Hiába jó a történet, ha nem tudják jól előadni – Györffy Kinga, a retorika szakértője elárulja, hogyan csinálják a profik.
A nyílt vezetői retorikatréningek elején arra szoktam kérni az egymást nem ismerő résztvevőket, hogy 3‒3 percben mutatkozzanak be egymásnak. A bemutatkozások után tartok egy tízperces figyelemelterelő gyakorlatot, utána pedig arra kérem őket, hogy idézzék fel a hallott gondolatokat, és kössék azokat arcokhoz.
Az eredmény döbbenetes.
10-ből 1 személyre emlékszik általában a csoport ‒ 10 perccel a bemutatkozások elhangzása után! Jól beszélő vezetőkről van szó, akik összeszedetten és határozottan mutatkoznak be – csak éppen nem számolnak a hallgatóság figyelmével: annak természetével, működésével és időtartamával.
„Sziasztok, XY vagyok, az XY cég értékesítési vezetője, XY évben szereztem XY diplomát az XY Egyetemen, két évvel később másoddiplomát a…”
És ez így megy résztvevőről résztvevőre. Információközlés: vagy kronológiai, vagy valamilyen megszokott logikai rendben. Aztán jön valaki, aki már az első mondatával meglepi a többieket. Nem az önmaga számára fontos kronológiai vagy logikai rendet követi, hanem a hallgatóság figyelmét megragadva és fenntartva építi fel a mondanivalóját. Az esetek többségében ezt történeten keresztül teszi. Hogyan beszélnek azok, akik azt akarják, hogy megjegyezzék őket?
1.Lebontják a figyelmetlenség falait
A profi történetmesélők tudják, hogy a figyelmetlenségnek ma falai vannak, amelyek elválasztják a hallgatóságot a beszélőtől, előadótól. A történet pedig a legkézenfekvőbb és legerősebb eszköz arra, hogy ezt a falat lebontsák, és a hallgatósággal kapcsolatot teremtsenek, illetve elmélyítsenek. Hogy a történet erre valóban képes, az ma már nem pusztán sejtés vagy ösztönös tudás, hanem kutatásokkal alátámasztott tény. A Princetoni Egyetemen végzett fMRI- (funkcionális mágneses rezonancia) vizsgálatok szerint a történet szinkronba hozza a beszélő és a hallgató agyhullámait: „a hallgató agyának reakciói az előadó agyának reakcióit tükrözik vissza.”
2. Szembenéztek a félelmeikkel, bizonytalanságaikkal
A történet varázslatos erejű eszköz, de nincs talán még egy olyan retorikai-meggyőzéstechnikai eszköz, aminek használatát annyiféle félelem és bizonytalanság övezné, mint a történetét.
Olyan vezetők is, akik egyébként értik és érzik a fontosságát, a legkülönfélébb akadályokat gördítik maguk elé:
„Nincs időm a történetmesélésre”
„Nem leszek elég szakszerű, ha történetet mesélek”
„Nincsenek történeteim”
„Nem tudom, hogy milyen céllal meséljem a történetet”
„Tudom, hogy mit, de nem tudom, hogyan meséljem”
A profi üzleti történetmesélők nem tettek mást, mint hogy szembenéztek ezekkel a félelmeikkel, bizonytalanságaikkal, és fejleszteni kezdték mesélői képességüket.
3.Megtanulták a technikákat, aztán elfelejtették
Anthony Hopkins azt tanácsolta egyszer a színészpalántáknak, hogy tanulják meg a technikát, hogy utána elfelejthessék.
A profi üzleti történetmesélők ugyanezt az utat járják, járták be: megtanulták a történetmesélés technikáit – elsajátították a forrásokat, típusokat és a magával ragadó történet ismérveit –, hogy aztán elfelejthessék azokat.
Vagyis: addig gyakoroltak, fáradhatatlanul, amíg eggyé nem váltak a történeteikkel. Ez a titka annak, hogy a hallgatóságuk előtt már fesztelenek, természetesek és magabiztosak tudnak lenni.
A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tajgai, véleményük nem feltétlen tükrözi a Forbesét.
