A turizmus mára az autó- és az energiaipar mellett a három legnagyobb iparág egyikévé vált globálisan. Ez egyben függőségi viszonyt is kialakított, a hivatás- és szabadidős turizmus világszerte tömegeket foglalkoztat, rekordmennyiségű jövedelmet termel – és elképesztően sok szemetet is. Az elszabaduló ingatlanárakról, letarolt természeti értékekről, a keletkező szennyezőanyagokról nem is beszélve. A döntéseinkkel mi is hozzájárulhatunk, hogy ez egy kicsit máshogy legyen.
Az utazás mindenkié – hirdeti a turizmusipar, és ez az általánossá vált nézőpont, a világszerte szélesedő középosztály segítségével kitermelte a jelenséget, amit tömegturizmusnak nevezünk. Az utazás egy kiváltság, nem egy jog – hirdeti a józan ész, mert a tömegturizmus kitermelte azt a jelenséget, amit angolul csak overtourismnak nevezünk.
Csak néhány adat, ami hozzásegít a fenti néhány megállapítás, illetve a hatásmechanizmus megértéséhez:
- a nemzetközi utazások száma becslések szerint 25 millióra rúgott az 1950-es években, ugyanez a szám a fapadoskorszak kellős közepén, 2017-ben 1,3 milliárd utazás volt
- ha a növekedés üteme fennmarad, ugyanez a szám 1,8 milliárd utazás lehet 2030-ben és 3 milliárd utazás 2050-ben
- a turizmus a horvátországi GDP mintegy egynegyedéhez járul hozzá
- ez a szám még a kifejezetten fejlettnek számító Ausztriában is évről évre 15 százalék körüli
- Velence állandó lakossága 1950-ben 175 ezer, három évtizede 120 ezer, ma körülbelül 55 ezer fő
- Spanyolországban 306 millió vendégéjszakát töltöttek 2017-ben
- Magyarországon ugyanez a szám közel 31 millió volt 2018-ban
- Magyarországon a turizmus gazdasághoz való közvetlen hozzájárulása a GDP 6,8 százaléka, a közvetett hatásokat is magába foglaló hozzájárulás pedig a GDP 10,7 százaléka a KSH adatai alapján
Hogy mindez miért alakult ki, ahhoz a közösségi média, az Airbnb és az óceánjáró hajók káros hatásait elemző tanulmányok sorát lehetne idézni. De legyünk valamennyire önkritikusak is: az írott és az online sajtó keze is jócskán benne van a dologban. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy az overtourism hatásait ecsetelő cikkek végére nem egyszer egy 12 hely, amit látnod kell-típusú toplista van beszúrva.
Nem muszáj másokat követni
Az utazás tömegek számára vált elérhetővé – olyan tömegek számára is, akik elég fantáziátlanok ahhoz, hogy önálló ötleteik legyenek. Úti célt választani nem is mindig olyan egyszerű, szóval ha másokat követünk, akkor ne csodálkozzunk, hogy olyan helyen találjuk magunkat, ahol totálisan boldogtalanok vagyunk. (Szakirodalomnak ajánlható Michel Houellebecq féltucat regénye.)
Vagyis, ne az ismerőseink instaposztjai és ne is az utazási irodák glamúros-naplementés poszterfotói alapján válasszunk úti célt. Gondold végig, hogy biztosan nagyon messzire kell-e menned ahhoz, hogy jól érezd magad.
Abszurd, de sokan előbb látták a képeslapokon talán festői Dubajt, mint mondjuk az Őrséget vagy a Balaton-felvidéket.
Közelítsd meg a legértelmesebb módon
Ha megvan a célpont, valahogy meg is kell közelíteni azt. Találkoztam már olyan keményvonalas klímaszorongóval, aki kétezer kilométert stoppolt, hogy a repülős út ne növelje az ökológiai lábnyomát – mondta ő, de gyanús, hogy valójában csak spórolni akart. (Amivel nincs semmi baj, de a mélyökológiai érvrendszer azért parádésra sikeredett.)
A szakértők azt mondják, hogy átlagosan 600 kilométer az a határ, ameddig a vonat időben is versenyképes lehet a repülővel. Nyilván nem mindegy, hogy a mali vasúttársaságról vagy a japán Sinkanszenről van szó, de nagyjából ez az a táv, ahol a vonat ledolgozza a sebességbeli különbséget a város széléről induló, biztonsági ellenőrzésekkel tarkított repülővel szemben.
Vannak célpontok, amelyeket autóval lehet a legracionálisabb módon megközelíteni, itt például azt érdemes figyelembe venni, hogy ha nincs tele a kocsi, magunkkal tudunk-e vinni valakit.
Ha pihenni akarsz, ne városba menj
Az utazás sokak számára kimerül a repülőre szállásban, a rapid városnézésben, amit egy jó mekizéssel dobnak fel. Nem baj, nem kell mindenkinek kéktúrázni és kempingezni, az viszont a természetjárásra is igaz, ami a városokra: nem érdemes posztokat követni.
Ha nem lennének posztok, nem kellene kitenni a megtelt táblát a norvégiai Trolltunga sziklájához sem, ahol a szelfizésnek köszönhetően sorban kell állni a „kijutáshoz”. Tavaly 100 ezer olyan ember volt, aki hajlandó volt a túrára. (És a dolgon csak kicsit segítenek a Darwin-díjasok, akik egy jó szelfi kedvéért hajlandóak a mélybe vetni magukat.)
Kerüld el a csúcsidőszakot
A turizmus egyik jellemzője, hogy pontszerűen terheli meg az úti célokat – aki volt már október 23-i hétvégén Prágában, tudja, hogy miről beszélek.
(És az egészben az a legviccesebb, hogy valamilyen rejtélyes oknál fogva a határtól két-háromszáz kilométerre mindenkit borzalmasan idegesíteni kezd, ha másik magyar turistával kell osztoznia, holott ő is csak egy turista.)
Az utazási irodák marketingje szereti a metonimikus kapcsolatokat, az „advent Bécsben” kifejezés például kirobbanthatatlan a fejekből, aminek az a következménye, hogy a karácsonyi vásárokban pont ugyanazokkal lökdösődnek az egyébként magyarok által főzött háromeurós forralt borért, akikkel ezt amúgy is tennék, csak a Vörösmarty téren.
Ugyanez a szabály igaz arra is, ha már egy adott célponton vagyunk. A múzeumokba érdemes előre foglalni, az éttermekbe szintén, kitalálva, hogy mikor nem kell órákat töltenünk sorban állással. Szóval, ha eldöntötted, hogy hová mész, keress egy alkalmas időpontot. A Balaton környéke júliuson kívül is létezik, Párizsban nem csak szilveszterkor világít az Eiffel-torny és szinte hihetetlen, de Münchenben két sörfesztivál között is marad mit inni.
A külváros is lehet szép
A legtöbb városban a központban találjuk a főbb látnivalókat, pedig ha tényleg meg akarjuk ismerni, hogy hogy élnek a helyiek, érdemes lehet egy-két órát céltalanul kószálni egy külvárosban. Döbbenetes a kontraszt Krakkó óvárosi magja és a szocreál Nowa Huta között, a Róma központjától délre található Testaccio-negyed azoknak lehet menekvés, akik már teljesen megteltek az antik romokon őrjöngőktől, a Berlin melletti Hoppegarten az egyik legjobb európai lóversenypálya, amit nem csak a lovi rajongóinak érdemes egyszer megnézni.
Van város, amelyik aktívan is tesz azért, hogy ne csak a központot érje roham: Amszterdam például manapság mindent megtesz azért, hogy a zsúfolt belváros helyett az elővárosi látnivalókat is népszerűsítse, a turisták egy részét egyenesen a tengerpartra vagy épp Hágába irányítva. Csak néhány példa arra, hogy nem kell mindig a bejáratott úton járni.
Szállás: csak a bulinegyedbe ne
A fenti gondolat igaz a szállásokra is. Ha a központban foglalunk, kétségtelenül kevesebb időnk telik el az utazással, ami 1-2 napos utak esetén sokat jelenthet. Viszont ha vállaljuk a kis BKV-zást (biciklizést, riksázást, sétát stb.), egyrészt olcsóbb szállásokat találunk, másrészt nem csak egy turistáknak fenntartott városi rezervátumot ismerhetünk meg.
Külön tanulmányokat érne meg, hogy az Airbnb áldás vagy átok-e, de egy biztos: ha a platform mellett döntünk, próbáljunk meg olyan helyen foglalni, ahol nem profi, 20-30 lakást üzemeltető befektetők állnak az üzlet mögött, hanem a lakásukat megosztó, vagy külföldi útjuk alatt néhány hétre bérbe adó, valódi tulajdonosok.
Szelfibot, segway, hoponhopoff
Csupa olyan szó, ami tíz éve még talán nem is létezett, ma pedig a turizmus nem létezik nélkülük.
Pedig ahhoz, hogy a turizmus fenntarthatóvá váljon, kellenek a helyiek is, akiket ezek a jelenségek szinte mindig zavarnak. Ha átgondoljuk, hogy tényleg nélkülözhetetlen-e az utca közepén szétszórt e-roller, a kohószökevény hoponhopoff-busz vagy a fejbevágásra is tökéletesen alkalmas, szemmagasságba belógatott szelfibot, nos, máris sokat tettünk érte, hogy a helyiek ne érezzék úgy magukat, mintha egy rezervátumban élnének.
Nem szégyen alkalmazkodni
A fenti pont folytatása lehetne az, hogy próbáljunk meg néhány dologban úgy tenni, mint a helyiek. Olaszországban ne akarj milánói sertésbordát kérni, ilyen étel csak a magyar menzákon edzett fejekben létezik, de nem egy római trattoriában. Sokat segíthetsz magadon, és úgy általában a turisták megítélésén, ha nem egy milánói kávézóban kezdesz el balhézni, hogy miért nincs melange. Egyszóval, ha turistaként egy kicsit is alkalmazkodsz, mindenkinek jobb lesz.
Egy palack víz
A városjárás alatt könnyebb ellenni élelem, mint víz nélkül. Megbecsülni is nehéz, hogy hány tonna műanyaghulladék keletkezik egy nap a félliteres, a kisboltban vásárolt ásványvizes palackokból, aminek egy része teljesen értelmetlenül landol a szemetesben. Mivel az európai városok döntő többségében iható a csapvíz,
egyetlen félliteres flakonnal egy egyhetes városjárást is abszolválni lehet.
