Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Korán kelek, időben fekszem: lelkész vagyok és milliárdos céget vezetek

Színpadra lépve megfordította az előtte lévő bárszéket, mert úgy jobban hasonlított egy szószékhez. Papp Krisztián lelkész, vállalkozó és zenész. Komfortzónája elhagyásairól mesélt a Forbes Flow Be better színpadán. Nem voltál ott? Itt egy rövidített verzió. (Jövőre gyere el! Élőben minden jobb!)

acsl6764

Fotó: Orbital Strangers

Papp Krisztián vagyok, 1977-ben születtem, Újfehértón. Kétgyermekes családban öcsémmel, Leventével éltük meg a gyermekkori éveket, a mai napig szoros testvéri és baráti kapcsolatban vagyunk. Szintén kétgyermekes családapaként vezetem a nyírtéti református gyülekezetet, valamint családi vállalkozásunkat a Pa-Comp Kft.-t. Szabadidőmben az öcsémmel alapított dallamos rockzenét játszó Roxan Band nevű zenekarunkkal koncertezünk, vagy vadászati szenvedélyemnek hódolok.

Több komfortzónán kívüli élettapasztalatom van.

Az első nagy komfortzónán kívülre jutásom 1991-ben történt, amikor felvételt nyertem a Debreceni Református Kollégium gimnáziumába. Akkor még nem tudtam, de visszatekintve egyértelművé vált, hogy egész életemet meghatározták az itt átéltek és megtapasztaltak. 14 évesen kerültem a kollégiumba. Hatnapos tanítási rendszerünk volt, reggeli áhítatokkal, szombat esti précesszel, vasárnapi istentisztelettel. Naponta két óra kimenőnk volt, majd kötelező tanszoba. Hathetente lehetett hazajönni, egy hétvégére. Hirtelen kellett felnőtté válni, és mindenért meg kellett küzdeni. Megtanultam az időbeosztást, a napi rutinomat szinte ma is az ott kialakult időbeosztással végzem. Korán kelek, időben fekszek.

A második komfortzóna elhagyásom a kisvárdai református gyülekezetben történt. A gimnázium után a debreceni Református Hittudományi Egyetem teológus-lelkész szakának hallgatója lettem. Az egyetem hatodévében segédlelkészi szolgálatra küldtek bennünket, én Kisvárdára, Csiszár esperes úr mellé kerültem. Itt tanultam meg, hogy lelkésznek lenni nem csak azt jelenti, hogy vasárnaponként igét hirdetek vagy megtartom a bibliaórákat, hittanórákat. Egy gyülekezet vezetőjeként mindenre oda kell figyelnie, és mindre a megoldást tőlem várják. A fájó szíveket megvigasztalni, az örülőkkel együtt örülni kell.

Kisvárdáról az utam messzire vezetett, kilométerben is, a komfortzónámtól. A chicagói McCormic teológiai akadémiára nyertem ösztöndíjat. Már a repülőtéren éreztem, hogy nem lesz egyszerű a dolog, a honvággyal ugyanis itthon nem kalkuláltam. Akkor és ott határoztam el, hogy soha semmilyen körülmények között nem fogom keresni Magyarországon kívül a boldogulást vagy az életet.

Külföldről hazatérve Nyírtéti szolgálatra helyeztek ki. A komfortzónán kívülre jutás már az első vasárnap megvalósult, hiszen utólag derült ki, hogy igen feszélyezett, puskaporos hangulat uralkodott akkoriban a gyülekezetben. A gondnok az első alkalommal lemondott, a kassza üres volt, az emberek eltávolodtak a gyülekezettől. Mára megújult a presbitériumunk, aktív a gyülekezeti életünk, stabil a gazdálkodásunk. Tizenöt esztendeje szolgálok Nyírtéten.

Először úgy tűnt, hogy a családi cégvezetésből kimaradok, de nem számoltam vele, hogy az üzleti életbe – szüleim révén – beleszülettem. Ma, testvéremmel együtt, egy közel 2,5 milliárdos forgalmú csomagolócéget vezetek. A legnagyobb komfortzónán kívülre jutásom mégsem ez volt, hanem amikor családot alapítottam. 2005-ben nősültem meg, 2007-ben született meg Zente nevű fiunk, és 2010-ben Zille kislányunk. Ők hárman biztosítják azt a komfortzónát, amely a próbatételek idején biztos hátteret ad. Ahogy az ige mondja: „hogy megújult erővel, szárnyra kelhessek nap, mint nap, mint a sasok”.

 

Oszd meg!