Megújult a Forbes magazin, odatették magukat Amerikában

Új dizájnt kaptunk Amerikából, és boldogok vagyunk vele. A legtöbb változáshoz kell egy kis idő, míg hozzászokik az ember, ehhez nekem igazán nem kellett. Kézbe vettem az új amerikai lapot […]

Bővebben

A hétvégi lustálkodók igazából az életüket mentik

A tudomány a szundi pártjára áll. Mindenki feküdjön le időben!

Érdekes felmérést publikáltak a Guardian online kiadásában, amiben az áll, hogy azoknál a 65 év alatti felnőtteknél, akik a hét minden napján hajtják magukat, és öt, vagy annál kevesebb órát alszanak, sokkal nagyobb az elhalálozás kockázata, mint azok esetében, akik egy vagy két órával többet tudnak pihenni.
Ebben talán nincs is semmi meglepő, aki kettővel nagyobb fokozaton pörög, az egy idő után érezni fogja magán, hogy ennek nem lesz jó vége. Borul a memóra, harapós lesz az ember, mint egy begőzölt pincsi, a maradék alvás minősége is a béka feneke alatt marad, és folyamatosan az az érzésünk, hogy átment rajtunk egy úthenger, ami félúton lefulladt, de visszatolatott, és elölről kezdte az egészet.

 Vannak, akik nem tehetik meg, hogy hétköznap kitépjék magukat a mókuskerékből, viszont ugyanez a cikk felhívja a figyelmet arra, hogy azoknál, akik a hétvégén egy kiadós lustálkodást is beiktattak, szinte teljesen ellensúlyozta a hétköznapi rohanásból adódó veszélyeket a szundi.

Igen. A szundizás. A lustálkodás. A semmittevés. A haszontalankodás.

A kutatás 38 ezer felnőtt adatai alapján készült, amit még 1997-ben kezdtek el, majd több mint 13 éven át követték a sorsukat, sok esetben az alanyok haláláig.  A konkrét statkó: az 65 év alatti, 5 órát vagy annál kevesebbet alvó embereknél 65 százalékkal nagyobb az esélye az elhalálozásnak, mint a 6-7 órát alvó felnőtteknél.

Sokat alszik? Az is baj!

A hétalvók (8-9 óra) jobban teszik, ha letörlik az elégedett vigyort az arcukról, mert az ő számukra is tartogatott rossz hírt a kutatás – náluk az átlagoshoz képest 25 százalékkal nagyobb volt az elhalálozás kockázata, mint a 6-7 órát alvó embereknél.

 

"Nem a more, hanem a better visz előre. És ha van better, akkor előbb-utóbb more is lesz."