Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Online egyetem helyett halasztás? 13 ötlet, hogy kihasználj egy évet

Ezekben a napokban, hetekben világszerte több egyetemista dönt úgy, hogy halaszt egy évet, mint bármikor korábban. Persze a legtöbben közülük nem az idejüket szeretnék vesztegetni, hanem keresik a lehetőségeket, hogyan használhatnák ki ezt az időt az online oktatás helyett. Utazás, önkéntesség, munka és nyelvtanulás, itt van 13 ötlet, hogy segítsünk.

Mivel a koronavírus-járvány miatt a világ egyetemei közül számos részben vagy egészben online készül a következő tanévére, sok elsőéves, most felvételt nyert diák dönt úgy, hogy élete egyik legfontosabb időszakába nem vág bele egy számítógép mellett a saját szobájában, inkább megvárja, amíg az egyetemi, főiskolai élmények a maguk módján, személyesen begyűjthetővé válnak. Egyeseknél az is érv a halasztás mellett, hogy úgy érzik, az oktatás online verziója nem ér annyit, amennyit tandíjként kifizetnek érte. Azoknak, akik halasztanak, számos lehetőség áll rendelkezésükre idejük maximális kihasználásra, még járványidőszakban is. Az Insider cikke alapján sorolunk párat.

1. Dolgozz és gyűjts anyagi tartalékot

Boltos, ételfutár, raktáros, bármit is vállalsz be, az így megszerzett pénzed később jól jöhet, amikor az iskola mellett kevesebb időd lesz dolgozni.

2. Jelentkezz gyakornoknak

Ismered a valóságon alapuló vicceket az álláshirdetésekről, amik 22 éveseket keresnek 10 év szakmai tapasztalattal? Egy halasztott év remek alkalom, hogy ha nem is ilyen időtartammal, de begyűjtsd azt a bizonyos tapasztalatot egy jónevű cégnél.

3. Utazz

Ha pénzed, időd és a járvány engedi, fedezd fel a kultúrákat, amik mindig is érdekeltek. Utazz és gyakorold az idegennyelveket, fejleszd önállóságod. Persze a célpont kiválasztásánál vedd figyelembe az egészségügyi és biztonsági ajánlásokat.

4. Önkénteskedj külföldön

Ezzel összekötheted a külföldi lét előnyeit a tapasztalatszerzéssel, csökkentheted a kint tartózkodás kockázatait, és persze jót cselekedhetsz. A Nemzetközi Önkéntesség oldalán például találsz jó lehetőségeket.

5. Önkénteskedj itthon

Ha berobban a járvány új hulláma, számos intézményben, egyesületnél, alapítványnál szükség lesz a dolgos kezekre és friss agyakra.

6. Legyél babysitter külföldön

Ez is egy gazdaságos, jól bevett módja az utazásnak és a nyelvgyakorlásnak.

7. Használd ki az időd otthon

Ha még nem untad meg az otthon ülést, és a halasztással nyerhető idődet is ott töltenéd, sajátíts el új skilleket. Tanulj meg főzni, barkácsolni, kertészkedni, olvasd el a könyveket, amiket mindig is akartál. Azért nem árt, ha előre készítesz egy tervet, amihez tartod is magad.

8. Tanulj nyelveket

Adós vagy magadnak egy nyelvvizsgával vagy legalábbis a használható nyelvtudással? Ha kizárólag erre fókuszálsz, és nem iskola vagy munka mellett próbálkozol vele, lényegesen jobban fog menni.

9. Alapíts céget

Ha mindig is erre vágytál, és a tuti ötleted is rég megvan már, miért ne vágnál bele most?

10. Kezdd el árulni a portékád

Ezer festményed van már otthon, amire talán lennének vevők? Remek ruhákat varrsz, de eddig csak a barátaidnak adtad őket? Jobban értesz a fotózáshoz, a grafikához vagy a pénzügyi tanácsadáshoz, mint bárki, akit ismersz, de eddig nem váltottad pénzre? Kezdd el idén! A művészeti és kézműves termékekre fókuszáló Etsytől a digitális művészeknek létrehozott Redbubble-n át a saját webshopok fejlesztését támogató Depopig számos oldal tud neked segíteni.

11. Válj influencerré

Most vagy nevetsz vagy felcsillant a szemed. Mindenesetre, ha elég ügyes vagy, egy év múlva jóval népszerűbb és vagyonosabb lehetsz, mint most vagy.

12. Tanulj szakmát

Ha az egyetemed online oktatást hirdetett, de találsz egy olyan szakmai, egyéves képzést, ami valóban el is indul és még hasznos is lehet számodra, gondolkodj el rajta, nem érdemes-e inkább az utóbbinak nekiugrani. Egy év alatt sokféle címet megszerezhetsz, OKJ-val akár ingyenesen is.

13. Pályázz és nyerj

Ösztöndíjakra és egyéb díjakra pályázni időigényes. A CV-d profi összeállítása, a portfóliód kicsiszolása, a többoldalas motivációs levelek megírása időigényes, és még ezeken is túl terjed a kapcsolódó teendők listája. Most lehetne időd megtalálni a legjobb lehetőségeket és elindulni értük.

Nyitókép: Honey Yanibel Minaya Cruz / Unsplash

 

"Különös szervezetem van. Nem emlékszem rá, hogy munka közben valaha is elfáradtam volna, csak a semmittevés merít ki végképp."