Balogh Petya egyszer elhatározta: nyugdíjba megy. Színházba járást, könyvolvasást, nyugodt életet tervezett magának és feleségének – két hétig tartott, amíg rájöttek, egyszerűen nem tudnak elszakadni a munkától. Három fontos gondolat munkamániáról, befektetésekről és a szándékos tekintélyrombolásról a Baconsult cápájától.
Igazi munkamániás, aki a külföldre menekülés helyett angyalbefektetőként inkább azon gondolkodik, mit tehet, hogy érdemes legyen maradni – és közben szándékosan, saját tekintélyét rombolva csinál hülyét magából. Balogh Petya a Legyél jobb!-napon beszélgetett a Forbes főmunkatársával, Bánáti Annával az egyetemek fontosságáról, a befektetési stratégiájáról és arról, hogyan és miért ment rá direkt a Petya-brand építésére.
Élni is kell, nem csak dolgozni
„Rengeteget dolgoztam és utaztam, és ennek meg is lett a következménye”
– kezdi Petya a beszélgetést a Forbes színpadán. Az általa alapított NNG-ből ugyan kiszállt, mint tulajdonos, de alkalmazott vezetőként ugyanazzal a vehemenciával működött tovább a vállalatában.
Aztán volt egy pont, amikor rájött: nem szeret nagy céget vezetni, nem szeret nem tulajdonos lenni. Ez egy nehéz elválási folyamat volt, hiszen alapítóként „hozzánő” az emberhez a saját cége, de meg kellett lépni a döntést. „Olyan lehet ez, mint amikor szülőként azt látod, hogy kirepül a fészekből a gyereked – cégnél is nagyon fáj vezetőként ez az elválási folyamat” – mondja az NNG-s távozásáról.
Munkamániásként – ahogy fogalmaz, ez valóban egy addikció – válása után kellett megálljt parancsolnia. Most már próbálja nagyon szigorú keretek közé, 10-től 4-ig szorítani a munkát, de az első nyugdíjba vonulási kísérlete két hét után hiúsult meg: észrevette, hogy tele van a naptárja startupokkal és mentorbeszélgetésekkel, idővel pedig már heti nyolcvan órát segített. „Nehéz munkamániásként csak egy kicsit dolgozni, hiszen annyi mindent lehetne csinálni. Ebből nem lehet kigyógyulni, ez egy addikció. De élni is kell” – mondja.
Azon dolgozzunk, hogy érdemes legyen maradni
Második feleségével, Balogh-Mázi Máriával ezeket a startupokat tekinti első közös gyermekeinek, sokszor még főztek is rájuk a beszélgetések során. Aztán amikor már a mentori segítség mellett ténylegesen, pénzzel is beszálltak angyalbefektetőként, megalakult Petya cége, a Baconsult. „Gyüjtőszenvedélyem is lett, azt hiszem, már negyvenháromnál járok” – mondja.
Befektetéseiben a HR-re és az oktatásra koncentrál: szerinte ezek azok az iparágak, ahol a legnagyobb siker várható. „Meg kell nézni, hogy az amerikai vegy európai társadalom egy-egy szektorra mennyit költ, és annak a szektornak mekkora a tőzsdei értéke. Ha sokat, de a tőzsdén ez nem jelenik meg értékként, arra kell ráugrani” – meséli, és az oktatás szerinte tipikusan egy ilyen terület, itt lehet a digitalizációval nagyot nyerni.
„Ma már nagyon könnyű tudást átadni. Az egyetemi tudást sem vastag falaknak kéne körülvennie”
– folytatja. Az lenne a legjobb, ha az összes egyetemi órát ingyenesen elérhetővé tennék mindenkinek, de ezt az ötletét általában nem csak értetlenség, hanem felháborodás is követi. „Ami persze rendben van, hiszen szervezetként funkcionálnak, de ez nem biztos, hogy az emberiség hosszú távú érdekeivel párhuzamban áll.”
A kizárólag magyar cégekre való fókuszát két érvvel magyarázza. Az egyik a tipikus angyalbefektetői hozzáállás – tanulmányok mutatják, hogy az angel investorok legtöbbje az autóval harminc percen belül elérhető startupokba fektet be, mert a bizalmi kapcsolatot a gyakori látogatások kifejezetten segítik. De Petya egy eszmét is említ a színpadon.
„Ne azon gondolkodjunk, hogy hova lehetne menni, hanem hogy itthon mit kell csinálni ahhoz, hogy érdemes legyen maradni”
– mondja, és szerinte ő a hazai startupvilág fejlesztésével tudja hozzátenni a saját maga részét, hogy az ökoszisztéma fejlődésével segítsen.
A tisztelet, nem a tekintély a fontos
„Petya, azért lesz még egyszer belőled rendes ember?” – kérdezte egyszer apja az angyalbefektetőt, már jóval a karrierjének egyik sikeres állomása után. Balogh ugyanis egyetlen félévet töltött a Veszprémi Egyetemen – ezután pedig ott is hagyta az iskolát, amit a szülei nehezményeztek. „Abból tanulok, ami zajlik körülöttem. A saját bőrömön tanulok, ezért nagyon szeretek fejjel menni a falnak” – mondja Petya, majd hozzáteszi: ami őt érdekli, azt nem a tanteremben, hanem az interneten fogja megtalálni. „Bennem egy nagyon erős tudásvágy van, de akkor érdekel valami, ha az a radaromra kerül vagy a problémámmá válik.”
Ezért nem vette véresen komolyan, hogy öt évig rostokoljon egy egyetemi programozó képzésen. Ugyanezzel a hozzáállással nem veszi véresen komolyan saját magát sem, szándékosan építi kicsit gyerekesre a Petya-brandet – félt attól, hogy nem lesz senki, aki majd megmondja, ha hülyeséget csinál, ezért a megkövetelt tekintély helyett a kiérdemelt tiszteletet keresi. „Hogyan tudom azt elérni, hogy a szervezetben a tekintély nem akadályozza meg a kommunikációt, a lentről érkező kritikát?
A tekintélyt le kell rombolni” – mondja Petya, aki attól is rosszul volt, ha más cégek képviselői úrnak szólították.
Ezért elkezdtem hülyét csinálni magamból. All staff meetingen Gangnam Style ment, vikingsapkát hordtam szakállal. Hogy mindenki tudja, én Petya vagyok. Mert egy Petyához nem ciki odamenni, és elmondani azt, amit gondolunk.”
