Generációkon átívelő üzletek – amit elvett a XX. század, visszaadják az utódok

Sok olyan történet került a februári lapba, ami részben arról szól, hogy a XX. század viharai és a szocializmus hogyan akasztotta meg virágzó családi cégek és ágazati integrációk létrejöttét – a történelem miatt elvesztegetett évtizedek lemaradását az utódok igyekeznek pótolni. Mindenki más stratégiával.

Bővebben

Hogyan itassunk meg fél óra alatt tízezer szomjas futót?

Tíz volt, de csak nyolc fért az őszi Urbanbe, most itt a maradék kettő. Azokból a sztorikból, amiket Kocsis Árpás, a legnagyobb magyarországi futóversenyeket szervező Budapest Sportiroda vezetője mesélt nekünk.

Még a standokon az őszi Forbes Urban, amelyben megpróbáltunk utánajárni, hogy miért fut egyre több városlakó és miért imádják rengetegen a mocskos-dzsuvás akadályversenyeket. Az egyik cikkben a versenyszervezés kulisszái mögé engedett bepillantani Kocsis Árpád, kiderül például, hogy mikor és miért kellett az utolsó pillanatba lefújni sokezer fős eseményeket, mikor tolta el a politika a nagy budapesti versenyeket, mekkora tudomány a ruhatár profi üzemeltetése és mi volt az utolsó emlékezetes versenyzői reklamáció.

Most itt van a tíz pontból a kettő, amelyet nem tudtunk betuszakolni a nyomtatott lapba.

Hova tűnik a célbaérkezők fele?

Egyik évről a másikra minden második futó kiesik, tehát a másik 50 százalékot ismét meg kell szerezni a piacról. A verseny után kérdőívben 99 százalék azt írja, hogy ajánlja másnak és persze indul jövőre is, de végül csak a fele marad. Ez minden távra érvényes, persze sok olyan van, hogy más távon tűnnek fel ezek az emberek. Van viszont egy stabil, kimozdíthatatlan bázis is, a félmaratonon például van 1200 ember, aki az elmúlt 5 évben mindig futott. Nekik csak az időpontot kell megadni és máris neveznek. Ez egyébként külföldön is igaz, a saját városodban, országodban mindig futsz ugyanazon a versenyen. Nagyon sok német mondta például, hogy nem tud jönni az októberi budapesti maratonra, mert minden évben Berlinben fut akkor.

A külföldiekkel csinálhatunk bármit, visszajárás alig van, a futóturisták mennek a következő városba, néhány százalék jön csak vissza 4-5 éven belül. Rengeteg verseny van a világban, miért jönnének vissza? Én is csak egyszer megyek egy városba futni. Családdal sokan visszajönnek várost nézni, de futni már másik versenyt keresnek. Viszont  jó szívvel ajánlják a futótársaiknak és így minden évben egyre több külföldi jön Budapestre. Meg persze sokat is költünk reklámra.

urban_cover

Hogyan lehet megitatni fél óra alatt tízezer embert?

A maratonon van 12 frissítőállomás és átlagosan 60 ember dolgozik mindegyiken. Van az egész frissítésnek egy főnöke, 15 éve csinálja, neki van 10-12 alfőnöke. Az állomásfőnököket úgy kell tréningelnie, hogy noha csak évente egyszer a maratonon van 12 frissítőpont, mindig legyen ennyi egyenértékű vezető. Nincs mese, víznek lennie kell a pohárba kitöltve minden futónak, a banánt pedig nálunk meg kell hámozni és fel kell szeletelni – és nem lehet előre dolgozni, mert megbarnul. A legjobb emberek az első állomásra mennek, ez a legkeményebb feladat, 30-35 perc alatt átfut a teljes mezőny, kábé tízezer futó, ott aztán nincs idő semmire. Később, ahol szétszóródik a mezőny, már van idő újratöltésre, menet közbeni banánvagdosásra, de ezt is koordinálni kell. Ahhoz ragaszkodom, hogy mindenki kesztyűben dolgozzon. A vízbeszerzés is egy külön tudomány. A félmaraton első állomásán van 20 ezer pohár és nagyon pontosan ki kell számolni, mennyi idő feltölteni őket. Külön csapat ellenőrzi, hogy az igénybe vett tűzcsapokat valóban megnyitották-e nekünk, a verseny előtti két napban folyamatosan járjuk az útvonalat, hogy nem történt-e valami rendkívüli.

Az őszi Forbes Urban még az újságosoknál.

 

Olvasd el Legyél jobb rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő