Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Kékben menj állásinterjúra, semmiképp se barnában!

Éppen elégszer hallottuk már, hogy az első benyomásnak az állásinterjún is meghatározó szerepe van, de azt talán még nem, hogy ehhez a képhez milyen nagy mértékben járul hozzá, hogy milyen színű ruha van rajtunk.

Az önéletrajz- és motivációs levél mintákkal foglalkozó Resume.io majd’ háromezer alkalmazottat magába foglaló kutatásában azt vizsgálták, hogy milyen színt viseltek a jelentkezők az állásinterjún, és ez milyen hatással volt a felvételi esélyeikre.

A kéket viselők 81 százalékát, a lilában érkezők 72 százalékát, a feketében érkezők 69 százalékát, és a zöld szettesek 56 százalékát vették fel az áhított pozícióra.

Nem voltak ilyen jó helyzetben azok, akik az interjú reggelén a narancssárga, szürke, vagy a barna ruháikhoz nyúltak. A narancsban érkezők 28 százaléka, a szürke ruhások 13 százaléka, és a barnát választók mindössze 3 százaléka jött ki az interjúról egy állással a zsebében.

Lee Chambers amerikai pszichológus megmagyarázta a lehetséges okokat, és azt, mit közvetítenek az egyes színek a viselőjükről.

Kék

A kutatás szerint az egyik legjobb választás, ha állásinterjúra megyünk. Nyugodtságot és tekintélyt sugároz, de világosabb árnyalatokban nem tűnünk benne túl dinamikusnak és kreatívnak.

Lila

A hitelesség, a státusz, és a nonkonformizmus színe. Egyfajta kreatív kinyilatkoztatás is lehet, ami erős személyiségre utal, de azt az üzenetet is küldheti, hogy nehezen alkalmazkodsz és ezért nem biztos, hogy rugalmasan bele tudsz illeszkedni a céges kultúrába.

Fekete

Komolyságot és eleganciát ad a viselőjének, de ne vidd túlzásba, mert tetőtől-talpig feketében már azt gondolhatják, árnyéknak öltöztél, amitől megbízhatatlannak és egy kicsit fenyegetőnek is tűnhetsz.

Zöld

A nyugodtság és a jókedv színe. Azt mutatja, hogy nyitott vagy a tanulásra, az állandó fejlődésre, de magasabb pozíciókra való jelentkezésnél nem biztos, hogy jó választás, mert azt is sugallhatja, hogy túl nyugodt vagy ahhoz, hogy szokatlan, gyors megoldásokhoz folyamodj egy hirtelen helyzetben.

Piros

Az erő, a motiváció és az elkötelezettség jele. Extrovertált, energikus karakternek nézhetsz ki benne, viszont olyan interjúzató, aki számára ez túl sok, és fenyegetőnek tarthatja.

Citrom- és narancssárga

Vidám, életörömet sugárzó színek, amiket jobb későbbre tartogatni az első találkozás helyett, mert komolytalannak is tűnhetünk bennük.

Fehér

Önmagában steril kórházi öltözetnek nézhet ki, de azt is elmondja rólad, hogy elég szervezett vagy ahhoz, hogy ne öntsd magad nyakon egy bögre kávéval.

Szürke

Biztonságot kedvelő, logikai gondolkodású egyén viselete lehet, ami egyben az önbizalom és a kreativitás hiányát is mutathatja. Ha mindenképp szürkében akarsz menni, akkor válassz hozzá egy-két élénk, színes kiegészítőt, ami megmutatja, hogy érdekes személyiség vagy!

Barna

Két lábbal a földön járó, hagyománytisztelő és szabálykövető álláskeresőnek nézhetünk ki benne, de a szürkéhez hasonlóan önmagában nem elég érdekes és kreatív.

Összességében nem árt utánajárni a cég alapértékeinek, mielőtt ruhát választunk az állásinterjúra, és ökölszabályként annyi elmondható, hogy a túl monoton és túl rikító színekkel érdemes mértéktartónak lenni. Olyan ruhát se vegyünk fel, amiben nem érezzük magunkat komfortosan és máskor nem vennénk fel.

Fotó: Belinda Fewings / Unsplash

Oszd meg!

Arra fókuszálunk, hogy mi az emberek természetes erőssége, és a vezetőségi időnket arra szánjuk, hogy megpróbálunk lehetőséget találni nekik, hogy minden nap használhassák ezeket az erősségeiket.

Sheryl Sandberg, a Facebook ügyvezető igazgatója