A hatodik Zwack

Nem tudtam, hogy Wallenberg és Demján is kellett hozzá. Mert, hogy II. József – állítólag – azt mondta, hogy „Das ist ein unicum”, az ugye sokaknak megvan. De hogy utána […]


Bővebben

Nem megy a kapcsolatépítés? Ezt a nyolc kérdést próbáld ki, és emlékezni fognak rád!

Mivel foglalkozol? Merre laksz? Honnan ismered XY-t? Csak néhány a lehető legunalmasabb kérdések közül, amit mindnyájan használunk. Unalmas, mert csak unalmas választ lehet rá adni, ha valakivel meg akarsz ismerkedni, jobban kell próbálkoznod.

A Harvard Business Review érdekes és érdeklődő kérdésekből gyűjtött össze egy csokorravalót, amit Remy Blumenfeld coach jóváhagyásával lehozott az amerikai Forbes. „Folyamatosan reménykedek, hogy valaki csak egy ilyet is feltesz nekem egy-egy összejövetelen, hogy kialakulhasson egy igazán jó beszélgetés. De sosem ez történik.” Főleg, mert első látásra tolakodó kérdéseknek tűnhetnek, de Remy tapasztalatai alapján, ha valaki érdeklődéssel fordul a másikhoz, és bátran kérdez, örömmel válaszolnak. Ráadásul a felmérés azt is kimutatta, hogy azok a kollégák, akiket valami más is összeköt a munkán kívül, jobban érzik magukat a munkahelyen,

Íme 8 kérdés, amit bármilyen networking eseményen feltehetsz, ha untat a bájcsevej, de még nem vagy elég kreatív, hogy saját kérdésekkel rukkolj elő. Jusson eszedbe, hogy épp formálódnak azok a komplex kötelékek, amitől jobb lesz a munkád, új kapcsolatokat építesz és ki tudja, lehet, hogy még egy új barátot is szerzel.

Mi foglalkoztat most a legjobban? Azért remek kérdés, mert a választ mindenki saját nyitottsága szerint oszthatja meg. Legyen az a közelgő vakáció, egy új autó, a gyereked focimeccse vagy egyszerűen csak a könyv, amit a metrón olvastál.

Mit vársz most a legjobban? A várakozás örömöt hoz az életünkbe, ezt az örömöt oszthatjuk meg a kérdést követő beszélgetésben, ami csodálatos módja, hogy jobban megismerjük egymást. Nagy dolog elmesélni egy személyes célkitűzést, egy karriersikert vagy a hétvégi kiruccanást. Ha pedig azt mondják, most épp semmit, vehetek végszónak is arra, hogy továbbállj.

Mi volt a legjobb dolog, ami történt veled idén? Hasonlít az előzőhöz, de itt az öröm megosztásán túl konkrét eseményt kell felidézni a válaszban, ami még eggyel beljebb visz. Mert lehet, hogy azt fogja megosztani velünk, hogyan vesztette el az állását, de találta meg így azt, amivel valóban foglalkozni akar.

Hol nőttél fel? Ez a kérdés tulajdonképpen felhívás, hogy az idegen megossza velünk az egész eddigi életét olyan részletességgel, ahogy akarja. Haladóknak egy follow-up kérdés: És mit gondolsz, mikor nőttél fel?

Hogyan szeretsz kikapcsolódni? Hacsak nem festővel, költővel, énekessel vagy táncossal beszélünk, jó eséllyel nem azt csinálja legszívesebben a szabadidejében, ami a munkája. Ez a kérdés azonnal sípályák közepére, kirándulóhelyekre és focipályákra repíti beszélgetőpartnerünket, ahol a legjobban érzi magát.

Ki a kedvenc szuperhősöd? Meggyőződésünk, hogy rengeteg következtetést le lehet vonni abból, hogy valaki Batmant vagy Wonder Womant szereti jobban. Aki pedig nem néz szuperhősfilmeket, annál a hős kicserélhető kitalált karakterre.

Támogatsz valamilyen jótékonysági ügyet? Vagy: ha választhatnál egy jótékonysági ügyet, amit támogatsz, mi lenne az? A válaszból közelebb kerülünk az értékrendjéhez és könnyen találhatunk közös szenvedélyt is.

Mi a legfontosabb dolog, amit tudnom kell rólad? Ez nagy falat, és nem mindenki tudja magabiztosan megkérdezni (vagy megválaszolni.) Ahogy minden kérdést, ezt is a saját válaszunktól közelítsük meg. Ha megakadsz, ne kérdezd meg. De rengeteg ember van, aki epekedve várja, hogy végre megmutathassa egy eddig ismeretlen oldalát, tulajdonságait, ami nem része a mindennapokon keresztülvivő redukált személyiségünknek.

Borítókép: Unsplash


 

„Soha ne fektess olyan cégbe, amit a tulajdonosról neveztek el!”

Tóth Zoltán, Euroventures