A tréning szó Magyarországon még csak mackónadrágot jelentett, amikor F. Várkonyi Zsuzsa a 80-as években írt az amerikai Thomas Gordonnak, hogy szeretné elhozni Magyarországra a demokratikus kapcsolati modell tréningprogramját. Kidolgozta az üzleti coaching mélyebb, terápián alapuló módszerét, és elsőnek állt színpadra egy improvizációs társulattal, hogy pszichológusként szakértse a rögtönzött helyzetgyakorlatokat. Máig táplálkozik édesanyja gyerekkori bátorításából, amikor mint személyiségfejlesztő tréner, egyetemi tanár vagy mint terapeuta megszólal, és akkor is, amikor szakkönyveket vagy regényt ír. Férfiidők lányregénye című könyvének angol változata pár hete már kapható az Amazonon is.
A májusi Forbes Legyél jobb! mellékletében F. Várkonyi Zsuzsa pszichológusról írtunk portrét, íme 10 erős gondolat a cikkből:
A mindent meghatározó első évekről
„Fogantatásunk percétől fogva minden korai hatás erősen megszabja, hogy meddig tartanak a lehetőségeink.”
Zsuzsa azt mondja, édesanyjától egész gyerekkorában rengeteg biztatást kapott, hogy legyen kreatív – holott ezt a szót nem is használták akkoriban. „Ugyanúgy bátorított, ha leültem a zongorához, és dallamokat találtam ki, mint amikor tízéves koromtól novellákat írtam, olyanokat, amelyeknek egyébként semmi különös értéke nem volt. Nem dicsért erős szavakkal, nálunk nem volt I love you darling-ozás, azt teátrálisnak tartotta volna. Csak nézett rám bátorító mosollyal, miközben meséltem.”
A pszichológia szocializmus alatti megítéléséről
„A közhangulat és a többnyire tájékozatlan pedagógusok megágyaztak annak a hiedelemnek, hogy hozzánk csak idióták járnak.”
A nevelési tanácsadóban, ahová Zsuzsa 1980-ban került, közelről is tapasztalhatta, mit gondol az átlagember a pszichológiáról. A békásmegyeri Bárczi Géza Általános Iskolában volt az irodájuk, sokszor behallatszott a folyosóról, amint a tanárok kiabáltak a gyerekekkel: ha nem viselkedsz rendesen, fiam, mehetsz a pszichológushoz! Pedig valamennyire már a 70-es években elkezdődött a pszichológia lassú rehabilitációja: rádió- és tévéműsorok születtek, így például a Családi kör című tévésorozat, amiben Zsuzsa két tanárával, Ranschburg Jenővel és Mérei Ferenccel felváltva évekig elemezte a bemutatott jeleneteket lélektani oldalról.
A fiatalabb generációk önismeretéről
„Többségük egyáltalán nem betegen, azaz nem működésképtelenül fordul hozzánk, hanem azt mondja, hogy jobban akarom csinálni – ez óriási előrelépés!”
„Az elmúlt évtizedekben azt tapasztalom, hogy a fiatalabb generációk tökéletesen tisztában vannak vele, hogy ha az életükön javítani szeretnének, fel kell vállalniuk a terápiát, az emlékezés fájdalmát, azt, hogy szembenézzenek a tükörképükkel, és még pénzt is áldozzanak erre.”
Arról, hogy mi fogadta, amikor a rendszerváltás után visszatért Magyarországra néhány év amerikai tartózkodás után
„Csodálatos optimizmus volt a levegőben – mindenki szívesen elhitte, hogy elmentek a gonoszok, itt most már csupa jó ember maradt. Mindnyájan ebben az illúzióban lubickoltunk. Az illúzió ugyan hamar foszladozni kezdett, de azt nem gondoltuk volna, hogy harminc év múltán a Horthy-korszak és a késői Kádár-korszak társadalmi reflexei újra megjelenhetnek az életünkben.”
A rendszerváltás idején ugyanis Zsuzsa Kaliforniában töltött néhány évet családjával, férje a Santa Barbara-i egyetemen tanított. Ezalatt ő többféle pszichológiai témával is foglalkozott: a nyitott örökbefogadással mint ott is viszonylag új lehetőséggel, az önsegítő mozgalmak történetével és működésével, legalaposabban pedig anyák szülésélményének kutatásával. Utóbbiról szóló munkája 1990-ben meg is jelent a Valóság című folyóiratban, és ezt a hazai alternatív szülészeti iskolák máig fontos tudományos támaszként használják.
A tegeződésről
„A fiatalok tudják, hogy kortársaim többsége nem venné jó néven a tegezést.”
1991-ben hazatérve felszabadító változások fogadták az ő családjukat is. „Az idegenek közötti azonnali tegeződés – mondjuk a 45 év alattiak generációjában – már az első hetekben megütötte fülünket. És nekem ez ma is nagyon tetszik. Csak akkor szomorodom el, amikor egy eladó az előttem álló fiatal vevőktől sorra azt kérdezi: »mit kérsz?«, de mire én kerülök sorra, tisztelettudóan azt mondja: »mit tetszik kérni?«.”
F. Várkonyi Zsuzsa. Fotó: Orbital Strangers
A vasfüggöny mögül küldött kristályvázákról
„Gondos Panni kolleganőmmel elhatároztuk, hogy nemcsak Gordon könyvét (amit hamarosan én fordítottam magyarra), hanem a tréningprogramot is megpróbáljuk behozni Magyarországra.”
Zsuzsa írt Gordon európai képviselőjének, Ralph Jonesnak, ám néhány levélváltás után kiderültek az anyagi nehézségek: a forint ugyanis akkoriban nem volt konvertálható sem dollárra, sem más valutára. Ralph azt válaszolta, hogy ő és a felesége oktatják a módszert Európában, de bármilyen szomorúak, Gordon nem állja a két repülőjegy árát, és persze honoráriumot sem akarna fizetni nekik.
Ralphnak végül sikerült meggyőznie Gordont, hogy ilyen lehetőséget nem szabad kihagyni: a vasfüggöny mögül jött a hír, hogy szeretnék megtanulni ezt a demokratikus kapcsolati modellt, mi lenne hát, ha kísérletképpen ingyen tartanának nekik tréninget? Így aztán 1987 októberében Ralph és felesége, Patty Howell megérkeztek Budapestre, és megtanították az alapprogramot több mint húsz magyar trénerjelöltnek. A képzésre begyűjtött részvételi díjból Zsuzsáék néhány kristályvázát vásároltak, mert Ralphéktól megtudták, hogy Gordon felesége rajong értük.
Arról, hogyan illeszthető be a coachingba az önismereti munka
„Határidők, hatékonyság, vagyis hogy rögtön átültethető legyen a vezető gyakorlati működésébe mindaz, amit az önismereti beszélgetésekben, vagyis a coaching során felismertünk. De az önismeret alakítása itt ugyanúgy alapfeladat, mint egy magánmotivációból vállalt segítői együttműködésnél.”
Generál Péter, a Grow csoport egyik tulajdonosa ugyanakkor azt mondja: „A cégünk szerintem többet profitált és többet átvett az ő terápiás gyakorlatából, mint amennyit ő mozdult el a szokványos coachingtechnikák felé. És ez komoly értékké vált: a mi coachingunk azóta is sokkal embercentrikusabb, mintsem eredménycentrikus, mert Zsuzsa alapfilozófiáját követve olyan terápiás mélységekben próbálunk dolgozni, ami a személyiségfejlődést szolgálja.”
Arról, hogy miért szállt ki a Momentán Társulat Fröccs című előadásából
„A bölcs operaénekes előbb hagyja abba a nyilvános szereplést, mint hogy először megreccsenhetne a hangja a színpadon.”
„A 93. előadás tájékán, 2017 tavaszán mondtam nekik, hogy gyerekek, szerintem az év végére elérjük a századik előadást, én pedig novemberben belépek a hetvenedik évembe, ennél kerekebb számok nem kellenek, én év végén abbahagyom, ti éljetek boldogul! Azt hitték, zsarolni akarom őket, csak teszem magam, hogy könyörögjenek, de nem így volt. Jó pár dolgot abbahagytam már életemben, szoktam érezni, ha itt az ideje. Azóta is nagyon szeretjük egymást ezekkel a gyerekekkel, akik ma már persze nem is gyerekek. De még mostanában is felhívnak ilyen-olyan üggyel-ürüggyel.”
A Férfiidők lányregényéről, amely már az Amazon is kapható angolul
„A szorongás, a rettegés a mi generációnkba az anyatejjel együtt beleívódott. Ezt lehet ellensúlyozni, legfeljebb túlkompenzálni, de a nyomait a mi generációnkban még majdnem mindenki viseli ilyen-olyan fazonban, következmények nélkül senkin nem ment át.”
A könyv gyászról, szorongásról, talpra állásról szól, nyilván sok van benne Zsuzsa gyerekkori élményeiből: a légkör, az alaphangulat, a tárgyi környezet, az egymásra való reagálások mind autentikusak. Mivel Zsuzsa a 40-es évek végén született, a gyerekkora még tele volt a háború nyomaival – és nemcsak városképileg, de családi történetekben is. Annak a rettegésnek, ami egy zsidó családnak kijárt a világháború idején, a szovjet blokkban élve ők a második adagját is megkapták.
A regény filmváltozatáról, az Akik maradtakról, illetve, hogy miként dolgoztak együtt Tóth Barnabás rendezővel
„Sok vita és egyeztetés kellett, mire ilyen gyönyörű lett ez a film. Szerencsére Barna meghallotta az érveimet.”
Tóth Barnabás szerint ugyanis ahogy haladtak előre a közös munkával, Zsuzsa elkezdett egyre inkább aggódni, hogy mennyire átalakította Barna a regényt. Úgy látta, túl sok fontos mozzanat kimarad. „Eljutottunk egy bizalmi válságig, de itt is a bölcsességét kell kiemelnem. Egy ponton ugyanis azt mondta: »Csináld, de amíg nem látom a végét, ne írjátok oda a nevemet!« A végén szerencsére tetszettek neki a különleges képi megoldások is, elfogadta, hogy a vizuális élmény visszaadja, ami a szövegből hiányzik”– meséli Barna.
További részletek F. Várkonyi Zsuzsa életéről és karrierjéről, többek között eddig megjelent nyolc könyvéről a májusi magazinban. Itt bele is lapozhatsz:
