Célokat úgy kitűzni, hogy nem csak utánuk, de közben is jó tudjak maradni. Bizonytalanságból, traumákból erőt meríteni. Elkerülni a kiégést 75 éves kor felett. Pál Feri a 2022-es Legyél Jobb! Napon, kérdések és válaszok a napsütötte színpadról – jó, az pont kellemesen árnyékolt volt, onnan ragyogták be a nézőteret az energikus előadásmódjáról ismert katolikus pap mondatai, most épp mentálhigiénés szakemberi sapkájában.
Miért azok vannak jobban, akik nemcsak rövid, hanem közép- és hosszútávú célokat, sőt még a halálon túlmutató életcélokat is megfogalmaznak?
Mert Pál Feri szerint a rövid távú célok egyben nagyon sok rövid távú elvárást jelentenek az élettel szemben, amiktől sokat fog csalódni az ember.
Ezzel szemben közép- és hosszú távú célokkal az élethullámzásba igenis beleférnek a csalódások.
És azok, akiknek nemcsak külső, de belső életcéljaik is vannak?
Aki nem elégszik meg csupán azzal, hogy a rollert e-rollerre, azt elektromos biciklire, majd autóra, teherautóra, hajóra és flottára váltsa, hanem szeretne helyette, mellette boldog, egészséges, kiegyensúlyozott lenni, vagy akár szakmája nívós képviselője, az nem lesz kiszolgáltatott a külső életcélok, vagy akár az élet által.
„Viszont belső életcélokkal jöhet bármilyen krízis, mert közben is meg tudom élni az autonómiámat, kompetenciámat, még ha az élet korlátokat is támaszt felém”
– vallja Pál Feri.
Ha énközpontú célok mellett nem énközpontú életcéljaim is vannak?
Ha minden célom énközpontú, abból egy csomó elvárás következik, ami aztán kölcsönössé válik, attól pedig elég boldogtalan leszek. Ugyanakkor ha nem énközpontú belső életcélok is meghatároznak, akkor létrejön egyfajta kölcsönösség, csakhogy a cél nem énközpontú, nem az elvárások fognak emiatt megnövekedni, hanem visszatalálok a saját autonómiámhoz, a jó irányba való növekedés pedig a saját kezembe kerül, nem kell megélnem saját kiszolgáltatottságomat.
Miért azok vannak általában a legjobban, akik a legszemélyesebb életcéljaikat összefüggésbe tudják hozni valaki vagy valami náluk többel?
Példákkal szemléltetve: „Nekem, egyszerű muzsikusnak mekkora öröm és megtiszteltetés, hogy a zeneirodalom nagyjait, ezeket a zseniket közvetíthetem közönségemnek”; vagy kutatás bizonyítja, hogy a covid után, a karanténból kiszabadulva már az is egyértelműen pozitív hatást gyakorolt méntálhigiéniánkra, ha épített környezetben sétáltunk, műemléki épületek között.
Mert ha máskor nem, a covid alatt mindannyian kisebb-nagyobb mértékben szembesültünk a realitással. Azzal, hogy mulandók vagyunk.
„Hiába próbáljuk elfelejteni, hogy távoznunk kell, hiába küzdünk egész életünkben saját végességünkkel , a műemlékek között tudatosul bennünk, hogy tényleg vége lehet, ekkor pedig már az is segíti a jóllétet, ha a környezet azt üzeni: »Látod, itt valami nagyobb is van, mint te, kicsi ember, és te ennek része is vagy«” – foglalta össze Pál Feri.
Mi, hogy kis ember?!
„Szerintem az ember kicsi – vallja Pál Feri. – Szerintem mindenki kicsi. Mi az, hogy nagy ember? Itt töltünk 70-80 évet és elmegyünk. Mi ebben a nagyság? Épp, hogy ne szorongjunk ettől, az ember nagyon jól ellehet attól, hogy kicsi, és inkább legyen néhány nagy dobása.”
Hogyan álljunk talpra egy traumából?
Először is, ne idealizáljuk azt túl, klinikai értelemben igenis nagyon súlyos zavarról beszélünk. Mégis velünk van a traumatikus növekedés lehetősége. Pál Feri példája erre, hogy aki oltás nélkül, súlyos lefolyással kapta el a covidot, azon szorong: mivel érdemelte ezt ki, miért pont ő? És hiába gyógyult ki belőle, nincs jól másfél éve.
Mikor az ember aggódik, szorong, pesszimista, az agyának csak a fele működik, és a beszűkültség miatt vagyunk egy idő után pocsékul. Nem elbagatellizálva a szenvedést, de ha benne állva sikerül kilátni, majd tudatosan ki is nézni belőle, egyszer csak megváltozik a perspektíva attól, hogy a tágabb világot és jövőt látom, és ettől elkezdek jobban lenni.
Miképp változnak meg a kérdések?
„Miért történnek jó emberekkel rossz dolgok? Miért szenvednek ártatlanok?” Ezekre a kérdésekre Pál Feri szerint a beszűkültség miatt nem kapunk választ. Viszont ha kilátunk a szenvedésből, a kérdések maguktól megváltoznak, mégpedig így: „A Föld az a hely, ahol jó emberekkel is történnek rossz dolgok, igazakkal igazságtalanságok, ártatlanok szenvednek, ezt most már tudom. Az igazak miért maradnak igazak? A jók miért maradnak jók? Az ártatlanok miért nem állnak bosszút? Ez érdekel engem, az élet válaszolja ezt meg nekem, nemcsak én kérdezem őt, hanem ő is engem. Mégpedig minden reggel azt:
mi a válaszod az igazságtalanságokra?”
Hogyan lehet ebből a beszűkült, szorongásos állapotból kilépni?
Agykutatásból tudjuk, hogy szükséges a figyelem tudatos átirányítása, mert ebben az állapotban az agy már nem vált. Váltana, de magától nem tud, fixálódik, rágódó gondolkozás jön, és minden rosszabb lesz. Az agynak kb. fél órára van szüksége, hogy a figyelem tudatos átirányításával összefüggésben váltani tudjon és átkerüljön ebből a szorongó állapotból – mondja Pál Feri.
Krónikus stressznél, fáradtságnál stratégiai fontosságú lehet egy-két fontosabb dolgot abbahagyni. Miért?
Hogy a lényeg megmaradjon”
– feleli Pál Feri.
„Attól még ezek fontos dolgok, csak én is véges ember vagyok. Hogy ne menjek tönkre, hogy ebben nekem is örömöm legyen meg másoknak is, be kell áldozni 1-2 dolgot.” Neki például így esett áldozatul a pszichodráma, hiába szereti nagyon.
Pál Feri, honnan a sok energia?
Ezt már Galambos Márton, a Forbes főszerkesztője kérdezi a színpadon.
Kapom és vigyázok rá. Innen-onnan, fentről, emberektől”
– jön rá a válasz.
Kiégésmegelőzés?
„Komolyan veszem 75 év után, ez nekem élet-halál kérdés.” (Nevet.)
Ahogy egyszer egy pszichológus ismerőse is elköszönt tőle egy szentestei bejglikészítés után: „Szia Feri, vigyázz magadra, helyetted más nem fog rád.” Azóta önbecsülése része, hogy következetesen jól bánik magával.
Feltöltődés?
„Hetente van egy szabadnapom. Ez a szerda: az embermentes nap. Amikor senkivel sem teszek jót, csak magammal, végül is én vagyok a legfontosabb munkaeszközöm. Persze, hogy vigyázok magamra. Ha véletlen összefutunk és kedvesen rám mosolyogsz, én pedig elfordulok, akkor tudhatjátok, hogy szerda van. Ha fáradt vagyok, embertelen napnak hívom.”
Bambulni jó?
Pál Feri szerint persze, az is a gondolkodási folyamat része, ahogy azt Daniel Kahneman Nobel-díjas pszichológus megállapította. Ha valaki kreatív gondolatokra akar jutni, az időigényes, ebből lesz aztán a bambulás, aközben pedig kiváltképp a természetből lehet kiváló asszociációkat nyerni.