A bezártság, a fertőzéstől való félelem és az egzisztenciális szorongás most a legsúlyosabb probléma, mondja Spányik András, a Doktor24 orvosigazgatója. Pszichológus, pszichiáter kollégáival és az ELTE szakembereivel együtt most távkonzultációkon gyógyítanak, és egy alapítványon keresztül azokon is próbálnak segíteni, akik kiszorultak az egészségügyi ellátásból.
Nemcsak magánszemélyeknek, cégeknek is egyre nagyobb szükségük van pszichológiai konzultációra, mert problémákat érzékelnek a munkavállalóik körében – ezt tapasztalja Spányik András, a Doktor24 orvosigazgatója.
A magánegészségügyi intézmény 22 fős pszichológusi teammel dolgozik jelenleg távkonzultációban, egy hónapja már az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának szakembereivel egy krízisvonalat is működtetnek, sőt a Medspot Alapítványon keresztül azokat is próbálják elérni, akiket a kórházakból most kitettek és otthoni ápolásra szorulnak.
Ez utóbbi jóval több mint pszichológiai segítség, ahogy Spányik András mondja: „a kórházi kezelést valamelyest helyettesítő kármentés”. Konkrét eseteket az esetleges beazonosíthatóság miatt nem részletez, de
olyan problémákkal is találkoznak telefonos vagy videós távkonzultáció címén, mint hogy hogyan helyezzék fel a betegnek a családtagok otthon a katétert, hogyan vegyenek tőle vért, vagy hogyan lássák el a műtéti sebet.
Ezek nyilván a legnehezebben kezelhető élethelyzetek, de problémák – elsősorban pszichológiai jellegűek – egy átlagos, amúgy egészséges családban is felmerülnek.
Extra stressz szinte mindenkin
A problémák tipikusak, de szerteágazóak. Nagyon sokan megszenvedik a home office-szal, a kijárási korlátozásokkal, a karanténnal járó fokozott stresszhelyzetet, amit egy sor extra tényező súlyosbíthat. Tartósan összezárva lenni egy vagy több gyerekkel a lakásban (netán egy figyelemzavaros, ADHD-s gyerekkel), lefoglalni, tanítani, ellátni, szórakoztatni őket, és közben otthonról dolgozni eleve óriási teher.
Plusz stresszt jelent az egészségügyi jellegű vagy egzisztenciális szorongás, a fertőzéstől vagy a munkahely elvesztésétől való félelem.
Spányik András távkonzultációja
„Ebben a helyzetben a meglévő szorongások is felerősödnek, kiéleződhetnek a párkapcsolati, házastársi konfliktusok, vagy súlyosabbá válhatnak az alapból meglévő pszichés zavarok, hipochondria, evészavarok, anorexia, depresszió.
És miközben előáll a durkheimi anómia, vagyis amikor a boldogulás útja nem kiszámítható, éppen akkor akadozik a legjobban az orvosi ellátás, és például a pszichológiai, pszichiátriai ellátás is csak korlátozottan elérhető.”
Spányik András és kollégái ezért krízis üzemmódra álltak át, a krízist segítik átélni – mindezt skype-on és más online csatornákon. Ügyfeleik 70-80 százaléka megmaradt, egy részük kifejezetten jól viseli a helyzetet, másokat eléggé kibillent, és olyan is van, akit visszavet a már megkezdett terápiájában. És persze akad, akit anyagilag is megvisel a helyzet vagy kényelmetlenné váltak az életkörülményei (fel kellett adnia a lakását, kisebbe kellett költöznie, vagy mondjuk vissza a szüleihez), ilyen esetekben árengedményt adnak, hogy ne kelljen elengedniük a páciensek kezét.
„Nagyon vegyes élményeink vannak – folytatja András –, hiszen egyfelől a bezártság, a mozgáskorlátozottság, a határok lezárása miatt érzett jogfosztottság, a katonák látványa, az intenzív hatósági jelenlét miatt sokakban feléledő régi traumák, a félelmek általánosak, de közben van egy lélektanilag jó oldala is a járványnak. Mindenkihez kicsit közelebb kerül az elmúlás, a halál gondolata, sokkal többet gondolkozunk ilyesmiken, mert épp nem fogyasztunk, nem utazunk, nem rohanunk A-ból B-be. Ilyenkor egy kicsit elmélyültebbekké válunk, talán jobban tudjuk értékelni az élet szépségeit, találkozhatunk igazi önmagunkkal. Ugyanakkor minket, terapeutákat is ugyanúgy érint most ez a krízis, mint a pácienseinket, magunkkal együtt kell kihúznunk őket a gödörből.”
Átírjuk, mi a normális
Ami külön érdekessége a helyzetnek, hogy most mindannyian átéljük, mennyire mi magunk írjuk a társadalmi normákat, és hogy milyen gyorsan felülírható az, hogy mit tekintünk normálisnak.
„Ha én eddig naponta húszszor kezet mostam, mindenki után lefertőtlenítettem a kilincset, vagy nem mertem kilépni az utcára, akkor kényszeres voltam vagy szociális fóbiával küzdöttem, mindenképpen patológiás eset voltam. Ma ezért senki nem néz rám furcsán, most az abnormális lett a normális.”
Bizonyos jelek, tünetek láttán viszont most is egyértelmű, hogy pszichológus vagy pszichiáter segítségét érdemes kérni. Mindenki másképp tűri a stresszt és másképp kezeli a szorongást, de ha például felborul a korábbi alvásciklus, komolyabb alvásproblémák merülnek fel, vagy éppen evészavaraink lesznek, továbbá állandósul az aggodalom, az ingerlékenység, ha alkoholizálni kezdünk, nyugtatókon, altatókon élünk, az Spányik András szerint már egyértelműen olyasmi, ami ebben a felborult normalitásban sem normális.
