A világ új ura, a drogériabáró és Polgár Judit

Öt év után először amerikai címlappal jelentkezik a magyar Forbes. Még egy újítás: 11 pontba szedtem mit találtok az ehavi magazinban.   1. Szamosi Zsófi színésznő, az Oscar-díjas Mindenki főszereplője, és […]

Bővebben

Vállalni önmagad, bélyeg egy életre. De ez a megküzdés legmagasabb szintje

A gyengeségünk, amíg a világ elől rejtegetjük, addig magunk elől is rejtegetjük. De amint hangosan kimondjuk, nem támadási felület többé. A Forbes legújabb Urban különszámának arcai ezt az utat választották.

Két héttel a mellkasműtétje után életemben először beszéltem Horváth Noéval, és egy perc után rögtön azt kértem tőle, hogy meztelenül pózoljon egy címlapon. Azonnal belement, és éppen ilyen simulékonyan próbált minden beállítást végigvinni, amit aztán a stúdióban kértünk tőle.

Karafiáth Orsolya viszont igazán zavarban volt. De még így is,  hogy – saját elmondása szerint – a szokásoshoz képest éppen most van rajta néhány plusz kiló, beleállt, és később sem jutott eszébe topmodellre retusáltatnia magát.

Hozzájuk képest Szilágyi Liliána látszólag magabiztosan mozgott a kisebb stáb és a nagyobb reflektorok előtt. „Gyönyörű vagy” – biztatóan mondtam ki, amit mindenki más csak gondolt körülötte. De ahogy ő maga meglátta a képeket a monitoron, kicsúszott a száján: „Tudjátok, nekem ez nagyon nehéz. Pici korom óta testképzavaros vagyok.”

A legbátrabb magyarok közül ők hárman most a Forbes Urban címlaposai.

Keresd az újságosoknál vagy rendeld meg online!

Mindhárman végigcsinálták a címlapfotózást, mert végigcsináltak már ennél jóval keményebb meneteket is, és azok után is úgy érezték, hogy semmit sem akarnak takargatni. Nem akarnak hazudni senkinek, főleg nem maguknak.

Nem akarnak tabuk között, hazugságban élni pusztán olyan emberek miatt, akik tudatlanságuk, félelmeik, szorongásaik és elfojtott agresszióik folytán címkéket gyártanak.

Horváth Noé blogján, és a most megjelent különszámban is őszintén vall transzneműségéről, és arról, hogyan alakul a női teste lassan férfivá. Karafiáth Orsolya gyermekként a szülei által élte meg az alkoholizmust, aztán felnőve ő is a mélyére csúszott. Nyolc éve száraz, de ma sem tagadja le a múltját, idén jelent meg életrajzi ihletésű könyve is. Szilágyi Liliána úszó olimpikonunk, egyáltalán nem lett volna rászorulva, hogy a közelmúltban blogján, angolul és magyarul is világgá kürtölje: bulimiás. Az igazi karrier végre most, a gyógyulással jöhet el neki.

A legnagyobb bátorság magadat vállalni ott, ahol ez egy egész életre bélyeg is lehet – a Forbes 25 fős Legbátrabb magyarok listáján szereplők többsége mégis megteszi. De 2018 Magyarországán ügyek mellett kiállni, a hatalom ellen szót emelni is bátorság, közülük is találtok itt. A szereplőkben közös, hogy mindannyian kockáztattak, mindannyian felvállalták a társadalom által rájuk ragasztott bélyegeket, feladták egy részét egzisztenciájuknak, hogy egyenesen, tisztességesen haladhassanak a céljaik felé. Hogy ha lehet, ezzel másoknak is segítsenek.

Segítenek. Nem hazudok már én sem. Pedig sokkal egyszerűbb volna.

„Sejtem, hogy ez ma mennyire nehéz volt neked. Tizenéves korom óta anorexiával küzdök. Hidd el, gyönyörű vagy.”

Alig vártam, hogy Liliána a fotózás után mellém üljön, és kimondhassam. Vele, és a három címlapportré szerzőjével, Farkas Edina Linával aztán több órán keresztül beszélgettünk, könnyedén megértettük egymást.

Közben összeállt bennem a kép. Hogy a gyengeségünk, amíg a világ elől rejtegetjük, addig magunk elől is rejtegetjük. Addig egy félelem, egy tabu. De amint hangosan kimondjuk, amint a lehető legtöbb ember előtt kimondjuk, nem támadási felület többé. Valami, amiből sokszor előnyt, de legalábbis erőt meríthetünk, sőt esetleg mások is. Ez a megküzdés legmagasabb szintje.

Bánlaki D. Stella a Forbes Urban vezető szerkesztője

A Forbes Urbant – a teljes sztorival és sok-sok városi témával – már megtalálod az újságosoknál és megrendelheted online!

A Legbátrabb magyarok listáját itt találod:

Milyen tabuk? Hagyjuk már! Itt a Legbátrabb magyarok listája – Forbes Urban

 

Olvasd el A magazin rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő