Debrecenben találkoztam először Böjte Csabával – épp akkor szállt ki a Kistemplom melletti utcában az autójából. Felnézett az épületre, és egykedvűen annyit dünnyögött: Hát, még én sem tudom mi lesz itt, de valami majd csak lesz!” Akkor kicsit furcsálltam, hogy pont ezt mondja, elvégre azért jött, hogy misét tartson – a rákövetkező napokban viszont egyértelművé vált, hogy Csaba testvér teljes munkássága lényegében pont így indult: fejest ugrott az ismeretlenbe, és aztán lett valahogy – ennek az idézőjeles valahogynak pedig már több ezer gyerek köszönhet egy jobb, tisztességesebb életet. Nem véletlenül választottuk ezt a decemberi Forbes címlapsztorijának.
És hogy miket gondol a hétköznapok dolgairól?
A hozzáállásról
Mondjon nekem bárki olyan munkát, amit búbánatosan, szomorúan, rossz kedvvel, de jobban el lehet végezni, mint vidáman, akkor majd azt mondom, hogy essünk neki, legyünk szomorúak!
A nehézségekről
Az iskolában a gyerekeknek azért adnak feladatokat, hogy talpraesettebbek, okosabbak, ügyesebbek, izmosabbak legyenek. Az élet mindannyiunknak feladatot ad.
A világról
Hiszek benne, hogy az Isten jó világot teremtett. Valahogy úgy képzelem el, mint egy ilyen nagy puzzle, egy kirakós, aminek minden darabja megvan, csak kicsit össze vannak kutyulva.
A lényegről
Minket nem a munka fáraszt el, hanem az értelmetlen munka. (…) Azért merek bárkit biztatni, vállalkozókat is, hogy ne a pénz vagy a hatalom legyen a legfontosabb, hanem a szolgáló szeretet.
A másikról
Én nem gondolom, hogy az ember ilyen vagy olyan, hanem az ember kíváncsi, és nagyon nagy öngólokat tud rúgni, de ha segítjük és bátorítjuk, akkor nagyon szép dolgokat tud csinálni. Ne ítéljük el a másikat, segítsük inkább talpra állni, ne bírók legyünk, hanem orvosok!
