Milyen értelmet tulajdonítunk a munkának? Mi motivál minket, és ez milyen hatással van a vágyott előléptetésre? Hogyan alakítsuk mi magunk a munkánkat, hogy boldogabbak legyünk? Ezek a kérdések már önálló kutatási területté váltak az üzleti tudományban, melynek legnagyobb alakja, Amy Wrzesniewski Budapestre jött átvenni a Rajk Szakkollégium díját. Elmentünk meghallgatni az előadását.
Életünk egy meghatározó – ébren töltött – részét töltjük munkával, mégis valamit rosszul csinálunk: a magyarok alig 10 százaléka érzi magát elkötelezve a munkája iránt, további 68 százalékunknak pedig teljesen indifferens, hogy mit csinál – derül ki a Gallup 2018-as nemzetközi felméréséből.
De nem csak a munkavállalók szenvednek: a cégeket is szorongatja a munkaerőhiány, ebben a piaci környezetben pedig a versenyelőny egyik forrása is lehet, ha egy vállalat jól tudja menedzselni, magához tudja vonzani és meg tudja tartani a munkaerőt. Adódik a kérdés: hogyan lehet boldoggá tenni a munkavállalót?
A válaszhoz a következő nevet érdemes megjegyeznünk: Amy Wrzesniewski, aki Budapesten járt, hogy átvegye a Rajk László Szakkollégium Herbert Simon-díját.
-
-
Amy Wrzesniewski a Rajk László Szakkolégium Herbert Simon-díjátadóján. Fotók: Rajk Szakkollégium
-
-
Amy Wrzesniewski a Rajk László Szakkolégium Herbert Simon-díjátadóján. Fotók: Rajk Szakkollégium
-
-
Amy Wrzesniewski a Rajk László Szakkolégium Herbert Simon-díjátadóján. Fotók: Rajk Szakkollégium
-
-
Amy Wrzesniewski a Rajk László Szakkolégium Herbert Simon-díjátadóján. Fotók: Rajk Szakkollégium
-
-
Amy Wrzesniewski a Rajk László Szakkolégium Herbert Simon-díjátadóján. Fotók: Rajk Szakkollégium
A díjat azoknak az elméleti szakembereknek ítéli oda a szakkollégium bizottsága, akiknek munkássága kiemelkedő mértékben járult hozzá valamilyen üzleti probléma megoldásához. A korábbi években olyanok nyerték már el a díjat, mint Sinan Aral hálózat- és befolyáskutató, vagy Aswath Damodaran, a vállalatértékelés egyik legismertebb kutatója.
Wrezniewski a Yale School of Management tanára és kutatója, aki a karrierek kutatására húzta fel saját tudományos karrierjét. Olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogyan lehet értelmet találni egy munkában, mivel lehet motiválni a dolgozókat. Máshonnan megfogva:
hogyan dolgozzunk úgy, hogy az többet jelentsen, mint heti 40+ órás elfoglaltság, amiből be tudjuk fizetni a csekket.
Elmentünk Wrzesniewski előadására, amit a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartottak, és összeszedtük munkásságának legtanulságosabb gondolatait.
Lehet a pénz motiváló, de a munka csak akkor tesz boldoggá, ha hivatásnak éljük meg
Wrzesniewski kutatásainak egyik központi fogalma a munkaorientáció, ami alatt a munkához való hozzáállást, célokat, és az elvárást vizsgálja. Ez alapján háromféle felfogást különböztet meg, ezek az
- állás
- karrier
- és hivatás.
Aki állásként tekint a munkájára, különösebb élvezetet nem nyújt neki, és a fő motivációs forrása is külső – ha nem lenne szüksége a pénzre, nem csinálná. A karrieristák egy fejlődési folyamat állomásaként gondolnak az aktuális munkájukra, ugródeszkának veszik egy következő, jobb lehetőség felé. Nekik is motiváló elem a fizetés, de ugyanúgy fontos a személyes fejlődés, saját határok feszegetése és a magasabb társadalmi státusz elérése. A hivatás orientációjú munkavállalókat azonban egy belső motiváció hajtja, munkájukban az önmegvalósítás lehetőségét látják, és elsősorban maguknak akarnak megfelelni, nem a főnöküknek vagy az ügyfélnek.
A kutatásai alapján egyértelműen a harmadik csoportba tartozók élik meg a legpozitívabb munkaélményt: produktívabbak, kevesebbet hiányoznak, és összességében boldogabbnak is érzik magukat. Sőt, nagyobb eséllyel pályáznak az előléptetésre is.
A hozzáállás nem attól függ, mit dolgozol
A kutatások egyik tanulságos eredménye, hogy az orientáció nem függ közvetlenül attól, hogy milyen munkát végzünk:
ugyanúgy lehet hivatástudata egy jogásznak, mint egy péknek, vagy egy ágytálakat cserélő kórházi takarítónak.
Erre Wrzesniewsnki kórházi takarítók történetét hozta fel példának: volt olyan dolgozó, aki nem szükséges rossznak, hanem a gyógyítás fontos részének tekintette az ágytál kicserélését. Ő a szolgálatával és törődésével segíti a mihamarabbi jobbulást, a kórházat pedig nem a betegek, hanem a remény házának tekintette. Egy másik példában egy takarító a várakozó páciensekhez járt beszélgetni, megkérdezni, hogy vannak, vagy akár énekelt is nekik.
Bár egyikőjük munkaköri leírásában sem szerepelt, sőt, kifejezetten előírták, hogy inkább kerüljék a páciensekkel való kapcsolatot, ők átértelmezték és saját küldetéstudatba csomagolták azt a munkát, aminek egyébként nem túl magas a társadalmi megítélése. Ezekről a vezetés nem is tudott, mégis jobb légkört teremtettek a környezetükben, az ott dolgozók elkötelezettebbek voltak, az ügyfelek (páciensek) pedig elégedettebbek voltak a szolgáltatással.
Nem megtalálni kell a hozzád illő munkát, magad is kialakíthatod
A fenti példa bizonyítja, hogy munkahelyi elégedettséget jelentősen növeli, ha nem csak elvégezzük a kötelezőt és hó elején sasoljuk a bankszámlát, hanem kezünkbe vesszük a sorsunkat és aktívan alakítjuk és jelentőségteljessé tesszük a munkánkat.
Erről szól a Wrzesniewsnki által alkotott fogalom, a job crafting.
Ennek feltétele, hogy a munkavállalónak legyen valamekkora mozgástere a munkájának alakítására, ami háromféleképpen valósulhat meg: a dolgozók képesek fizikailag módosítani a feladataikon, vagy kognitívan a munkakörükkel való kapcsolaton, esetleg a másokkal (munkatársakkal, ügyfelekkel) kialakított kapcsolataik alakításával a munkájukon.
Az ezekben való változás elégedettebbé teheti a dolgozót, de önmagában még nem jelenti azt, hogy a vállalatnak ez pozitív, lehet semleges vagy negatív is. A vezetők és menedzserek felelőssége, hogy ezt olyan irányba tereljék, hogy javítson a vállalati teljesítményen. Wrzesniewsnki szerint erre még nem minden vállalati kultúrája van felkészülve, a jövő viszont – a munkaerőhiánnyal, az automatizáció terjedésével és a repetitív munkakörök visszaszorulásával – ebbe az irányba látszik haladni.
Borítókép: Ian Schneider / Unsplash
