Legyél jobb!

Koronahős: a gyógyszerész mindig a frontvonalban áll

Forbes
2020. március 30. 5 perc olvasás

Bemutatjuk Magyarország koronahőseit, akik bátran és kitartóan végzik a munkájukat, és másoknak segítenek. Bergerné Jakab Emese a császártöltési patika szakgyógyszerésze, aki csapatával együtt igyekszik kiszolgálni az aprócska település minden szükségletét.

„Olyan az agyam, mint a szita, három hét után nagyon fáradtak vagyunk már. Talán csak annyit, hogy kollégáimat is buzdítsam, tartsanak ki” – mondja Emese, mikor a rövid interjú végén arról kérdezem, van-e még valami, amit fontosnak tart elmondani.

Tennivaló van bőven: a 33 éves Emese a Bács-Kiskun megyei Császártöltés gyógyszertárában dolgozik, és bár hivatalosan helyettes szakgyógyszerész, mivel a főnöke veszélyeztetett korú, ezért most Emese vezeti a patikát.

„Nagyon hálás vagyok neki, amiért megbízik bennem és szabad kezet ad, minden nap egyeztetünk.”

Emese 2017 óta dolgozik a mindössze 2200 fős kis község patikusaként. Édesapja általános orvos volt, édesanyja gyógyszerész, ő pedig már a harmadik olyan generáció a családban, aki az egészségügyben dolgozik. Bár az élet március 11-ig nem sokat változott Császártöltésen, Emese úgy látja, az egyre szigorodó intézkedések következtében a lakosok kicsit megijedtek, és már komolyan veszik az új szokásokat: ha kell, távol állnak egymástól, aki tud, maszkot visel, az idősekre vonatkozó, 9 és 12 óra közti kiszolgálási korlátozást pedig a patikában is véresen komolyan veszik. Mondjuk vásárló minden korosztályból akad, aki csak teheti, kiváltja veszélyeztetett szerettei gyógyszereit.

Emese pamutmaszkban…

Általában reggel 8-től este fél 6-ig vagy 6-ig van nyitva a gyógyszertár, de mostanában van, hogy picit tovább is nyitva tartanak. „Nem csukhatom be az ajtót a beteg orra előtt, mert a munkaidő véget ért, ő pedig kivárta a sorát.” Gyógyszer szerencsére van elég, naponta kétszer kapnak szállítmányt. A késztermékeket Emese és két szakasszisztense adja ki, az elkészítésre váró magisztrális krémeket, kenőcsöket Emese maga keveri ki.

Emese szerint a gyógyszerészetben dolgozókról viszonylag kevés szó esik mostanában. „Sokan nagyobb hangot kapnak, mint mi, akik nap mint nap találkozunk és érintkezünk több száz emberrel. Nem arra van szükség, hogy egy reklámban vagy tévéműsorban megköszönjék a munkánkat, hiszen mi ezért vagyunk. Nekem ez a mai hétfő ugyanolyan, mint a március 2-i lett volna. De valóban, egy picit háttérbe vagyunk szorítva. Engem ez azért nem zavar, mert az itteni falusi lakosság bőven hálát ad a munkánkért. Múlt héten fánkot sütöttek nekünk, még melegen hozták be. De százszázalékos kékáfonyalevet is kaptunk” – meséli.

A vásárlók tehát hálásak és elégedettek lehetnek, de nem minden fenékig tejfel. „Nincs gumikesztyű és nincs szájmaszk” – mondja keserűen Emese. Mivel enélkül dolgozni szerinte sem ajánlott, ezért hétvégén pamutból varrt bélelt arcmaszkokat, amiket szétosztott a munkatársai között. „Nem sokat varrtam, mert nem vállalhatom értük a felelősséget, nem tudom azt biztosítani, amit mondjuk egy 3-4 ezer forintos maszk, vagy nem is tudom, mennyiért vannak most ezek piacon” – magyarázza. „Illetve van még a faluban, aki varr. Azt mondtam a dolgozóknak, hogy 4-5 órát kibír, utána levesszük, kimossuk, kivasaljuk. A már levetett műanyag szájmaszkokat nem használhatjuk fel újra.”

… és gyógyszerkészítés közben

Munka után hazamegy, a férjével él. Amint belép az ajtón, irány a fürdőszoba, nehogy bekerüljön a lakásba valamilyen fertőzés. Édesanyja határon túli, elmúlt hatvan, őt nagyon félti, saját magát azonban annyira nem, és a családjával sem aggodalmaskodnak túl sokat. „Ez a munkánk, erre esküdtünk fel” – mondja. „Be kell jönni és csinálni, ahogy mindig.” A forgalom persze megnövekedett, ezáltal a terhelés is.

Keressük Magyarország koronahőseit! Kerülj be a Forbesba!

Ki lehet koronahős? Bárki, aki különleges teljesítményt nyújt most, ezekben az embert próbáló időkben: egészségügyi dolgozók, eladók, futárok, közösségszervezők. Otthon lévő szülő, aki egész családjáról gondoskodik? Igen, ő is lehet koronahős.

Mit kell tenned? Küldj be egy szelfit magadról vagy egy képet kollégádról, rokonodról és írd le, mit és hogyan csinál koronahősként.

A beküldött szöveg ne legyen hosszabb, mint 3000 karakter.
Fontos: küldj telefonszámot vagy e-mail címet a koronahőshöz, hogy fel tudjuk venni vele a kapcsolatot. Ide küldd: tema@forbes.hu

A legjobb történeteket a forbes.hu-n mutatjuk be, de a hónap három legkülönlegesebb koronahőse a Forbes magazinba is bekerül.

Teljesítmény, kitartás, tisztesség – a Forbesban a helye! Keressük Magyarország koronahőseit!

Főoldali kép: Zentai Andrea