Az összpontosítással már a középkori szerzeteseknek is meggyűlt a baja. A hozzáállásuk azonban nagyban különbözött.
Könnyű lehet azt feltételezni, hogy a digitalizáció és az okostelefonok megjelenése előtt sokkal egyszerűbb volt összpontosítani valamire. A probléma viszont korántsem ennyire egyszerű. A legnagyobb csendben, minden zavaró körülmény nélkül is nehéz több órán keresztül koncentráltnak maradni.
Még a középkori szerzeteseknek, akik egész életüket arra szentelték, hogy Istenre és a hitükre koncentráljanak, gyakran elkalandozott a figyelme, így érthető módon sokakat foglalkoztatott a kérdés, hogy miként tudnak produktívak maradni.
A mai kor emberéhez hasonlóan sok külső tényező elterelhette a figyelmüket.
- szorongtak a háborúktól, betegségektől,
- féltették és segítették a szegényeket, betegeket,
- megrémültek az ismeretlen, új technológiák megjelenésétől.
Már a középkorban sem volt könnyű hatékonynak maradni
A Wired cikkében ezért azt ajánlják, a motivációs Tiktok-videók és Linkedin-posztok helyett érdemes inkább a középkori szerzetesek megküzdési stratégiáit követni. A portál Jamie Kreiner amerikai történészt a The Wandering Mind: What Medieval Monks Tell Us About Distraction című új könyve kapcsán kérdezte. A szerző azt vizsgálja, hogy az időszámításunk után 300 és 900 között élő korai keresztény szerzetesek hogyan fejlesztették a koncentrációjukat.
Kreiner szerint a szerzetesek sokkal rugalmasabban kezelték a tényt,
hogy az ember társas lény, akire hatással vannak a környezet változásai és képtelen minden esetben függetleníteni magát a mindennapok borzalmaitól.
A modern emberhez hasonlóan egyénenként eltért a munkatempójuk, sok nehézségük adódott a hitük, a kötelességeik és magánélet közötti egyensúly megtalálásában. A spirituális munka mellett nem hunyhattak szemet a világ történései felett sem, így a megszabott feladatuk helyett gyakran a szegényeket, betegeket segítették.
A szerző hozott néhány példát azok közül, amik a szerzetesek produktivitásának alapját adták.
Mi vált be a leginkább a szerzeteseknél?
- Egymást inspirálták. A történész gyűjtése szerint a szerzetesek úgy ösztönözték egymást az imádságra és a fókuszálásra, hogy megosztották egymással a rendkívüli koncentrációról szóló történeteket. Például ott volt Oszlopos Simeon, aki egy oszlop tetejére költözött, ahol a napjait imádkozással és prédikálással töltötte. Akkor sem zavartatta magát, amikor a lábain lévő sebek súlyosan elfertőződtek. Ez nem azt jelenti, hogy a szerzeteshez hasonlóan drasztikus önsanyargatást kellene végeznünk, de emlékeztethet minket arra, hogy mennyire nehéz fókuszáltnak maradni a bizonytalan körülmények között.
- Jól kell használni a technológia adta lehetőségeket. Az időszámításunk utáni negyedik században elkezdett terjedni a szerzetesek között egy új technológiai innováció, a kódex. A könyv előfutára sokkal hatékonyabbnak bizonyult, mint a tekercs, ami addig a hosszú szövegek rendszerezésére használt legelterjedtebb eszköz volt. Eleinte egyes szerzetesek azt gondolták, hogy a kódex külleme és könnyű lapozhatósága elvonja majd a figyelmet az oldalak tartalmáról. Mások azonban meglátták a technológiában rejlő lehetőségeket, amivel felgyorsíthatták a tanulásukat. A kódexek margójára megjegyzéseket írtak, kiemelték a szöveg fontosabb részeit, hogy bevéssék azokat az emlékezetükbe. „A dekoncentráltság ellen gyakran ezért javasolják ma is a rendszeres olvasást, a szerzetesek erőfeszítéseinek hála a koncentrációs küzdelem hatékony eszközévé váltak a könyvek” – írja könyvében Kreiner.
- Ér dekoncentráltnak lenni. Mivel szinte az összes szerzetesnek nehezére esett a koncentráció, együttérzőek voltak egymással. A saját bőrükön tapasztalták, mennyire nehéz kiszűrni minden zavaró tényezőt, ami elterelheti a figyelmüket, így empátiával kezelték társaikat.
A példák is jól mutatják, hogy nem éri meg rágörcsölni, ha nem tudunk koncentráltak maradni és nem is lehet minden esetben a kütyükre fogni a szórakozottságot. Azonban a kiesett időt érdemes ténylegesen a kikapcsolódásra szánni.
Borítókép: A Codex Amiatinus egy képe / Wikimedia (Közkincs)
