Sok cég a szenvedélyt jelöli meg felvételi kritériumként, míg egyes vezetők arra is használják, hogy legitimálják a többletfeladatokat. A szenvedély szó a latin pati szóból származik, ami szenvedést jelent. Németül a szenvedély Leidenschaft, ami tükörfordításban nagyjából annyit tesz, hogy „a nehézségek elviselésének képessége”. A szenvedélyt gyakran a karrier kiteljesedésének kulcsaként jelölik meg, pedig már a szó eredete is arra utal, hogy a szenvedélynek lehet egy rejtett, sötétebb oldala is.
A szenvedély megtéveszthet azzal, hogy a munkát nem munkának érezzük. Ezzel azonban elszívja az energiánkat és egy idő után magát a szenvedélyt is. A nehézségek elviselésének képessége fontos a siker szempontjából, de ugyanilyen fontos, hogy felismerjük, milyen áldozatot követel a kitartás, és lépéseket tegyünk önmagunk és a csapatunk védelméért, mielőtt a szenvedélyünk kiéget minket.
A szenvedélynek számos pozitív hozadéka van, a stressz csökkentésétől kezdve a hatékonyság fokozásáig. De a Harvard Business Review saját kutatása szerint a munka iránti szenvedélynek nagy ára is lehet: kimerültséghez, sőt kiégéshez is vezethet.
Nehezebb így feltöltődni
A szenvedély rövid és hosszú távú hatásainak megértése érdekében több mint 700, teljes munkaidős amerikai munkavállalót kértek meg különböző iparágakból, hogy naponta válaszoljanak arra, mennyire érzik magukban a szenvedélyt, és mennyire a kimerültséget a munkanapjaik elején és végén.
A korábbi kutatásokkal összhangban a megkérdezettek arról számoltak be, hogy kevésbé érezték magukat kimerültnek azokon a napokon, amikor nagyobb szenvedéllyel dolgoztak. A különösen szenvedélyes napot követő napon azonban a munkavállalók a szokásosnál is kiégettebbnek érezték magukat.
Ez azért van így, mert azokon a napokon, amikor nagyobb szenvedélyt éreztek, energikusabbnak is érezték magukat. Ez az energialöket megkönnyítette a munkát, amibe így végül több időt és energiát fektettek. Ez azonban azt is eredményezte, hogy az érintettek figyelmen kívül hagyták egyéb szükségleteiket, mint például a pihenés és a mentális feltöltődést. Ezért a következő napra annyira lecsökkent az energiaszintjük, hogy nehezebb volt szinten tartani a munkájuk iránt érzett szenvedélyt.
Ördögi kör: amikor a szenvedély túlpörög, tele vagyunk életerővel, de kevésbé vesszük észre, hogy az extra megerőltetés milyen áldozatot követel tőlünk.
Tech szektorban dolgozók utóvizsgálata alkalmával a HBR arra jutott, hogy a legszenvedélyesebbek közé tartozók hajlandóak a legnehezebben kikapcsolni – még akkor is, ha erre külön megkérik őket.
Persze a szenvedélyt kizárni nem lehet és nem is kell, hiszen kulcsszerepe van a vállalatok és az egyének sikerében is. De van néhány lépés, amit jó, ha szem előtt tartunk annak érdekében, hogy a szenvedély ne forduljon át kimerültségbe, majd kiégésbe.
Csak módjával
Ahelyett, hogy hagyjuk, hogy a szenvedély irányítson, vegyük át az irányítást. Tartsunk szünetet, akkor is, ha nehéz. Ismerjük fel időben, hogy a szenvedélylöket annak a jele, hogy másnap nehezebb lesz.
Intenzív edzés vagy verseny után a sportolók jégfürdővel, masszázzsal, krémekkel és más gyógymódokkal töltődnek fel, amelyek megelőzik a sérüléseket és hosszú távon biztosítják az optimális teljesítményt. Egy különösen intenzív munkanap után az hasonlóképpen, proaktívan kell időt szakítani az érzelmi regenerálódásra. A HBR szerint már egy extra szabadnap is segíthet elszakadni a munkától.
A feszített „munkasprintek” érdemi haladást jelentenek az aktuális célunk felé, de az élhető mindennapok szempontjából már nem fenntarthatóak.
Egyedül nem megy
Fontos szembenézni azzal, hogy az egyének törekvése nem elég egy általánosan fenntarthatatlan kultúrával való leszámoláshoz. Sokan több munkahelyen, különösen rugalmatlan iparágban dolgoznak, ami extra nehézséget okoz. Most zajló kutatások során a HBR úgy találta, hogy a férfiak rugalmasabban osztják be a munkával kapcsolatos és a munkán kívüli kötelezettségeiket, míg a nőknek a házimunka és a gyermekgondozási feladatok második „műszakját” kell teljesíteniük otthon.
És a változáshoz kell egy felelős vezető is.
Ahelyett, hogy a fenntarthatatlan szenvedélyt bátorítanák, a vezető inkább segítse csapatát a munkaterhek kezelésében, az érzelmi kimerültség nyomon követésében és a munka-magánélet egyensúlyának fenntartásában. Különösen a távmunkában, ahol a határok még jobban elmosódtak.
