Minden nap láthatjuk az RTL Híradóban, van véleménye a bulvárról, de próbálja tudatosan használni azt is – három éve viszont elhatározta, hogy nem normális, hogy lassan ciki olvasni, tesz ellene. Azóta rendületlenül dolgozik azon (is), hogy minél többen olvassanak, amiből csak most csinál üzletet, fillérekért ugyanis nem akarta magát eladni. Élete különböző területei egymást alakítják, kiegészítik és építik. Portréinterjú Szabados Ágival.
Közreműködött: Zsiborás Gergő
Egyszer azt nyilatkoztad, hogy az volt a „kedvenc kudarcod”, amikor kirúgtak a szegedi tévétől. Honnan jött ez a kudarckultúra – esetleg a szülői házból hoztad magaddal?
Azt biztos, hogy otthonról hozom, hogy soha az életben nem hallottam a szüleimet panaszkodni, hogy „jaj, dolgozni kell menni”, pedig harminc éve vannak a MÁV-nál. Apukám mozdonyvezető, anyukám kalauz, el tudok képzelni sokkal komfortosabb munkát, például az enyémet. Mindig hálásak voltak azért, hogy azt csinálják, amit szeretnek.
A kudarckezelést valahogy így alakította az élet. Az elején voltak pofonok, de már akkor is fura mód tudtam, hogy ha teszek azért, amit szeretnék, akkor az élet úgyis igazságos, és úgyis adni fogja azt, ami kell. Nyilván azért tudok arról beszélni, hogy milyen kedvenc kudarc volt, mert túl vagyok rajta.
Mázlim volt, hogy én már nagyon korán tudtam, hogy mit szeretnék. 16-17 évesen, amikor körvonalazódott a továbbtanulás kérdése és megtudtam, hogy van Szegeden kommunikáció és médiatudomány szak, mondtam, hogy oda akarok menni, mert én újságíró szeretnék lenni. A szüleim próbáltak terelgetni, hogy „nem akarsz inkább ügyvéd lenni?” Az volt akkor a korszak sikerszakmája. Már akkor azt kérdeztem anyukámtól, hogy de anya, sem te, sem apa nem vagytok ügyvédek, nem veszem át az otthoni praxist, akkor minek legyek ügyvéd? Miért van több esélyem ügyvédként, mint például újságíróként? Erre azt mondták, hogy jó és jelentkeztem, felvettek és elvégeztem. Ott tudtam úgy bizonyítani, hogy mindig is hagyták, hogy csináljam, amit szeretnék.
Meg sem lepődtem, hogy most is van nálad könyv.
Mindig! Ez nagyon fontos alapszabályom. Olyan szinten tökélyre fejlesztettem, hogy még színházba is viszek magammal, amióta vannak Poket zsebkönyvek. Úgy vagyok vele, hogy soha nem tudom, mikor van pár percem olvasni. Meg kell tanulni 5 perceket is olvasni, például 3 megálló között 4 oldalt.
Szabados Ágnes, az RTL híradósa, irodalomrajongó-olvasásnépszerűsítő. Fotók: Sebestyén László
Nagyon sok szerepben látunk: híradósként, bulvárcímlapom celebként, olvasásnépszerűsítőként, podcasterként. Te hogyan definiálod magad?
A celeb szótól tényleg rosszul vagyok, de attól függ, hogy ki a celeb. Ha az, aki az újság címlapján szerepel olykor-olykor, akkor nyilvánvalóan az vagyok. Nem szeretem azt, hogy kíváncsiak a magánéletemre, ami a celebléttel összefügg, az egyáltalán nem az én világom – ez csak egy járulékos rossz vagy jó. Minden a híradóból ered, onnan definiálom magam, de már elválaszthatatlan a személyiségemtől a könyvek világa, az olvasás népszerűsítése. Gyakorlatilag a Nincs Időm Olvasni Kihívás (NIOK) kezdeményezésből indultak el olyan kis ágak, mint a podcast, olvasónaplóm is jelent meg, aminek készítem a folytatását. Az az is valahol innen jön, hogy irodalomterapeuta lettem, és most már heti két csoportot vezetek minden héten.
Számodra fontosnak és értékesnek tartott elveket próbálsz közvetíteni, aztán mégis megjelensz bulvárcímlapokon azzal, hogy új párod van. Ez mégiscsak fura, nem?
Próbálom ezt a részét is tudatosan kezelni, arra használni, hogy ha valaki nem tudta, hogy ki vagyok, ez alapján megtudja. Bízom benne, hogy utána a munkáimról is olvas, rátalál a híradóra és elkezdi nézni, lehet, hogy rátalál a kihívásra és elkezd olvasni. Igazából érdekes, mert
öt és fél éve vagyok az RTL Híradó képernyőjén és az első bulvárcímlapom az volt, amikor szakítottam a vőlegényemmel, a második címlap pedig az, amikor összejöttem az új párommal.
Amikor a szakításomról beszéltem az újságíróknak, akkor is nagyon sokat hangsúlyoztam a pszichológiát, hogy én vállalom, hogy pszichológushoz járok – amiért kaptam hideget-meleget. Fontosnak tartom az önismertet. Szóval attól, hogy bulvár, még nem biztos, hogy szitokszó.
Hála az égnek, minket az RTL nagyon komolyan véd. Mi híradósok nem is azok vagyunk, akiknek célja, hogy mindennap szerepeljenek a bulvárban, hiszen, ha belegondolsz így is, úgy is benne vagyunk minden nap a tévében.
Miért kezdtél bele az olvasásnépszerűsítésbe?
Három évvel ezelőtt úgy kezdődött, hogy ha már ott vagyok a tévé képernyőjén, akkor próbáljak meg példát mutatni, azt láttam, hogy ott tartunk, hogy ciki olvasni. Remélem, hogy ott tartottunk három éve, és mondhatom ezt múlt időben. Amikor elindítottam a NIOK-ot, akkor írt egy 16 éves srác, hogy tökre örül ennek, nagyon sokat olvas szünetben és kinevetik az osztálytársai. Persze azt álmomban nem gondoltam volna, hogy közel húszezren lesznek a történetben három év leforgása alatt. Az elején nem volt semmi üzleti szempont a háttérben, más kérdés, hogy hosszútávon lehet ezt fejleszteni.
Mi az, ami belefér híradósként? Politikai témájú podcastet, mondjuk, indíthatnál?
Nagyon komoly elvek vannak a hírigazgatóság részéről, ha megnézed bármelyik közösségi felületemet, nem reklámozok semmit.
A mai influencer világban ez egészen furcsa, hiszen a könyves kihívást is úgy építettem fel – lassan, három év alatt –, hogy ebből eddig nulla bevételem volt, csak én toltam bele pénzt. Nem volt együttműködésem kiadókkal, sem fizetett hirdetés.
Ez azért van, mert én azt tanultam meg még a pályám kezdetén, hogy a hitelesség az hosszútávra vonatkozik, és ha eladod magad, akkor nem jársz jól. Nem vagy hiteles híradósként, hogy ha valamit reklámozol. Én ezt mindig is tudtam, így lettem felvéve ide, ezekkel a feltételekkel. Soha nem próbáltam úgy feszegetni a határaimat, hogy ebből gond legyen. Közben nagyot fordult a világ: az elmúlt pár évben az emberek milliókat keresnek influencerként. Nyilván valahol ez nekik jó, nekem nem, mert én nem tudok ilyen helyről anyagi bevételhez jutni, de én akkor is abban hiszek, hogy hosszútávon ez jobban megéri.
Amikor ez a könyves dolog elindult, nyilvánvalóan beszélgettem a főnökeimmel, teljesen támogatók azóta is, mert azt gondolják, hogy minden, amit a könyvekkel csinálok, az hozzátesz a híradós személyiségemhez, nem pedig elvesz.
Szabados Ágnes, az RTL híradósa, irodalomrajongó-olvasásnépszerűsítő. Fotók: Sebestyén László
A podcastnél például vannak megkötések, hogy miről nem csinálhatsz anyagot?
Nincsenek konkrét megkötések, de hülye lennék, hogy ha politizálnék. Egyébként is sokkal jobban érdekel szakmailag a politika, mint pártpolitika szintjén, nem hiába szereztem meg a politológia diplomám. Jó, persze egy politikai podcast is lehet szakmai, de egyelőre azt nem érzem, hogy az én irányom lenne.
Nekem nagyon fontos szó a hitelesség, ezt tanultam, ezt verték belém. A mai világban ez egyre jobban kiveszik, amikor tényleg mindig mindenki mindent reklámoz és áruba bocsát, már szinte a saját testét is. Nem lenne hiteles, hogy ha 20-30 ezer forintokat kapnék kiadóktól, hogy reklámozzam a könyvüket. Volt olyan eset például, amikor a Cosmopolitannak a Blogger Days nevű rendezvényére hívtak előadást tartani egy évvel ezelőtt; a főpróbán kérdezte tőlem a főszerkesztő, hogy te ezért nem kapsz pénzt senkitől? Mondom dehogy kapok, kitől kapnék? Az volt a reakció, hogy: hú, ez nagyon durva, ezt mondd el. Azóta is ez bármikor felmerül, mindenki meglepődik.
A tévézés csúcsa a híradózás és onnan már nem lehet feljebb lépni. Mi lesz veled a híradózás után?
Még fiatalnak érzem magam ahhoz, hogy azon gondolkodjak, mi lesz ezután. Öt és fél évvel ezelőtt kezdtem, tény, hogy ez volt az álmom és korán elértem.
El kellett gondolkozni, hogyan definiálod magad, mi az, ami motivál, hogyan találsz célokat, ha már megvan, amit szerettél volna. Muszáj is vagy hálásnak lenni érte, de muszáj is vagy helyén kezelni a történetet, ugyanakkor nem kigéni benne.
Az olvasás ebben is segített, mert huszonpár évesen nem ülhetsz a babérjaidon. A híradózás a szakma csúcsa, azt gondolom, az RTL-nél, meg végképp. 31 évesen egyelőre nem tervezek előre, hogy mi lesz, ha abbahagyom a híradót.
Nem merült fel benned, hogy miért pont neked sikerült ilyen fiatalon?
Azon, hogy miért pont nekem, nem, mert elég sok mindent tettem ezért.
Mindig onnan indítom a történetet, hogy már az elején azt kommunikálta mindenki, hogy jaj, büfészak a kommunikáció és máig ezt mondják, nem túl jó a PR-ja. Voltunk 70-en, ebből ketten helyezkedtünk el a szakmában, na de ketten is voltunk azok, akik az egyetem mellett hajlandóak voltak ingyen dolgozni! Máig azt látom, hogy mindenki azt hiszi, hogy az egyetem arról szól, hogy állandóan bulizunk meg néha betévedünk órára. Hát szerintem meg nem! Arra van, hogy megtapasztald, hogy mi szeretnél lenni. Az első év még nekem is bulisabb volt, de másodiktól, amikor már szakosodtunk és gyakorlati óráink voltak, iszonyatosan aktív voltam, mert szerettem ezt csinálni, és akkor fedezett fel az egyik mentorom, aki megkért, hogy menjek gyakornoknak a szegedi tévéhez nyárra. Nyilván mentem, mert ezt akárkinek nem ajánlották föl, de egy évvel később is még ott dolgoztam és egy forintot nem kaptam.
31 évesen nem gondolkozik azon, mikor lesz vége a híradózásnak.
Az alázat nagyon fontos, nem azt mondom, hogy mindenki dolgozzon ingyen, de elpazaroljuk ezeket az éveket, ha nem használjuk ki a lehetőségeket. Nem 24-25 évesen, amikor már a diploma a kezedben van, kell azon gondolkodni, hogy, na majd ki kopogtat be értem. A legtöbb csoporttársam azt gondolta, hogy majd jön a TV2 vagy az RTL, vagy akármelyik, de én valamiért nem. Lehet, hogy csak szimplán azért, mert mázlim volt, hogy jó tanáraim voltak, szerettem csinálni. Akkor miért ne csináltam volna?
Így volt 3 év előnyöm azokkal a szaktársaimmal szemben, akik végeztek, nem volt tapasztalatuk és várták, hogy legyen melójuk.
Ennyi volt a titkom: hamar tudtam, hogy mi szeretnék lenni és nagyon hamar meglátom a lehetőséget – sok mindenben. Ezt mai napig egy nagyon fontos képességemnek tartom, lásd, ahogy az egész NIOK felépült.
Amikor a Sportklub televízióhoz (az RTL azóta megszűnt sport tematikájú betétcsatornája – a szerk.) jelentkeztem, gőzöm nem volt a sportokról, focimeccset sem néztem soha. Fura módon nyitott casting volt, bárki jelentkezhetett, ami már nem jellemző. A hirdetményben ott volt, hogy jelentkezz, ha tudod, mi volt Puskás mezszáma és hányan játszanak egy focicsapatban. Fogalmam nem volt ezekről, de az fogalmazódott meg bennem, hogy ha nem jelentkezek, és látni fogom aztán azt a lányt, akit felvettek, és azt gondolom, hogy én jobb lettem volna, akkor otthon fogok mérgelődni. Akkor csináltam a második diplomámat, pénteken nyelvvizsgáztam, szombat-vasárnap költöztem Budapestre, és hétfőn már dolgoztam az RTL sportcsatornájánál.
Az életemben mindig azok voltak a nagy pillanatok, amikor tudtam élni a lehetőségekkel. Az egyik kedvenc történetem, amikor felhívtak, hogy jönni kellene próbafelvételre az RTL híradóba és azt hittem, hogy riporter kell.
Akkor visszakérdeztem a főnököm asszisztensétől, hogy jó, mégis mire készüljek. Az volt a válasza, hogy „Hát híreket olvasni a D. Tóthtal.” Emlékszem, elsírtam magam, annyira mélyen érintett, hogy megkaptam a lehetőséget.
Úgy voltam vele, hogy úgysem engem választanak, de az, hogy bemehetek az RTL-be, amit gyerekkorom óta nézek, és megmutathatom, hogy én is képes lennék rá, az életem legnagyobb pillanata. Más kérdés, hogy engem is választottak. Pont ezért nem is gondolkodom azon, hogy mi lesz, ha nem leszek híradós, mert ez határoz meg, ennek köszönhetek mindent.
Eddig nem volt bevételed a könyvnépszerűsítésből, a helyzet változott. A Betone Studio az első magyar podcast-cég, ahol neked is van műsorod és együttműködsz a Librivel, ahol könyvajánlókat készítesz. Ezekkel mi a helyzet?
Ha akartam volna, már rég eladhattam volna magam az elmúlt három évben, nem tettem. Az egésznek az a célja, hogy olvassanak az emberek, mindegy, hogy mit. Igen, ezeknek már van egy üzleti vonatkozása. A Librivel az a helyzet, hogy ez nem a kiadó, hanem a Könyvkereskedelmi Kft., ami kiadófüggetlen. Felkértek, hogy tartalmat gyártsak. Nem libris könyvet reklámozok és semmilyen beleszólásuk nincs, hogy milyen könyvet választok. A podcastnál is a Betone Stúdió keresett fel,
azért mentem bele, mert hitelesnek tartom a befektetőket, és ott is teljesen szabad kezem van, én találom ki a témákat. Nem szeretem a kötöttségeket, eleget kapok a híradós területről.
Van más is, aki olvasást népszerűsít, tisztelem, szeretem őket, jóban vagyok mindenkivel, sőt sokszor együttműködünk. Az elmúlt években egyre inkább azt látom, hogy divat lett olvasást népszerűsíteni. Ami nagyon jó irány, de sokszor csak a magasirodalmat képviselik. Nekem ez kicsit sznob. Én azt akarom, hogy beszélgessünk, olvassunk a Facebook nyomkodása mellett. Nem arról van szó, hogy üldözném ezeket, nagyon sokat köszönhetek a közösségi médiának, ha nem lenne, akkor a NIOK sem lenne sehol, csak tartsunk egy mértéket. Nem csak a hírfolyamot pörgetni és ettől frusztráltnak lenni, igenis egy csomó időt átforgathatsz olvasásra, amitől okosabb, nyugodtabb leszel, fejlődik a szókincsed, és még sorolhatnám. Tök mindegy, hogy mit, csak olvass!
Meg kell tanulni 5 percek alatt is olvasni – Szabados Ági 4 könyves projetk és a híradózás mellett tavaly 65 könyvet olvasott el.
Vegyük például a romantikus vagy az erotikus irodalmat, ha valaki azt akar olvasni, hajrá! Ezért is van az, hogy csak tág témákat adok meg a kihívásban, például mint szeptemberben, hogy olvass olyat, aminek kérdés a címe. Ebbe bármi belefér. Nekem is volt olyan korszakom, amikor könnyedebb, romantikus regényeket olvastam.
Én sem feltétlenül csak a szépirodalmat, csak a kortársat és csak a hú de magas nem tudom mit olvasok. Merje mindenki felvállalni, hogy mit olvas.
Beszéljünk egy kicsit a könyvedről is, a Van időm olvasni – Olvasónapló című volt az első. Mondtad, hogy lesz folytatása.
Tavaly a Libri adta ki. Az egész kettős céllal indult: egyrészt motiváció, másrészt találtam egy piaci rést. Plusz a pejoratív olvasónapló felfogást is szerettem volna kiirtani, ami az emberek fejében van a sulis élmények miatt, amikor írni kellett, hogy mi volt Bokával A Pál utcai fiúkban.
Voltak benne motivációs feladatok, egyrészt az olvasásnépszerűsítő kampány eleme volt, megpróbáltam azoknak is adni, akik könyvmolyok és értékelik annyira a könyveket, mint például én. Igenis képesnek lenni arra, hogy ha elolvasol egy könyvet, akkor kiírd a kedvenc idézetedet belőle, azt megfogalmazni, hogy hogy találtál rá, mit adott neked, mit tanultál belőle, és mi a véleményed róla. Ezekre mind van feladat egy-egy könyv után az olvasónaplómban.
Az elmúlt 2 és fél évben eléggé megismertem a könyvpiacot, ezért most kiadom saját kiadásban, ami szintlépés, és szerintem sokkal jobb lesz. Több oka is van ennek. Ez már üzlet. Így sokkal nagyobb szabadságom van. Máshogy van szerkesztve, szervezve, más designt is kap, más borítót. Az túlzás, hogy mindent én csináltam, inkább mindenre én kerestem szakembert. Elég mély víz. Ez egy teszt. Megnézzük, mi lesz.
Az önismeret mikor jött be az életedbe?
Úgy igazán, tudatosan Pesten, amikor elkezdtem pszichológushoz járni, meg előtte kineziológushoz és önismereti csoportokba. Ahhoz meg kell érni, hogy megértsd mi is az önismeret. Az önismeret része az is, hogy olvasol és az is, hogy tudd és érezd, hogy mi az, ami rád vár.
Az erotikus irodalom is irodalom, nem csúcsregényeket kell csak olvasni, hanem olvasni kell és kész.
Az a baja a mai 20 éves generációnak, hogy túl sok lehetőségük van és nem tudnak dönteni. Ez teljesen ellentmond annak, amit én éltem meg 10 évvel ezelőtt. Nagyon sokat változott a világ, öreges dumának hangzik, de így van.
Én nem tudtam, milyen lehetőségeim vannak egyáltalán, nekik meg kihívás lehet döntést hozni a lehetőségek közül. Hozzáteszem, hogy ez mind nagyon különbözött Pesten és vidéken.
Kishunhalasról az, hogy én kommunikáció szakra akarok menni… hát hülyének néztek, hogy mit akarsz? Újságot írni? Meg kommuni.. mi? Nem hiába mondták, hogy legyek ügyvéd, mert az olyan kézzelfogható. Mindenki tudja, hogy mit csinál egy ügyvéd. Talán már az, hogy tudatosítod, hogy neked az egy probléma, hogy sok a lehetőséged, az első lépés. Ha már önismeret, akkor tudod, hogy mik ezek a lehetőségek és megpróbálod megnézni a képességeidet, átgondolni, hogy te melyikre lehetsz alkalmas, melyikben éreznéd jól magad, az már egy nagy előny.
Az iszonyú nagy szabadság, hogy valaki egyetemista. Bármit megtehetsz. Akkor még nincs az, hogy munkahelyre kell menni. Vagyis kell, az egyetem mellett nekem is úgy alakult, hogy diákhitelt vettem fel és 16 éves koromtól a vendéglátásban dolgoztam, pultos voltam kávézókban, szórakozóhelyeken, hogy el tudjam tartani magamat. De akkor még valahogy szabadabb az ember. Nem annyira kötött, és annyi lehetőség van.
