Nőtt a bizalmatlanság a kamerával szemben? Vagy éppen veszített jelentőségéből? Milyen szerepe van ma a színháznak és hogyan kell jól bánni az interjúalannyal és az elkészült interjút ért kritikákkal? Többek között erről is beszélgetett Vitray Tamás és Gulyás Márton a Forbes Flow színpad.
Forbes Flow/Vitray-Gulyás Fotó: Fekete Csaba (5 kép)
Az alany méltóságát védeni kell
Az alany méltóságát minden esetben meg kell védenie az interjú készítőjének. Ha valaki nincs az önrendelkezés állapotában, hogy képviselni tudja magát, azt az anyagot nem szabad használni – mondta Gulyás Márton, a Partizán alapító-főszerkesztője. Több ilyen interjút kukáztak már ki, ehhez komoly konfliktusokat kellett felvállalni, de méltánytalanság lett volna felhasználni.
„Kőszeg Ferenccel szemben ez nem állt fenn” – kommentálta Márton az egykori jogvédő és liberális politikussal készített interjúja nyomán őt ért kritikákat.
Hozzátette, utólag nem kommentál interjút, nem tartja korrektnek az utólagos értelmezéseket. A kritikákkal szemben sem fogalmazott meg nyilvános véleményt (az ügyről bővebben itt). Ezt azzal indokolta, hogy szerinte meg kell hallani a véleményeket és leszűrni a tanulságokat ahhoz, hogy idővel megszólaljon erről a nyilvánosság előtt.
Szily László, a 444 újságírója is erős hangú véleményt fogalmazott meg az interjúról. „Szerencsére” – mondta erre Márton.
„Helyes gesztusnak tartom, hogy leírta, mit gondol rólam és az interjúztató technikámról. Nem kell pipskedni, örülök annak a helyzetnek, ami kialakult, fontos kérdések hangoztak el.”
Gulyás Márton szerint egyébként gyáva, konfliktuskerülő közeg alakult ki, ahol nincs valódi fórum egymás munkáinak megbeszélésére, a kritikák meghallgatására.
Vitray Tamás szerint miután ez a munka egy nyilvánosan zajló, de hétköznapi emberi cselekvés, hasonlítania kell a valósághoz ebben is. „Reagáljak arra, amit hallok, akármilyen méreg van bennem, miközben meg kell adnom a saját mondandómnak azt a lehetőséget, hogy lehessen benne kételkedni.”
Hozzátette azt is: „nem tudok győzni az érveimmel, a nézőnek kell döntenie.”
A közös pont: a színház
Vitray Tamás évtizedekig tanított az SZFE-n – Gulyás Márton mindössze négy hónapig járt oda, más szakra – miután egykor háromszor esett ki a felvételi rostán. Sohasem akart színész lenni, és amikor Marton Endre az egyik felvételin megkérdezte, miért nem, annyit válaszolt:
„nézzen rám, úgy nézek ki, mint egy táncos komikum, miközben a lelkemben egy hős vagyok.”
Gyerekkorát a Vígszinházban dolgozó nagyapja mellett töltötte, ezért is vonzotta mindig a színházak közege.
Gulyás Márton szerint régen a színház inspiráló dolog volt.
„Magyarországon elképesztő leépülés van a színházi szakmában intellektuálisan és esztétikailag. Régen ez egy közéleti fórum volt, performatív eszközökkel zajló közös gondolkodás. Ezt ma már nem látom. Én azokkal a társadalmakkal tudok szimpatizálni, ahol a diskuzus része a színház, része az életnek. Drámai különbségek vannak a 15-20 évvel ezelőtti állapothoz képest” – fogalmazott.
Megváltozott a kamerával szembeni viszonyunk
Vitray Tamás felelevenített Ötszemközt című műsora készítését. Hosszan dolgoztak ahhoz, hogy a kétszemélyes beszélgetés intim körülményeit teremtsék meg, olyan állapotba hozva a gyakran a kameráktól szorongó alanyokat, hogy megnyíljanak a beszélgetés során.
„Ma ennek kisebb a jelentősége. Ma már nem zavar senkit a kamera, fű-fa filmeket csinál.”
Márton szerint viszont éppenséggel bizalmatlanság van a kamerával szemben. Nehezebben nyílnak meg az emberek, tartanak attól, hogy nem úgy csapódik le a modnanivalójuk, manipulálják a felvételt.
„Kevésbé állnak szóba egy stábbal, frusztráltak és bizalmatlanok az emberek. És ebben van némi megalapozottság.”
