Cirka 13 évet készült tavaly év végi vallomására. Azóta ő is határozottabbnak érzi magát, pedig csak pár hónap telt el. Másokon is segíteni szeretne, önazonossági forradalmat indítana – és az esti meditációjához is iszik egy kávét. Szilágyi Liliána üzenete a Forbes Women’s Summitról: „Vállald fel a múltad!”
Szilágyi Liliána Európa-bajnoki ezüstérmes, ifjúsági olimpiai és Európa-bajnok úszó tavaly év végén, egyéves szünet – és lelki, jogi felkészülés – után állt elő történetével D. Tóth Kriszta (DTK) műsorában.
A Forbes Women’s Summit nagyszínpadának kezdőszekciójában, ahogy egyik házigazdánk, Galambos Márton főszerkesztőnk is megjegyezte: mintha ahhoz képest már most egy teljesen másik ember ülne ott.
„Én is sokkal erősebbnek, határozottabnak érzem magamat DTK óta” – feleli Liliána, majd így folytatja:
Fotó: Fekete Csaba
„Mikor az ember úgy él, hogy nem tudja kimondani, kitenni a titkát, akkor álarcot visel. Én 25 évig viseltem álarcot: a kicsit fura, meg nem értett, de szeleburdi, mosolygós lányét. Ez is én vagyok, de igazából nem teljesen. Testhezállóbb, ha ebben a mostani szerepben tudom a saját valóságomat elmondani. Abban vagyok a leghitelesebb, amit megéltem. Nem szeretnék más ember bőrébe bújni most már. Nem akarok álarcokat.”
A süket kislány az óvodában
„Ismertem fiatalkorában az anyukáját, a nagymamáját, Bara Margit színésznőt, mindenki gyönyörű ebben a családban” – kezdi a beszélgetést a nap másik házigazdája, Pataki Ági.
„A nagymamám kiskoromtól kezdve gyakoroltatta velem a járást és mozdulatokat, bár sokat kopott a tudásom. Konkrétan a nagyszobában jöttem-mentem, 12-13 évesen megnőtt akkorára a lábam, hogy magas sarkút is fel tudtam venni, a balett miatt pedig a spiccem is megvolt” – mondja erre Liliána. Kiskorában hercegnőnek készült, de „kicsit belerontott a sport”, az eseményen viszont próbált ebből kicsit visszahozni.
A bátorságra, az igazunkért való kiállásra születik az ember, vagy ezt is meg kell tanulni? Liliána szerint összetett kérdés ez. Már kiskorától fogva forradalmár személyiségnek tartja magát, ha igazságtalanságot szimatolt, ő gyorsan lépett. „Az óvodában is volt egy süket kislány, mindenki bántotta őt, én meg mindennap odamentem és próbáltam behívni a társaságomban.”
Készülés egy fél életen át
Mint mondja, veleszületett igény az igaz és nehéz dolgok kimondása: „Egészen hamar rájöttem, hogy ahogyan én élek, ahogyan a családunkkal működünk, az nem egészséges.”
12-13 éves kora óta készült tavalyi vallomására, állítja Liliána. Igen, ekkor jött rá, hogy szeretné úgy összetenni önmagát, gondolatait, hogy egyszer majd fel tudjon szólalni.
Liliána a múlt történeteit naplóban örökítette meg – hogy legyen mihez visszanyúlnia, példát mutatni. „Biztos voltam abban, hogy ez valamilyen formában napvilágot fog látni” – mondja. Nem maga miatt szólalt meg csupán: „A feldolgozási folyamatom, a terápiáim, a traumafeldolgozásom már eljutott arra a szintre, hogy alapvetően olyan életet tudok élni, amilyet én szeretnék.”
Így hát a nyilvánosság nem is saját gyógyulásához, hanem mások segítésére kellett számára, mondja.
„Ugyan már, mit hazudsz?”
Liliána alapjában nagyon pozitív személyiségnek tartja magát, még a megélt fájdalmak ellenére is („vannak napok, amikor csak órákat sírok”). Meg akarja mutatni másoknak:
- „bárki bármennyire mélyen és rossz helyzetben is van, akkor is fel lehet állni, ha elfogadja azt, ami ő maga, a hibáit, amit szégyell”,
- „a bántalmazás rengeteg szégyenérzettel, bujkálással társul”,
- „aki önmagával jóban van, biztonságban érzi magát az másokkal is tud kapcsolódni”.
Liliána 2016-ban jött el otthonról. Az volt az utolsó csepp a pohárban, irgalmatlanul dühös volt: „Rettenetesen sok gyűlölet volt bennem, hogy fel fogom robbantani ezt az egészet. Visszaigazolást vártam arra, hogy a szenvedéseim valahol igenis értek valamit.” A barátai akkor is, és mind a mai napig ott vannak körülötte, ők készítették fel arra, hogy ha most mindent kimond magából, a társadalom azt nem fogja tudni azonnal, egyértelműen befogadni.
Ekkor még a #metoo hajnalán jártunk, az első reakció általában inkább a megkérdőjelezés, meghazudtolás volt ebben a témában, hogy „ugyan már, mit hazudsz?”, mondja Liliána.
„Ha felfokozott ideg- és érzelmi állapotban reagáltam volna, nem lett volna segítő hatása” – foglalja össze Liliána. Az elmúlt hat évben edukálta magát, terapeutákkal, szakemberekkel dolgozott, hogy készen álljon a tiszta kommunikációra. Szerinte a gyógyuláshoz ez is fontos, meg az is – ami az „igazán szép” benne –, hogy „nem kell egyedül csinálni, ha elég bátor valaki ahhoz, hogy nyisson, bárkivel tud kapcsolódni”.
Meditáció, Enrique, forradalom
Az elkövetkezendő időszakot nyugodtabbnak tervezi: elköltöztek Győrbe, a város szélén, a mező mellett, vőlegényével, kutyájukkal, kedvenc kávéfőzőjükkel, Enriquével. Napi két meditálás gyertyákkal, babzsákkal, füstölővel, egy kis jógával, plusz kávéval. Reggel is, este is (az utóbbihoz is jár a kávé).
Liliána jövőbeni céljai: olyan szintű segítővé válni, „aki hatalmas közösséget, változást tud elindítani”, sőt – és nem a drámai hatás jegyében fogalmaz így:
„Forradalmat szeretnék indítani az önazonosságról. Találd meg, ami te magad vagy, légy tőle boldog, vállald fel a múltad, a terveid, legyen mind a tiéd, imádd, add körbe!
Szilágyi Zoltán, Liliána édesapja tagadja az ellene felhozott vádakat és pert indított lánya ellen.
