Fél napja nem megy ki egy dallam a fejedből, de azt sem tudod, igazából hol és mikor hallottad, nemhogy ki az előadója, mi a címe, és egyáltalán, ismerted-e korábban? A problémával nem vagy egyedül,
a bizonyítottan létező dallamtapadás és a rossz memória kombinációja néha kellemetlen helyzeteket szül.
Szerencsére ez itt már a 21. század, mindenki zsebében ott az internet meg az Apollo11 központi számítógépének számítási kapacitását sokszorosan felülmúló okostelefon, ehhez jön még a ma startupkörökben divatos „van erre egy app” szólás, és meg is van a megoldás. Ma már több olyan program van, amivel sokszor akár dúdolva is azonosíthatjuk a zenéket, de az tény, hogy sokkal megbízhatóbbak, ha az éppen a rádióban szóló slágerhez próbáljuk használni őket.
Shazam tárulj
A kategória királya egyértelműen az Androidra, Iphone-ra, és Windows Phone-ra is elérhető Shazam. Az okostelefon-korszak hőskora óta létező app elég nagy pontossággal működik, hatalmas adatbázissal dolgozik, ráadásul elérhető okosórákra, Android Wearre és Apple Watchra is. Sikerült neki, ami nagyon keveseknek a marketing történetében: a márkanevükből ige lett, a zenéket ma már megshazamozzuk, ha be akarjuk azonosítani őket. A Shazam egyébként még 2002-ben, betelefonálós szolgáltatásként indult az Egyesült Királyságban.
Nagy riválisa a SoundHound, gyakorlatilag ugyanazt tudja, mint a Shazam, bár összekapcsolták azóta a márkanevet több programmal is, hogy kicsit terjeszkednek. A zenefelismerő szoftverük elérhető Iphone-ra, Androidra, Windows Phone-ra sőt, még BlackBerryre is. Lehet, hogy csak a kommunikációt szúrták el, lehet, hogy a Shazam tényleg jobb, mindenesetre nagyon úgy tűnik, hogy ugyanazokkal a szolgáltatásokkal ma már csak a második helyre szorultak. Pedig a Hound nevű megoldásuk úgy tudja felismerni a zenéket, hogy egy árva betűt sem kell legépelni hozzá, beszélgethetünk a telefonnal a helyes megoldáshoz, mint ahogy a Sirivel, a Cortanával vagy a Google Voice-szal lehet.
Nem kell hozzá külön app
A fenti két program – azért ismerjük be, nem túl nagy – hátránya, hogy külön alkalmazásként elérhetőek, azokat pedig nem mindenki szereti telepítgetni, főleg frissíteni, sokszor csak romlanak, meg egyre több helyet esznek meg a telefonon. Ezt felismerte a Google és az Apple is, mindkét rendszer ma már alapból tudja a zenefelismerést: elég mindegyik rendszernek azt mondani angolul, hogy „What song is this?”, azaz, melyik zene szól, és már dobja is a választ (ha előtte beállítottuk a hangvezérlést) Androidon a Google Voice, Ios-en pedig a Siri.
Sőt, még telefon sem feltétlenül kell a zenefelismeréshez, elég egy pécé, Windows 10, meg persze mikrofon: a Microsoft okostelefonos rendszerekkel versengő asszisztense, a Cortana is tud ilyen funkciót. Természetesen itt is előbb be kell kapcsolni a hangfelismerést, utána viszont elég annyit kérdezni, megint csak angololul, hogy What song is this?, What song is playing?, What’s the name of this song?, vagy What’s playing right now?.
Oké, de hogy működik?
Hogy van az, hogy sokszor már másodpercek alatt képesek ezek a programok beazonosítani zenéket, néha akkor is, amikor még semmilyen picit is egyedinek tűnő dallam nem jött a hangfalból? A megoldás, hogy ezek az appek nem úgy hallanak, mint mi: adatbázisuk van a zenékből, a dallamokat lebontják mindenféle digitális jelre, gyakorlatilag minden egyes szám kap egy egyedi mintázatot. Amikor meghallja a számot a program, ugyanez történik, ezután összepárosítja a kapott mintákat az adatbázisban található mintákkal. A Shazam például a felismerés gyorsításához nagyon sok mindent kidob a számból, azokból nem generál adatokat, inkább csak a fontosabb, egyedibb részletekre (pl. frekvencia, amplitúdó) koncentrál. Másodpercenként három ilyen adatpontból már meg is van a keresett zene.
