Én abban hiszek, hogy egy szervezet pályája egészen szorosan leköveti a vezetőjének pályáját. Ha a vezető tud nyitott lenni, tanulni és fejlődni, akkor a szervezet is. Ha a vezető megakad – akkor a cég sem tud növekedni. Mindenki máshogy tanul: könyvből, TED-videóból, a környezetétől. Nem hiszem, hogy van jó és rossz módszer – amíg folyamatosan tanulunk és változunk.
- Egy könyvben csak annyi választ találhatsz, ahány kérdésed van
Karrierem meghatározó élményei közt több könyv is szerepel. Néhányukat többször is elolvastam az évek alatt, mindig mást és mást találva bennük. Az agyam mindig kiszűrte belőlük azt a gondolatot, amire épp szükségem volt. De mindig csak annyit tudtam megérteni belőlük, amennyit már megéltem a problémákból, amikről szóltak. Külső gondolat csak azon segíthet, aki már látja a problémát de még nincs jó megoldása.
A Good To Great erőt és hitet adott a legdurvább időszakban, a Drive segített a gépek után megérteni az embereket is, a Five Disfunctions of a Team pedig megmutatta azt az igazságot, amit nem akartam látni.
A legmókásabb történet mégis a Peopleware-hez kötődik. Történt egyszer, hogy meglátogatott a világ egyik legnagyobb technológiai cégének CTO-ja. Ahogy szokás, megmutattam az irodánkat is. Miután megnézte, felém fordult és megkérdezte: Peopleware, right? Köpni nyelni nem tudtam. Ugyanis ez volt az a könyv, amit mindenkivel elolvastattam az irodánk kialakítása alatt. Úgy tűnik, hogy működött – és nem csak mi olvastuk a könyvet.
- Nem a cég felelőssége, hogy egy alkalmazott piacképesen tartsa a tudását
Én abban hiszek, hogy a munkaviszony egy kölcsönös kapcsolat. Az alkalmazott piacképes tudást, a cég jó munkalehetőséget, jó munkakörnyezetet és jó fizetést ad cserébe. Az, hogy a piacképes tudás az is maradjon, folyamatosan tanulni kell, képezni magunkat. Ebben segíthet egy cég, biztosíthat tanfolyamot, támogathatja sokféle módon, hiszen nagyon fontos érdeke. De végül a folyamatos tanulás felelőssége az alkalmazottnál kell legyen – egy cég szervezhet számára tanfolyamot, de nem tanulhat meg semmit helyette. Ha nem képezi magát, nem tanul új dolgokat, akkor egy idő után már nem tudja a fenti alkuban a saját felét hozni.
Miután ezt a gondolatot posztoltam (jó nagy vitákat keverve) egy nagyon érdekes elméletet ismertem meg, a Locus of Controlt. Ez a pszichológiai modell azt írja le, hogy mennyire hisszük el, hogy mi magunk felelünk a saját sikerünkért és mennyire a sors tehet arról, ami velünk történik. Akik önmagukért felelősséget vállalnak és irányítják az életüket, azok saját felelősségnek érzik a tanulásukat. Akik életét a sors és a világ irányítja, ők a munkáltatót okolják a saját tudásuk elavulásáért. Nagyon izgalmas téma – akár abban is, hogy kikből építesz csapatot magad köré.
- Ha másodszorra is ugyanúgy csinálnád, akkor semmit nem tanultál belőle elsőre
Tizenkilenc évesen az egyetem helyett egy internetes keresőt fejlesztettem, egy ‘vállalkozóval’ karöltve. Éjjel-nappal dolgozva, napi 14-15 órában, heti hét napban. Egy év munka után elkészült az első vállalható verzió, kezdtük volna az értékesítést – amikor elszállt a merevlemez a gépemben, és ezzel egy év munkája. (Optimista programozó nem készít backupot.) A teljes rendszert kevesebb, mint három hónap alatt újraírtam, még jobbra is mint előtte volt. (De eddigre elfogyott a pénz, amelyből piacra mehettünk volna vele.) Ami ebből nekem a tanulság volt:
- (Biztonsági mentés…)
- A munkám legnagyobb eredménye az volt, amit tanultam.
- Bár elsőre is működött, de másodszorra sokkal jobban tudtam megoldani számos problémát, amivel elégedetlen voltam elsőre.
Amivel elégedettek vagyunk, abból nem tanulunk. Hát tanuljunk meg kritikusnak lenni magunkkal! És akkor legközelebb biztos jobban fogjuk csinálni. Ez ugyanúgy igaz technológiára, szervezetekre és emberi döntésekre.
- Mit tanultam az utóbbi egy évben és mit fogok tanulni a következőben?
Minden évben egyszer tedd fel magadnak ezt a kérdést! A munka hevében nem vesszük észre az idő múlását és néha elfelejtjük kívülről nézve átgondolni az életünket és céljainkat. Ezért fontos, hogy rendszeresen átgondold, hogy ez így elég-e neked. És ha nem, akkor találd ki, hogy min kell változtass!
Nekem minden tavasszal, kicsivel a szülinapom után jön el ez a pont. Mérlegre teszem a munkám, az elmúlt évemet és kritikusan átgondolom. Jó pár őrült döntésem született tavasszal. Így döntöttem el, hogy kiköltözöm Finnországba, de azt is, hogy hazaköltözöm onnan. Azt, hogy csapatot alkotva építjük a játékfejlesztő cégünket. Vagy azt, hogy ha nem vezethetem vezérigazgatóként a céget, akkor megyek. És végül azt is pár évvel később, hogy ideje mennem.
Egy-egy ilyen évfordulóval egy egész éves gyötrődésnek is elejét vettem. Azzal, hogy eldöntöttem, hogy mit akarok csinálni, egy évre el is köteleztem magam. A legtöbbször így egy éven át nem volt kérdés, hogy csinálom és mindent beleadok. De ezzel sokszor azt is kitaláltam, hogy minek kell történnie ahhoz, hogy folytassam – és így meg is tudtam küzdeni érte.
————
Balogh Péter, becenevén Petya, az NNG társalapítója és egykori vezérigazgatója, jelenleg angyalbefektető és mentor, aki saját pénzből (Baconsult), másokkal együtt (Power Angels) és állami segítséggel is (Baconsult Inkubátor Program) segíti a hazai tech startupokat. Ez a heti cikksorozat a LinkedIn-en futó napi #startupcoelho sorozata szösszeneteit fogja csokorba. Hogy miért vágott bele, arról itt írtunk.
