Sok olyan vezetővel dolgozom, akik nagyon szeretnének kedvezni a beosztottaknak: jót akarnak nekik. Kifejezetten támogatni szeretnék a rugalmas időbeosztásukat, indirekt módon segítve ezzel azt, hogy a vezetettek teljes életet éljenek – állítja vendégszerzőnk, aki azt is hozzáteszi, hogy olykor a saját valódi szándékát mindezzel még maga a vezető sem látja meg.
Karinthy Frigyes Szeretem az állatot című karcolatában a főszereplő csak meg akarja simogatni a nyulat, mindössze a szeretetét akarja kifejezni a félénk kis állat felé:
„a kis nyúl azonban, ijedt kis dög, riadtan lelapul, és kifut a tenyerem alól, be a konyhaszekrény alá. Te csacsi kis nyúl, mondom neki fejcsóválva, lám, milyen kedves, ostoba, ijedt kis nyúl vagy te, hát most azt hiszed, hogy bántani akarlak – írja Karinthy, majd később így folytatja:
– Most már hirtelen és mérgesen kapok utána, erőlködöm, kivörösödöm, a nyelvem kilóg, megbotlom, leesem, négykézláb futok utána, be az asztal alá, a dézsa mögé. Beverem a fejem az ajtófélfába, kiszakad a kabátom, a fogamat csikorgatom, és egyszer már meg is kapom a füleit, de ő lihegve, most már hangosan makogva kitépi magát, megharap, és a kamrában elbújik a hasábfák mögé. Felkapom a levegőbe, és megforgatom, és a falhoz vágom, és szétloccsantom a fejét, azt az ostoba, makacs, szamár fejét, amivel nem akarja megérteni, hogy csak meg akarom simogatni.”
Nem véletlenül született meg az a szólás, miszerint a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. Ha a vezető jót akar a beosztottaknak, akkor a helyzet voltaképpen az, hogy ő akaratáról van szó, nem pedig a kollégák valós igényeiről.
Vannak cégek, ahol mindenkinek biztosítani akarják a work–life balance-ot. Mielőtt azonban továbbmegyünk, nézzük csak meg, mi is ez az egyensúly.
A work–life balance-ról
A kifejezés szó szerinti fordításban a „munka és az élet egyensúlyát” jelenti. De hiszen a munka az élet része, annak egy részhalmaza, hogyan hozható akkor a kettő egyensúlyba? Hát úgy, hogy az angol nyelvű kifejezés a „life” alatt a magánéletet érti, azaz a munkán kívüli mindent. Ha tehát így állunk, akkor a korszellem szerint az emberi életet két terület alkotja: a munka és a munkán kívüli dolgok.
Mind több ügyfelemnél támad bennem az a gyanú, hogy a munkájuk válik az életükké. Egyre kevesebben tudják hermetikusan maguk mögött becsukni az iroda ajtaján délután öt órakor, a fejükben nem hazacipelve a benti problémákat.
Sokáig azt hittem, hogy a munkahely nehezíti meg a teljes életet élést, hogy a késő estig dolgozás gördít áthághatatlan akadályokat a pártalálás útjába. De nem így van. Az a hipotézisem, hogy az ok-okozati összefüggés fordítva van: sokak számára kiváló menekülés a munka a társtalálás vagy az otthoni nyűgök elől.
Nem kell megnyílni, nem szükséges teljesen magamat adni, sőt kifejezetten ellenjavallt a túlzott feltárulkozás. Így az ember kevésbé sebezhető, a kommunikáció megmarad egy nagyjából megjósolható sávon belül fociról, kertészkedésről, kimerül a hülye beszállító kritizálásában.
A munkavállaló igényei
A határvonal tehát minden egyes embernél másutt húzódik meg a munka és a magánélet egyensúlyát tekintve. Vannak olyan ügyfeleim, akik rettegve várják a karácsony vagy a húsvét magányosan töltött napjait és megváltás számukra az első munkanap, amikor visszamehetnek arra a helyre, vagyis az irodába, ahol sikereket érnek el és ezért meg is kapják a lelki jutalmat: előléptetés, fizetésemelés, széles nyilvánosság előtt való megdicsőülés formájában.
Súlyos baklövés tehát a vezető részéről, ha jót akar a kollégának azzal, hogy hazazavarja már pénteken délben, hogy annak majd jó legyen és meglegyen a work–life balance.
Sok munkavállaló napjainkban belsőleg vezérelt, azaz a magas teljesítményhez nincsen szüksége arra, hogy a főnöke hideg leheletét érezze a tarkóján.
Sőt: néhány vezető jól ráérez arra, hogy ha ő maga küldi haza a munkatársát vagy ír elő rugalmas munkaidőt, azzal a kolléga élni és nem visszaélni fog. Sok beosztott a nagy szabadságot a bizalom jelének fogja fel, s arra újra meg újra rászolgálni akar, bizonyítani, így aztán még magasabb teljesítményre sarkallja önmagát.
„A főnököm soha nem mondja, hogy ne maradj otthon vagy gyere be ekkor meg ekkor – nyilatkozza egy felsővezető interjúalanyom. – Sőt kifejezetten támogatja, hogy mi magunk osszuk be az időnket. Nekem meg nincs képem ahhoz, hogy előbb lelépjek, amikor a többiek mind itt gályáznak”.
A vezetői szándék
Mahatma Gandhinak tulajdonítják a mondást, miszerint „amikor valaki indítékaira a gyanú árnyéka vetül, minden amit tesz bemocskolódik.“ Amennyiben a vezető az üzleti siker érdekében engedi, sőt kifejezetten támogatja a rugalmas időbeosztást, amikor azért enged teret kollégái munka–magánélet egyensúlyának, mert jól tudja, hogy a „megolajozott alkatrész jobban dolgozik” (az ember nem egy alkatrész!), akkor a beosztottat eszköznek tekinti.
Ha azonban a vezető célja a másik ember mentális egészségének megtartásának segítése, amikor tudja, hogy kollégáinak családja, kutyája, kertje, hobbija is van, nem csak a munkahely, akkor megnyílik arra az esély, hogy egy emberközelibb kultúrát teremtsen.
Hogyan lehet ezt elérni? Odafordulással. Ha a vezető nem maga akarja beosztottjai – általa vélt – munkamagánélet-egyensúlyát megteremteni, hanem őszinte és mélyre ásó beszélgetések során érez rá a munkatársak személyes igényeire, esetleg olyanokra is, melyekre maga a kolléga sem ismert rá korábban, akkor máris a maradandót alkotó vezetők klubjának előszobájában találja magát.
Ligeti György,
szociálpszichológus
A vendégszerzők külsős szakértők, nem a szerkesztőség tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.
Borítókép: Eric Nopanen / Unsplash
