hogyha már ijesztgetésről meg halálozásról van szó, akkor
Magyarországon évente körülbelül 60 ember hal meg túladagolás, krónikus használat, hepatitis C vírus miatt.
Nagyobb számra számítottam volna.
Én azt gondolom, hogy a magyar kábítószer-helyzet erősen túl van hype-olva. Körülbelül húszezer kábítószerfüggő van most Magyarországon, ami azért nem egy rettenetesen nagy szám a teljes lakossághoz viszonyítva. Más országokban ennek a 10-15-20-szorosával is lehet találkozni.
És mi a túlhype-olás oka?
Ezt a témát jól meg tudja lovagolni a politika, legyen szó a rendészet vagy a bíróság munkájáról. Természetesen fontos, hogy a büntetőjog keretet adjon a droghasználatnak, de ha megkérdeznénk egy fiatalt, hogy ő miért nem használ, az első számú okok között nem azt mondaná, hogy mert fél a börtöntől. Sokkal nagyobb visszatartó erő az otthonról hozott értékrend. Most gondoljon bele, hogy
körülbelül 40 millió droghasználat van Magyarországon évente, és a rendőrségi ügyek száma, ha nagyon fölfelé kerekítünk, akkor körülbelül nyolcezer.
Nem beszélve arról, hogy december 30-án lesz két éve, hogy Magyarországnak nincsen kábítószer stratégiája, és egyelőre nyoma nincs annak, hogy ez készülőben lenne. Hogyha megnézi azt, hogy zajlott a kábítószerrel kapcsolatos intézkedések kormányzati jelenléte, kezdetben ott volt Topolánszky Ákos helyettes államtitkár az első Fidesz-kormány idejében, azóta megmondom őszintén, nem is tudom, hogy ki és hogy képviseli ezt a kérdést azóta. Ráadásul EU-s pályázat sincsen ezzel kapcsolatban, egy tankerület meg nem nagyon fogja tudni kigazdálkodni a drogprevenciós előadói díjakat.
Persze lehet mondani, hogy a mostani gazdasági és politikai környezetben nem ez a legnagyobb problémánk. Most mindenki mással van elfoglalva,
túlélésért küzdenek az emberek, és pontosan ez is vezethet oda, hogy sok ember az idézőjelbe tett apró örömöket keresi egy üveg bor vagy néhány tabletta segítségével.
Fotó: Sebestyén LászlóDr. Máté Gábor azt mondja, a függőség mindig csak a tünet, és nem a fő probléma.
Így van. Gondoljon csak bele, mennyivel többet szoronganak a mai középiskolások, mint akár csak 10 éve. Irreális elvárások nehezednek rájuk, folyton azt kapják, hogy „ha nem lesz két nyelvvizsgád, akkor ebből nem lesz Corvinus Egyetem”, versenyistállóban élnek, rengeteg különóra és szakkör között.
És akkor ezt tetézi még a járványszorongás, a háborús szorongás, itt van a klímaszorongás, ami szerintem hihetetlen módon érinti őket. Aztán hála pártunk és kormányunk fantasztikus működésének, itt van a megélhetési szorongás is. Ha a gyerek jól tanul, fölveszik az egyetemre, akkor sem biztos, hogy kap kollégiumot, egy lakás bérlése meg komoly anyagi megterhelést jelenthet a családnak. Ennyi szorongás egy tizenéves gyerek számára hihetetlen megterhelő.
A Gyermekgyógyász Vándor Konferencián azt mondta egy doktornő, hogy
Magyarországon minden hetedik gyereknek vannak mentális problémái.
Azért ilyenkor az ember elgondolkodik, hogy merre tart ez a világ. 800 ezer alkoholistánk van, a járványhelyzet kapcsán évente félmillió dollárral megemelkedett az antidepresszánsokból származó bevétel. Mondjuk ehhez képest a kábítószer használata visszaesett a járványhelyzet idején.
Talán az ára miatt?
Nem csak. Hát most gondoljon bele, hogy otthon ül péntek este, sehova sem mehet. Lenne kedve bevenni két ecstasyt, aztán beszélgetni a szekrényajtóval? Azt gondolom, hogy alapvetően nem.
Az alkoholfogyasztás száma mégsem csökkent a járványhelyzet során.
Sőt, mi több – emelkedett. Egyszerűen csak a színtere változott meg. Az otthon fogyasztott alkoholok száma megnőtt, a publikusan fogyasztotté csökkent, még a nyitás után is sokan féltek a kijárástól. Egy alkoholistának nem kell kocsma ahhoz, hogy megigya a magáét.
A multik kultúrájának terméke
Ezek szerint a kábszerezés sokkal inkább közösségi program lenne, mint az alkohol?
Ha függőkről van szó, akkor nem. Ők olyan pszichopatológiai állapotban vannak, hogy akkor fogyasztanak, amikor csak lehetőségük van rá, nem kötik ezt se helyszínhez, se társasághoz. De tény és való, hogy a kábítószerfogyasztás jobban összefügg az együttléttel, könnyebben előkerül bulikban, aminek megint ezer oka lehet.
A másik oldalról meg alkoholreklámokkal van tele az egész város, az arcunkba ugranak az egész körúton.
És nem az az üzenetük, hogy basszál be, mint egy disznó, hanem, hogy ha iszol, akkor kapsz egy életérzést.
Egy sörreklámban ott vagyunk egy belvárosi tetőtéri lakásban, bulizunk, minden tök jó, mindenki erre vágyik. Pedig azért viszonylag kevés embernek van Budapest belvárosában nagy teraszos penthouse-a, szóval a kilátásba helyezett életérzések nagy része hamis. Pont olyan, mint az energiaitalok esetében, amik a reklám szerint szárnyakat adnak meg megnövelik a szexuális teljesítőképességet. A valóság persze köszönőviszonyban sincs ezzel.
Bár reklámok nincsenek, de ez a fajta romantizálás a kábítószerek terén is megjelenik – elég csak megnézni egy híres zenekar koncertfilmjét, vagy mondjuk a Wall Street farkasát.
Ez tagadhatatlanul így van, csak az alkoholreklámok jelentős részében nem Cristiano Ronaldo issza a sört, hanem hétköznapi emberek, akik pont olyanok, mint mi. Ezzel szemben a kábítószert nem az átlagember reklámozza – egy zenész elért már valami nagyot, távoli idol hozzánk képest. És persze, van a környezetünkben pár olyan arc, felsővezető, tehetős ember, akiről pletykálják, hogy a rózsadombi villájában belépéskor már csíkokat szív fel egy üvegasztalról, de ez nem hangzik el a hétfői értekezleten, csak pletykaszinten marad általában.
Ettől függetlenül a felmérések alapján a kábítószerek fogyasztása két társadalmi csoportot érint leginkább. A 8 általánosnál alacsonyabb végzettségűeknél majd 30 százalékos a szintetikus marihuána származékok jelenléte, utána csökkenő tendencia következik, majd pedig a magasan kvalifikáltaknál megemelkedik 16-17 százalékra.
De náluk már nem biofű van, hanem kokain. És ezt szerintem a multik kultúrája termelte ki.
Hogy érti?
Most gondoljon bele, ott van egy húszas évei végén járó tehetséges, okos közgazdász, aki dolgozik egy multicégnél, tök jól keres, van egy csomó juttatása, de hétfő reggel 8-tól péntek délután 6-ig a lelke a vállalatot illeti meg. Saját irodája van saját titkárnővel, saját szolgálati autója, cserébe hazaviszi a munkát, mert holnapra meg kell csinálni az Excelt.
Na és akkor jön a hétvége, ő meg azt mondja, elég volt. Elhajítja a klaviatúrát, majd előveszi a meglehetősen magas fizetését, hiszen van két és fél napja arra, hogy drogozzon és dugjon. Aztán amikor kipurcant, vasárnap este beül a Rudasba, méregtelenít egyet, hétfő reggel 8-ra meg már az irodában ül, öltönyben, a prezentációjával a kezében.
Fotó: Sebestyén László
És ez rosszabb, mintha csak nagyon berúgott volna a haverokkal?
Szerintem ugyanaz a kategória. Mindkettőre igaz az, hogy amíg a használó életében nem okoz negatív változásokat a szerhasználat, addig azért alapvetően nincs vele nagy baj. Viszont az alkohol meglehetősen addiktív szer, mert
ha ma három pohár bor kell az ellazuláshoz, lehet, hogy két hét múlva már öt.
A kokain, az ópiátok is elég magas addikciós potenciállal bírnak, de ott inkább a pszichés függőség jelent nagyobb veszélyt. Pláne, hogy nagyon sokan a mentális problémáik kezelésére használják őket.
Megfordítva egy kicsit Dr. Máté Gábor korábban idézett sorait: létezik függőség mentális probléma nélkül? Pontosabban: lehetséges-e, hogy egy rendszeresen fogyasztó, de alapvetően kiegyensúlyozott ember nem válik függővé?
Ha nincs szorongás, általában nem lesz függőség az alkalmi drogfogyasztásból.
Az alkoholból annál inkább, mert nagy kultúrája van annak, hogy meló után kocsmázunk egyet a fiúkkal. De ez is nagyon más külföldön, mint itthon. Ha Angliában vége a munkaidőnek, akkor az emberek bemennek a kocsmába, isznak egy sört, majd józanul hazamennek a családhoz. Ezzel szemben Magyarországon az alkoholprobléma kocsmai szinten való megjelenése inkább a kékgallérosoké, akik kisebb önreflexióval rendelkeznek, kevésbé szólítja őket a kötelesség, és talán a társas nyomás is nagyobb. A drognál akkor van gond, ha az problémaszerhasználat.
Joga lenne a betegnek a legkorszerűbb terápiákhoz
Az utóbbi években az orvoslás területén, például a pszichiátriában is egyre többet kísérleteznek kábítószerekkel, például MDMA-val. Ön mit gondol erről?
Szerintem ebben az égegyadta világon semmi rossz nincsen.
Attól, hogy egy szert klasszikus értelemben kábítószernek nevezünk, még lehet a medicinában óriási jelentősége.
A legbanálisabb példa erre a morfin és a morfiumszármazékok, esetleg a fentanil, amik nélkül sehol sem tartana ma még az altatás- és a fájdalomcsillapítás. Vagy itt van például a ketamin, amit sürgősségi ellátásban gyakran használunk, hiszen egy nagyon intenzív fájdalomcsillapító. Ha egy motoros balesetet szenved, és helyre kell tennünk az S alakba rendeződött lábait, kap egy kis ketamint meg dormikumot, hogy ne hallucináljon, és úgy visszük be a kórházba, hogy fel sem szisszen. A ketamin származéka, az eszketamin antidepresszáns orrspray formájában már Magyarországon is elérhető, és jól használható súlyosabb depresszió esetében. A pszilocibint, egyes gombák hatóanyagát a haldoklók lelki támogatására használják. És ott van még az MDMA is, ami nagyon jó eredményeket mutat poszt-traumások kezelésében.
Hozzáteszem: egy olyan országban élünk, ahol még az orvosi marihuána bevezetése is késlekedik, holott Európa sok részén már használják.
A-típusú szakmai evidenciák bizonyítják, hogy a kender bizonyos betegségek esetében törzskönyvezett gyógyszerként használható, ennek ellenére Kásler kijelentette: ismerjük a kormány álláspontját, a marihuána pszichoaktív szer. Elég nevetséges ez egy onkológus szájából, aki komoly fájdalmakat átélő daganatos betegeket kezel, és alkalmaz ketamint, morfiumot, fentanilt.
Azt gondolom, egy betegnek joga lenne a legkorszerűbb terápiák használatához, ennek ellenére itthon igény sincs erre.
Pedig ezektől nem szabad elzárkózni. Komoly kutatások támasztják alá az alkalmazásukat, többek között a Johnson Labs-ben, a Berkeley-n, a Yale-en is vizsgálják őket. Ezeket nyugodtan be lehet vezetni a gyógyításba, csak baromira figyelni kell rá, hogy ne történjen visszaélés. De nem a kés a bűnös, ha sebet ejt, hanem az, aki a kést fogja. Mert alkalmas arra is, hogy mellbeszúrjanak valakit, meg arra is, hogy felvágjam vele a sonkát. A kulcs a felvilágosítás és a kommunikáció.
Ezek szerint ön hisz a legalizálásban?
Nem. Egy olyan gazdasági helyzetben, ahol lassan 23 százalékos az infláció, az emberek pedig szoronganak, nem ez a legfontosabb napirendi pont. De azon érdemes lenne szakmailag – és nem politikailag! – elgondolkodni, hogy az orvosi marihuána végre bekerüljön a praxisokba. Természetesen úgy, hogy szakorvosi javaslat kelljen hozzá, és szabályozni lehessen az adminisztrációját.
Aztán, ha ezzel megvagyunk, 3-4 év múlva már szóba jöhetne a dekriminalizálás, majd újabb 6 év múlva esetleg a legalizálás azon formája, hogy 18 éves kor felett, rekreációs célból lehessen fogyasztani marihuánát, meg esetleg tartani otthon két növényt.
De ma még nem vagyunk erre készen. Nemrég például megjelent az Indexen egy cikk, amiben a Drogkutató Intézet konferenciájáról volt szó a német legalizálásról – hadd ne mondjam, egyik fontos drogkutató vagy rehabilitációs intézet sem volt ott, cserébe például egy űrkutatót meghívtak. Amíg ilyen szinten szakmaiatlanul működnek a dolgok, jobb lenne, ha mi sem a németekkel foglalkoznánk, hanem inkább a saját házunk táján sepregetnénk.
Visszakanyarodva a kamaszokhoz: ön szerint hogy reagál jól egy szülő, ha drogozáson kapja a gyerekét?
Hát semmiképp nem úgy, hogy „letépem a fejed és feldugom a seggedbe”. Inkább például kérdezzen vissza, hogy rendben, fiam, használtad, nem örülök neki, de akkor már mondd el, milyen élmény volt, mit kaptál meg attól a szertől. Tudsz ilyet mondani? Nagyon érdekes, hogy erre mit válaszol a gyerek. Mert ha azt mondja, hogy sokat röhögtem, meg mittudomén, jobb volt a szex, akkor az ember azért ne essen kétségbe rögtön.
De sajnos a szülői reakciók nagyon kiszámíthatatlanok, pláne, ha papa és mama rendszerváltozás előtti gyerekek. Én is akkor nőttem fel, akkor még maximum ragasztót tudtunk szívni, nem csoda, hogy démonizálva van ez a dolog.
Akik a rendszerváltozás után szocializálódtak, nagy eséllyel már nem kapnak szívinfarktust egy marihuánás cigi láttán, és a gyerekükhöz is megengedőbben, vagy legalábbis felvilágosultabban állnak hozzá.
Azt gondolom, az elkövetkező 10-15 évben jelentősen meg fog változni a drogokhoz való viszony. És természetesen nem azt mondom, hogy meg kell dicsérni a gyereket, ha kiderül, hogy fogyasztott valamit. Erről szó sincs. De tiltás és agresszív reakció helyett lehet neki segíteni feltérképezni, miért volt erre szüksége, és lehet egy olyan védőhálót képezni köré, ami segít megtartani a mentális egészségét.
