Csoki, zsepi, nyitott ajtó. Egy jó vezetőnek minden helyzetben gondolnia kell a munkatársakra, vagyis ez a három dolog mindig legyen nála, mondja Árvai Eszter, aki az IKEA ranglétráján gyorsan haladva a legmagasabb nemzetközi pozícióig jutott Magyarországról. Csak aztán túltolta a munkát. Tanult belőle, és most mint mentor adja tovább a tapasztalatait. Portréja a decemberi Forbes Work mellékletében.
Egy 2017. júliusi reggelen, bőven nyitás előtt jött a kiürítési jelzés a budaörsi IKEA dolgozóinak: azonnal hagyják el az épületet. Árvai Eszter, az akkori áruházvezető bosszankodott, hogy éppen azon a napon történik ilyen, amikor egy közös reggelin el akar köszönni kollégáitól. Öt és fél év után Ausztriába tartott, az ottani hét IKEA HR-vezetését átvenni, döntéséről már tudtak Budaörsön. Aztán a parkolóban valaki megkocogtatta a vállát, hogy nézzen már hátra. „Köszönjük, Eszter!” – egy nagyjából 20 × 2 méteres molinón virított a felirat az áruház homlokzatán.
„És mindenki ott állt egy szál fehér rózsával. Csupa libabőr lettem.”
Pedig szerinte kimondottan szigorú főnök volt: ha gyorsan lepakoltak a kamionokról az eladótérbe a munkatársak, akkor sem mehettek hamarabb haza, újabb feladatokat adott nekik. A végtelenségig igazgathatták a raklapokon a termékeket, hogy a vásárlók még nagyobb rendre érkezzenek meg. Eszter öt év alatt veszteségből több milliárdos nyereségbe fordította a budaörsi áruházat. Háromszázötven embert és harmincmilliárdos bizniszt menedzselt, a legjobb időszakban évi két és fél millió vásárlójuk volt.
A legnagyobb erősség = a legnagyobb gyengeség
„Nézzék, nekem van két kisgyerekem, szakmai gyakorlatom semmi, diplomát és nyelvtudást tudok felmutatni, meg szorgalmat. Ha ezekkel nem kellek, akkor most mennék is.” Az ötkörös kiválasztási procedúra utolsó fordulójában mondta ezt Eszter a szemben ülő három HR-főnöknek, akik elmosolyodtak az őszinteség hallatán, és felvették vezetői gyakornoknak az IKEA-hoz. Nem feltétlenül akart ő még a két kisgyereke mellett napi nyolcórás állást, de egyetemista társai addig sutyorogták a fülébe, hogy a korai gyerekvállalással elrontotta a karrierjét, hogy gondolta, megméreti magát a munkaerőpiacon.
Mindössze három hónap után átvett két osztályt, pedig azt mondja, annyira tapasztalatlan volt, hogy akkor még a mosdót is alig találta. Aztán egy-két évente lépkedett feljebb, volt lakberendezési, aztán marketingvezető, később a spanyolországi Zaragozában segített egy áruház felépítésében (a spanyol lakberendezési csoportot irányította). Olyan lelkiismeretes volt, hogy amikor az aprócikkosztályt vitte, és karácsony előtt bement egy idős néni egy vázáért, amit a katalógusban látott, képes volt bemászni érte a raklapok mögé, mert még nem volt kitéve.
„Arra jöttem rá, hogy a legnagyobb erősség a legnagyobb gyengeséggé tud válni” – mondja.
Heti négy nap Bécsben, egy nap home office-ban itthon – ez lett a díl 2017 nyarán, amikor elvállalta az ausztriai HR-vezetői pozíciót. Az akkori hét kinti áruház (plusz a néhány pickup-pont) már 650 millió eurós biznisz volt háromezer emberrel, ő pedig a teljes HR stratégiáért felelt. Most már úgy látja, jobban fel kellett volna mérnie a terepet, de nem tudta. „Ausztriában nagyon erősek a szakszervezetek, és én megpróbáltam velük jó együttműködést kialakítani, és azt hiszem, irgalmatlan energiával ez sikerült is. De közben a cégvezetéstől az üzleti nyomás is nagy volt a szervezet átalakítására.”
Azt mondja, fantasztikus lehetőség volt a kinti állása arra, hogy nagy dolgokra lehessen hatása, háromezer emberért felelt, és nagyon jól keresett. „De soha sem voltam és nem is lennék megélhetési vezető.
Ha nincs már energiád, pozitív kisugárzásod, nem szabad maradni.”
Arról, hogyan állt fel Eszter a vezetői pozícióból, mivel pihente ki a sok év túlmunkáját, és miben segít most például a Decathlonnak boardtagként, illetve más cégeknek mint mentor, a decemberi Forbesban olvashatsz. Lapozz bele a magazinba!