Az év legcukibb Forbes magazinja

Az év legcukibb Forbes magazinja jelent meg decemberben, a címlaptól már önmagában elolvadok: Halász Judit és Bálint György közös képen. De a tartalomjegyzékben lévő felvétel az igazi kedvesség. A fotózáson […]

Bővebben

Léteznek egyáltalán gazdasági menekültek?

Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában az elmúlt öt évben jelentős társadalmi viharokat kavart a tömegessé váló bevándorlás. Ez annak ellenére így történt, hogy az emberiség számára a népmozgás évezredek óta ismert jelenség. Korunkat az különbözteti meg más időszakoktól, hogy egyrészt a politikai elitek közötti harc egyik szimbolikus terepévé vált a menekültkérdés, másrészt az internet és a globális médiahálózat segítségével real time tudhatjuk meg, hogy éppen mi történik a Földközi-tengeren hánykolódó hajóval, mely zsúfolásig megtelt a hazájukat éppen elhagyó emberekkel.

Itt nem szeretnék állást foglalni a bevándorlás, illetve a migráció ellen vagy mellett. A jelenség igen összetett, a felfokozott érzelmi állapotban zajló társadalmi diskurzus a végtelenségig leegyszerűsít, ez pedig nem visz bennünket előre az igazságkeresés útján. Mindössze egy szóhasználati elemet szeretnék a fókuszba helyezni, és olyan perspektívából megközelíteni a témát, amely a hétköznapi gondolkodásban talán ritkább. Most, hogy fellélegezhetünk, nem vették el a jól fizető érsebészi állásainkat a Szíriából ezrével hazánkba betóduló orvosok, higgadjunk le és tegyünk magunkévá egy olyan nézőpontot, mely nemcsak a migráció jelenségének elemzését, de talán saját gazdasági gondolkodásmódunk jobb megismerését is segíti.

A világ egyik pontjáról a másik felé tartó embereket migránsoknak szokták nevezni. Szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy a szociológia sok évtizede használja a “migrant” kifejezést a naponta ingázók (azaz az otthon és a munkahely között utazó) emberek tömegére is.

A fejlettnek nevezett világ felé igyekvő tömegek a 2010-es évek második felében látszólag két jelentősebb okból kelnek útra. Az egyik okot politikai, a másikat pedig gazdasági indíttatásnak nevezik. Ameddig az előző esetben emberek üldöztetéséről van szó például vallási, etnikai okokból, addig a gazdasági indíttatás a közvélekedés szerint kimerül az anyagi jóllét keresésében. Azt állítom, hogy

csak látszólag van szó két okról, ugyanis a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy a politikai okok mögött végül mindig megtaláljuk a gazdasági hátteret.

Emberek egyik csoportja gazdasági érvényesülésének érdekében megkísérli kiszorítani a másik csoportot. Ez történhet adminisztratív (jogszabályalkotás), lélektani (elhitetjük a nőkkel, hogy kevésbé alkalmasak egy pozíció betöltésére) vagy katonai (indiánok elüldözése a vadászterületekről) eszközökkel.

Nézzük meg, miért is vezetheti tévútra gondolkodásunkat a “gazdasági menekült” kifejezés!

Ha végtére is arról van szó, hogy egy ember vagy egy embercsoport (család, falu, etnikai kisebbség) nem a lakóhelyén találja meg a megélhetését, akkor ugyebár értelemszerűen gazdasági okokból kell helyet változtatnia. Hogy is van ez? Mekkora távolságot kell beutaznia ahhoz, hogy “gazdasági menekültté” váljon? Itt kezd a dolog érdekessé válni.

Ha valaki Szigetszentmiklósról Pesthidegkútra (31 km) jár dolgozni, az gazdasági migráns? A köznapi fogalmaink szerint természetesen nem. És ha Sturovóból Esztergomba (2 km) jár át, átlépve ezzel ráadásul egy ország, sőt az eurozóna külső határát, akkor?

Honnan kezdve válik valaki gazdasági menekültté? Miért válik “gazdasági” menekültté az az ember, aki sikerrel bocsátja áruba tudását, idejét, fizikai erejét a munkaerőpiacon? Ha ugyebár sikerrel bocsátja áruba a munkaerejét (kínálat), akkor létezik egy másik ember, aki azt megvásárolja (kereslet), azaz a két fél között üzleti kapcsolat jön létre. Akkor viszont emberünket már nem nevezhetjük menekültnek, hiszen nem segítséget kér, hanem üzletet ajánl, amit valaki el is fogad.

Miről szól tehát a migránsok “gazdasági” vagy “háborús” címkével való ellátása?

Heidegger (a posztmodern filozófia első úttörőinek egyike) szerinte a nyelv nem egy eszköz, amivel a gondolatainkat kifejezzük, hanem a nyelv az a közeg, ami lehetővé teszi, hogy egyáltalán gondolkodjunk. Ilyen módon tehát ha elfogadjuk azt, hogy vándorló emberek egyik csoportját a szolidaritásra utaló “háborús menekült” címkével, míg egy másik csoportját az ügyeskedést, a hazáját puszta anyagi megfontolásból elhagyó erkölcsi lazaságra utaló “gazdasági menekült” címkével látjuk el, akkor máris indokolttá válik az, hogy a migránsoknak csak egy kisebb része iránt kell (keresztényi vagy libertariánus) együttérzést mutatnunk. Méghozzá azok iránt az emberek iránt, akiket mi választunk ki, hiszen mi látjuk el őket a szimpatikus vagy kevésbé szimpatikus címkével.

A “gazdasági menekült” kifejezés paradox volta abban rejlik, hogy éppen annak a társadalmi-gazdasági eszmerendszernek a legfontosabb fundamentumát (a szabadságot) igyekszik megkérdőjelezni, amelyben létrejött.

A szabad piac, a munkaerő, a tudás, az áruk szabad áramlása tette a magát fejlettnek mondó Nyugatot valóban bolygónk legerősebb gazdasági és hatalmi tömbjévé. Éppen ez a szabadság bontotta le a korlátokat – nem is elsősorban fizikailag, hanem – a fejekben arról, hogy ha valaki például Barbadoson születik, akkor ott is kell leélnie az életét. Ha a villanykörtét Észak-Amerikában találják fel (akkori bevándorlók), azt azért szabad Indiában is használni. És ha a tikka masalát (az angolok egyik kedvenc ételét) Delhiben találták fel, azért még ehetünk olyat Kerepestarcsán.

Ez a cikk sem jelenhetett volna meg “gazdasági menekültek” nélkül, hiszen ők találták fel a számítógépet, az internetet, sőt magát az írást is.

 

dr. Ligeti György
szervezetfejlesztő

A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.

 

Néha kedvesnek kell lenned magadhoz egy vereség után.