Mit tegyünk, ha a főnökünk szeretné, ha bejárnánk, de mi még nem szívesen szállunk metróra? Mit mondhatunk, ha nem érezzük magunkat komfortosan egy nagy csapat ember között az irodában? A kulcs, hogy kis lépéseket tegyünk. Nem kell mindent egy munkahét alatt megugrani.
A Harvard Business Review podcastjában Jenny Taitz klinikai szakpszichológus gyakorlati tanácsokat adott arra, hogyan győzzük le az esetleges szorongásunkat a nyitással kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy amíg egyeseknek alapvetően fontos az irodai munkavégzés a produktivitáshoz, addig mások éppen az otthoni munkával tudnak hatékonyabbak lenni. Ha ez velünk is így van, mindenképp kommunikáljuk a főnökünk felé. „Ismerjük fel, mi az, amin szorongunk, de nézzünk szembe vele. A szorongás forrása mindig az elfojtás” – mondta a pszichológus.
Van különbség a szorongás és a valós félelmek között, ha előbbiről van szó, építsünk stratégiát a szembenézésre. Taitz egy tanulmányt idéz, amelyben egy csoport egy hétig egyedül vagy szűk csoportban élt, egy hétig pedig extrovertáltként, barátok körében. Azok, akik mások körében töltötték a hetüket, jobb élményekről számoltak be, mint azok, akik egyedül. Taitz szerint az elmúlt egy évben az is zárásra kényszerült, akinek lételeme a társaság, ez a kényszerített egyedüllét mindenkit kiéheztetett, de a visszatérés tempójában és kívánalmaiban már nincs ekkora egyezés.
Mindenkinek meg kell találnia a saját tempóját és erre a környezetnek lehetőséget kell adnia.
Hogyan nézzünk szembe az első héttel?
Az egyik módja annak, hogy a szorongásunkat leküzdjük, ha a „radikális elfogadás” mindsetjével vágunk bele a saját nyitásunkba. Bármi jön, nyitottan fogadjuk, mert kíváncsiak vagyunk a tapasztalatra, amit adni fog, legyen szó a reggeli dugóról vagy a közösségbe visszatérésről. Ha ez nem működik, és a szorongás félelemmé alakul, forduljunk az asszertivitás felé. Sokan attól tartanak, ha nem térnek vissza az irodai vérkeringésbe olyan tempóban, ahogy a főnök várná, akkor kiesnek a pixisből, nem ők kapják majd a jó feladatokat vagy előléptetést. A pszichológus szerint olyan helyzetbe kerülve, ahol látszólag nincs kompromisszum,
asszertív kommunikációval elmondhatjuk a munkatársainknak és a főnökünknek, hogy mi egy lassabb tempóban érezzük jól magunkat.
Ismertessük a visszatérésünk stratégiáját és mi is tartsuk magunkat hozzá. „A legfontosabb, hogy empátiával forduljunk magunk felé, jelenjünk meg és tegyük meg az első lépést a visszatérésben.”
Szeparációs szorongás – az otthonunktól
„Kicsit mintha újra kidobnának minket a nagy, gonosz világba az otthon komfortjából” – vetette fel a műsorvezető. Ha így érezzük, próbáljunk meg rugalmasságra törekedni és felfogni egy lehetőségként, hogy fejlesszük az adaptációs készségeinket. Az otthonunk újra azzá a hellyé válhat, ahová a nap végén hazatérünk, a kutyánkkal pedig úgy tudunk játszani, ahogy biztosan nem tudtunk, amikor egész nap otthonról dolgoztunk” – mondta Taitz.
A személyes kapcsolataink ápolására sincs tökéletes, bevált recept, mindenkinek meg kell találnia, hogy inkább egy személyes hangvételű emaillel venné fel a kapcsolatot, vagy nincs problémája azzal, hogy odamenjen emberekhez egy nagy eseményen. Azoknak, akik a kapcsolatépítésre egy szükséges rosszként tekintettek eddig, nehéz lesz visszatérni az állandó interakciók világába. A szokásainkat ugyanakkor érdemes időről időre felülvizsgálnunk:
mi az, ami még mindig a javunkat szolgálja és mi az, amin már túl tudunk lépni.
„Egy lassú nem jobb, mint egy gyors igen” – summázta Taitz. Ha már tudjuk, nyissuk meg a közösségeinket a távolibb ismerősök felé, jelentkezzünk be régi kollégékáknál, barátoknál, kössünk szakmai kapcsolatokat konferenciákon.
A jelenlét gyakorlására Taitz konkrét meditációs és mindfulness gyakorlatokat is ajánl, a teljes podcast itt meghallgatható.
Fotó: Tim Bogdanov / Unsplash