Pár napja volt a 10. évfordulója annak, hogy elkezdték árulni az iPhone-t. A termék és az Apple azóta üzleti történelmet írt, de ezt persze nem igazán lehetett előre látni. Rengetegen nézték be az évek alatt Steve Jobs tehetségét és az Apple-sztorit, a ma már legmókásabbnak, sőt talán legkínosabbnak számító idézetekből szemezgettünk.
Az Apple már halott (Nathan Myhrvold, Microsoft CTO, 1997)
Mit csinálnék a helyükben? Becsuknék és visszaadnám a maradék pénzt a részvényeseknek. (Michael Dell, 1997)
Évek óta tanulunk és küzdünk azért, hogy a legjobb telefont készítsük el. PC-s arcok ezt nem tudhatják. Olyan nincs, hogy csak úgy besétálnak és megcsinálják. (Ed Colligan Palm-CEO, 2006)
Az elméleti előrejelzések alapján az Apple nem lesz sikeres az iPhone-nal. Olyan innovációval jöttek elő, ami az iparág többi játékosát erősen motiválja, hogy túlszárnyalja. Amivel jönnek, nem igazán diszruptív, a történelem erősen azt mondja, hogy a siker esélye igencsak limitált. (Clayton Christensen Harvard-professzor, 2007)
Az emberek azért használnak Blackberryt, hogy levelezzenek, különösen a céges levelezés miatt. IPhone-t azért vesznek, hogy szórakozzanak, a levelezés csak a bónusz. A két termék teljesen külön világban él. Az iPhone kihívást jelenthet néhány Treo, Windows Mobile és a Symbian terméknek (főleg Nokia), de nem veszélyes a Blackberryre. (Stephen Wildstrom, Businessweek)
Úgy tűnik, úgy járnak az iPhone 4-gyel, mint mi a Vistával, ezzel pedig én teljesen ki vagyok békülve. (Kevin Turner Microsoft COO, 2010)
A nagyobb iPhone modell nyilván hoz valamennyi új vevőt, de nem lesz képest számottevően megdobni az iPhone eladásait, pont úgy, ahogy a Samsung is járt. (Galen Gruman, az Infoworld főszerkesztője, 40 szakkönyv szerzője, 2014)