Pál Marci és párja, Ádám 5 éve fogadták örökbe kisfiukat, az akkor másfél éves Andrist, azóta pedig közel 60 ezer embernek mutatják meg a közösségi médiában, hogy milyenek a mindennapjai egy szivárványcsaládnak. Spoiler: ugyanolyanok, mint bárki másnak. A #család az család mozgalom elindítója mesélt nekünk arról, szerinte mi a boldog gyerekkor titka.
Mikor Andris örökbefogadására készültünk, beszereztünk egy csomó könyvet a gyereknevelésről.
Elsősorban az érdekelt bennünket, hogy Andris milyen, és hozzá mérten szerettük volna kialakítani, hogy mi milyen szülők legyünk. Hogy úgy állhassunk hozzá, ami számára a legmegfelelőbb. Kim John Payne Egyszerűbb gyermekkor című könyve komoly vonalvezető volt számunkra, és a mai napig sok dolgot megőriztünk belőle.”
A gyereknevelés legfontosabb szempontja számomra az, hogy Andris minél tovább lehessen gyerek, minél tovább élhessen gond, elvárások- és stressznélküli életet.
Hagyjuk, hogy egyedül játsszon, egyedül fedezze fel a világot, és megtanuljon unatkozni is, hiszen úgy fejlődhet leginkább a kreativitása. Nem animáljuk túl programokkal, különórákkal, fejlesztésekkel, sportfoglalkozásokkal, igyekszünk inkább arra fókuszálni, ami tényleg fontos.”
Fotó: Sebestyén László
Andris programjait a korának megfelelően alakítjuk.
6 éves, nem kell még laptopoznia. Nézhet mesét reggel és este, de mi inkább a játékra és a természetjárást preferáljuk. Nem hallgathat híreket, ez felesleges stresszforrás lenne még egy ennyi idős gyerek életében.”
Törekszünk rá, hogy a délutánokat közösen, családként tölthessük együtt, és nem szervezünk más programokat arra az időintervallumra.
Fontos, hogy a családi idő tartalmas legyen, de ne túlzsúfolt: a közös játék és a közös unatkozás is feltölt bennünket. A vacsora pedig szent nálunk. Mindig együtt vacsorázunk, hiszen ilyenkor lehet igazán együtt a család.”
Nyíltan beszélünk arról Andrissal, hogy ő örökbefogadott kisgyerek – nehéz is lenne eltitkolni ezt két apukával.
Azt szoktuk mondani, hogy mi ugyanolyan család vagyunk, mint az összes többi, csak ő úgy került hozzánk, hogy a szívünkben született meg. Mi ezt egy örömteli eseménynek vesszük, nincs benne semmiféle gyász, viszont arra is figyelünk, hogy ne ez a téma töltse ki a mindennapokat, csak természetes mértékben jöjjön fel.”
Fotó: Sebestyén László
Andris egyszer megkérdezte, hogy miért két apukája van.
Akkor meséltünk neki a különböző családtípusokról, és elmondtuk neki azt is, hogy a legtöbb helyen apuka és anyuka van, de nálunk ez más, mert két apuka tölti be a szülői szerepeket. Annyit mondott rá, hogy „de én nagyon boldog vagyok”. Azt gondolom, ennyi a lényeg.”
Andris kezében nincs sokat telefon.
Be tudja kapcsolni, fel tudja hangosítani, de ennyi. Az éttermekben és várakozás közben is inkább rajzol – mindenhova viszünk színesceruzákat – ezt nagyon élvezi és le is nyugtatja.”
Nagyban támaszkodunk a pedagógusokra és az intézményekre, amik körbeveszik a gyereket.
Úgy választottunk bölcsödét és óvodát is, hogy odafigyeltünk az emberi tényezőkre, arra, hogy kik veszik majd körbe őt. Andris a Pikler bölcsödébe járt, ahol rengeteget tanultunk az ottani gondozóktól. Most már látjuk azt, hogy reagál a gyerek a különböző helyzetekre, mi okoz neki nehézséget, és miben érzi jól magát.”
Fotó: Sebestyén László
Igyekszünk nagyon sokat beszélgetni Andrissal a félelmeiről, szorongásairól.
Amikor ez frontálisan nehezebb, akkor meséken keresztül közelítjük meg a témákat, és az oviban megtapasztaltuk, hogy a művészetterápia, a mozgás, a szabad levegő jót tesz neki a stressz csökkentésében.”
Ami az iskolaválasztást illeti, eléggé félek az állami oktatástól.
Mivel nagyon fontos, hogy jó pedagógust találjunk, tartok tőle, hogy ha valakit kiválasztunk, az szeptembertől már nem ott fog dolgozni a jelenlegi körülmények között. Sok most a rizikófaktor az oktatásban, és nem szeretném ennek kitenni a gyerekem a kritikus életkorban. Olyan alternatív iskolák után nézünk, ahol használják a NAT-ot, viszont csoportokban, gyerekközpontú oktatást folytatnak. Emellett fontos nekünk az angol nyelv is, mert ki tudja, hol leszünk pár év múlva.”
