Sokan próbálják meg, keveseknek sikerül. A jelenlegi fura időszakban több olyan erőhatás is éri a munkavállalókat, amely a szabad, független vállalkozói lét felé tereli őket. Van, akit egyszerűen elbocsátanak a korábban biztosnak tűnő munkahelyéről, és vannak olyanok, aki már régóta unják a főnökük, a KPI-ok és a meetingek által diktált életet. De vajon miért buknak el?
Vállalkozni nem
könnyebb, nem nehezebb, nem is jobb és nem is rosszabb, mint bérért
dolgozó munkavállalónak lenni, hanem más. A vállalkozó ember a
biztonságot, pontosabban a biztonság érzetét áldozza fel
a szabadság érzetéért cserébe.
Mindjárt az elején eláruljuk:
a mikrovállalkozások bukásának hátterében álló legfőbb ok az, hogy létrehozóik nem befektetésként tekintenek rájuk.
A munkahely legfontosabb jellemzője, hogy az egyik ember előírja a másiknak, hogy mit kell csinálnia és a legtöbbször azt is, hogy hogyan. Cserébe azonban minden hónap végén ott landol a havi fizetés a bankszámlán – akár jól megy a cég szekere, akár nem. A vállalkozás azonban nem munkahely, hanem pénztermelő gép. Már csak az a kérdés, ki vagy mi hajtja ezt a gépet.
A vállalkozásból
csak akkor lehet pénzt felvenni, ha az elindult, azaz a befektetés
eredményeként termőre fordul. Ugyanolyan ez, mint a
növénytermesztés. Ha van egy marék búza, azt meg lehet őrölni
és kenyeret lehet belőle sütni. Nem lesz belőle valami nagy
kenyér. Megesszük, már estére éhesek leszünk. Ha azonban a
búzát elvetjük (azaz a későbbi jelentősen nagyobb termés
reményében vállaljuk a kockázatot, valamint lemondunk a mai
étkezésről egy későbbi nagyobb termés reményében), öntözzük
(további befektetés), gondozzuk (munka, tudás és idő
befektetése), akkor a sokszorosát adja vissza az eredetileg
elvetett maréknyi búzának.
A vállalkozásodon dolgozz, ne a
vállalkozásodban
Michael E. Gerber méltán elismert könyvének, A V mítosznak a legfontosabb állítása:
a friss kisvállalkozók akkor követik el a végzetes hibát, amikor magát a konkrét szakmai tevékenységet végzik, ahelyett, hogy a vállalkozás egészét, a céget mint szervezetet fejlesztenék.
A szakács főz, az asztalos gyalul, a dizájner tervez, ám a számlák rendben tartása, a reklám, az üzletszerzés és a kollégák felvétele, fejlesztése a háttérbe szorul. Szükséges rosszak.
Aki megszabadul a munkahely igájától, azt kezdetben hatalmas szabadságérzet tölti el. Ebben az időszakban arra vágyik, hogy azt csinálhassa, amit szeret. Már csak meg kell belőle élnie. És itt jön a kulcspont: megélni, azaz bevételt szerezni csak olyan tevékenységből lehet, amiért valaki fizet, így már nemcsak a saját igényre (minél finomabb étel, minél szebb bútor, minél tetszetősebb weboldal) kell figyelni, hanem a másikéra, a vevőére is. Ez pedig egy külön szakma. Kevesen veszik észre, hogy egy nagyvállalat fejlesztőcsoportja és marketingosztálya közötti egymásnak feszülés voltaképpen nem más, mint egy egyszemélyes vállalkozáson belül a vállalkozó tusakodása önmagával: kompromisszumot kell kötnie a saját szakmai elvárásai és a vevői igények között.
A vállalkozást sokan a megélhetést biztosító munkahelynek tekintik. Ez egy vállalható morális álláspont, ám gazdaságilag nem fenntartható szemlélet.
Az az ember is megél ugyanis, akinek elegendően nagy részvénycsomag, tehát különböző cégek tulajdonjoga van a kezében. Méghozzá vígan megél, anélkül, hogy dolgoznia kellene.
A tulajdonos nem a munkája, hanem a tulajdonjoga révén jut bevételhez.
Amelyik vállalkozás nem erre a logikára épül fel, korántsem biztos, hogy összedől, de biztosan életciklusa végéig olyan mókuskerék marad, amelyet a tulajdonosa kénytelen hajtani, másokat is igába fogva.
Szerepek, pénzek
A vállalkozásából két csatornán át juthat a tulajdonos bevételhez. Az egyik csatorna a munkabér. A tulajdonos maga is dolgozik a vállalkozásban, weboldalt szerkeszt, vevőket hajt fel, irodát takarít. Ez mind munka, és másodlagos, hogy ő végzi-e vagy egy fizetett alkalmazott. E munkák mindegyikének megvan az ára (munkabér), így tehát döntő, számol-e velük. Egy induló kis- vagy mikrovállalkozásból a tulajdonosok nem szoktak munkabért felvenni, azonban
az első pillanattól kezdve regisztrálniuk kell, hány munkaórányi weboldalszerkesztés, vevőfelhajtás vagy takarítás történt, és ezeknek a tevékenységeknek mennyi az ára.
Ha a nyilvántartás elmarad, a tulajdonosoknak igen torz képük lesz a munkabér arányáról, belső megoszlásáról.
A másik csatorna a tulajdonosi pénzfelvét, amit osztaléknak neveznek. Az a tapasztalatom ügyfeleim között, hogy amíg a tőzsde fogalmi világában egészen jól eligazodva tisztában vannak az osztalék (dividend) fogalmával, addig saját induló kisvállalkozásuk esetében fel sem merül ez a kategória. Osztalékot akkor lehet felvenni, tehát akkor lehet a tulajdon jogán pénzt kivenni a cégből, ha a vállalkozás nyereséges. Az osztalékfelvétel egy stratégiai döntés eredménye: a létrejött hasznot elviheti a tulajdonos a vállalkozásból vagy visszafordíthatja azt a vállalkozásba.
Az osztalékból vásárolhat a tulajdonos csillogó sportkocsit, vagy visszaforgathatja azt a cég fejlesztésébe. Döntés kérdése, a döntés mögött azonban szükséges egy stratégia. A sportkocsi is lehet eszköze a termelésnek, ha a vállalkozó olyan körökben forog, ahol döntő e státuszszimbólum, s egy következő üzleti lehetőséghez juttatja a tulajdonost. Ám hanyag mozdulattal kiszállva a sportkocsiból ő munkavállaló, sales-kolléga, hiszen kihasználva az autó presztízsértékét, ő maga hozza az üzletet a cégnek – legyen az bármilyen zsíros is.
A tudatalatti ereje…
Természetesen az sem véletlen, hogy valaki húszéves korában állásinterjúkra jár, majd alkalmazottként helyezkedik el, majd negyvenévesen jön rá, hogy mást akar. A gyerekkorban kialakuló, sőt a család több generációján átívelő berögződések, világszemlélet meghatározza azt, hogy a fiatal ember milyen életutat tart önmagához közelállónak, milyen döntéseket érez erkölcsileg vállalhatónak: inkább a kicsi, a biztos, a kiszámítható (vagy a kiszámíthatónak gondolt) fizetésre vágyik? Ő maga akarja megteremteni a saját munkájának kereteit? Ő akarja-e kitalálni, mit és hogyan fog csinálni? Meg akar-e felelni valakinek? Fontos-e számára az azonnali visszacsatolás?
Ügyfeleimnél látom, hogy akárhogyan is történik, végül a legtöbben igazolva látják saját életszemléletüket: a volt felsővezető nem hajlandó befektetni, inkább spórol, mert mi van, ha jönnek a rossz idők. És aztán tényleg jönnek a rossz idők, lám: nem is jött be a vállalkozás, nem neki való. Valóban nem, mert nem vállalkozóként állt hozzá. Van, aki minden tevékenységéhez társakat keres és talál is, már a kezdő vállalkozása is egy nagy szociális dzsembori, ő a korábbi munkahelyen is ismert mindenkit, jóban volt mindenkivel, szerették is, és a legváratlanabb helyekről kapott segítséget. Ilyen lesz a vállalkozása is. Egyik ügyfelem szerint „olyan rémisztő az, hogy valójában nyilvánvaló az út, és arról letérni nem lehet”. Ám abban van választásunk, hogy miként tartjuk a járművet a kijelölt sávon belül.
Ligeti György PhD
szervezetfejlesztő
A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.
