Van nálad empátia? Van, de nem adok!
Stresszes konfliktushelyzetekben sokszor mintha a viccből ismert sértődött kismalac dolgozna bennünk. Tréningeken is gyakran megfigyelt jelenség, hogy a résztvevők vonakodnak empátiát gyakorolni.De miért is olyan nehéz elfogulatlanul és indulatmentesen meghallani, megérteni és elfogadnia másik ember megnyilvánulásait?
Egyrészt, mert feszült szituációkban ez a hozzáállás fekete öves kommunikációs mutatványnak számít, másrészt sokunkban él a hiedelem,hogy ha nem vívunk meg az igazunkért – kard ki kard! –, puhának és érzelmesnek tűnhetünk,ami pedig presztízsveszteséghez vezet.Nem ritka vélemény az sem, hogy az empátia csupán alkalmi fájdalomcsillapító, figyelemelterelő placebotabletta, ami maximum tréningeken vagy esetleg a magánéletben beadható, ám„a bizniszben ez biztos nem működik”
Ne érzelmeskedjünk, mert az nem profi?
Az én empátiadefinícióm Marshall B. Rosenberg PhD és az Erőszakmentes Kommunikáció(Nonviolent Communication, NVC) tanításából ered, és azt a készséget (skill) jelenti, amellyel érzéseket felismerve, értékeket és szükségleteket beazonosítva kapcsolódunk egy másik emberhez, az egyes embereken keresztül egy teljes csapathoz, vagy akár egy egész vállalathoz.Empatikusnak lenni attitűd kérdése: az a készséggel támogatott beállítódás – mély belső igény –, amely rávesz, hogy figyeljem és figyelembe vegyem, kit mi mozgat.
Így akikkel együtt élek és dolgozom, azokkal kölcsönösen érezhetjük, hogy fontosak vagyunk egymásnak.Enélkül ugyanis sérül az együttműködés.Egy csapat elismert, fontos tagjának lenni, egy cég küldetésével azonosulni, értékei mellett elköteleződni felemelő érzés. Álmunkból felkeltve is citáljuk Maslow-t, hogy a valahova tartozás, a kötődés, a biztonság, az elismerés, a kölcsönös tisztelet, az önmegvalósítás, alapvető emberi szükségletünk. Kielégületlenségüket erős negatív érzések jelzik (frusztráció, csalódottság,bizonytalanság, félelem, szégyen), melyek agressziót indukálnak.
Ezért előremutató a negatív viselkedésminták, érzelmi megnyilvánulások gyökereit tudatosan és indulatmentesen értelmezni, az egyes emberek univerzális szükségleteinek szintjén. S nemcsak értelmezni,hanem értőn és érzőn elfogadni is. Mert a tünetek – legyenek bármilyen sértők vagy akár visszataszítóak – csupán vészjelzői annak, hogy embertársunk nincs jól, jókor, jó helyen. Ez ne lenne profi megközelítés?
Pataki Katalin, a Grow Group szenior trénere
A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tajgai, véleményük nem feltétlen tükrözi a Forbesét.
