Kicsoda valójában Soros és mit akar?

Hogy nem ő lett az első és a második címlapunk, még 2013-ban, amikor indultunk, az érthető.  A magyar Forbes mégis induljon magyarországi arcokkal. De a harmadik, már simám lehetett volna, […]

Bővebben

11 dolog, ami minden sikeres emberben megvan

Angela Lee Duckworth amerikai pszichológus észrevette, hogy nem azok a diákjai teljesítenek a legjobban, akik eleve tehetségesek, hanem akikben megvan az extra motiváció, hogy keményebben dolgozzanak, mint mások. Rengeteg, különböző területen sikeres embert elemzett, hogy megtalálja, mi az az extra, ami megvan bennük.

A Forbes külsős szerzője, Travis Bradberry 11 tippben összegezte, hogyan segíthetünk magunkon.
1. Hibázni kell, bolondnak látszani, aztán újra próbálkozni. A College of William and Mary tanulmányában 800 vállalkozót kérdeztek meg, és kiderült, hogy a legsikeresebbekben két közös dolog van: nehezen tudják elképzelni a hibázást, és nem foglalkoznak azzal, mit gondolnak róluk mások. Nem stresszelnek a hibáikon, hanem szükséges, apró lépésnek látják céljaik eléréséhez.

2. Harcolni kell akkor is, ha vesztes helyzetben érezzük magunk. Két választásod van, amikor valami nem stimmel: felülemelkedsz rajta, vagy hagyod, hogy legyőzzön. Ha kiszállsz, amikor gondok vannak, legközelebb még könnyebben fogsz kiszállni, így sosem viszed végig a nehéz helyzeteket.

3. Le kell rendezni azokat a hívásokat, amiket nem akarsz. Sokszor előfordul: nem akarunk felhívni ismeretlenül valakit, vagy akár kidobni egy projektet és újrakezdeni az egészet. Könnyen megbéníthat mindenkit egy nagyobb kihívás, de a sikeres emberek ezekben az esetekben mindig tudják, hogy a legjobb, amit tehetnek, hogy egyenesen nekimennek a feladatnak. Amint megvannak vele, kiderül, hogy sokkal kevesebb idő és energia volt, mintha húzták volna.

4. Figyelni kell az érzelmeidre. A negatív érzelmek hátráltatnak. Lehetetlen, hogy ne érezz érzelmeket, de lehet őket hatékonyan, kontrolláltan kezelni. Aki engedi, hogy az érzelmei eluralkodjanak rajta, nem tud majd tiszta fejjel gondolkodni. A rosszkedv rossz irányba vihet minket, a túl jó kedv pedig túl magabiztossá és impulzívvá tehet.

5. Bíznod kell magadban. Vékony a vonal a magabiztosság és a rámenősség között. A lényeg, hogy minden lehetséges nézőpontból megvizsgáld a döntéseidet, és ha a tények nem kínálnak egyértelmű alternatívát, higgy abban, hogy tudsz választani, és válaszd azt ami jónak és helyesnek tűnik.

6. Adj többet, mind amennyit visszakapsz. Ezer kutatásból tudjuk, hogy az emberek nagy többsége inkább a gyors megtérüléssel járó lehetőségeket választja, ami nem csoda, mindig nehéz elképzelni, ha valami most még rosszabb, de ettől a jövőben jobb lesz. Pedig ez a jó stratégia, akár a munkahelyen is: nyugodtan segítsünk másoknak, nem baj, ha nem vagy nem azonnal kapjuk vissza. Előbb utóbb meg fog térülni.

7. Akkor is vezetni kell, ha senki nem követ. Még viszonylag könnyű kijelölni egy irányt és hinni magadban, amikor megvan hozzá mások támogatása, de az igazi kihívás az, amikor tudod, hogy jó az irány, de mások nem arra tartanak. Ilyenkor a sikeres emberek tartják továbbra is az irányukat, amíg meggyőzi a többieket is a helyességéről.

8. Tartanod kell a határidőket, és elvárásokon felül teljesíteni. A sikeres emberek tudják, hogy úgy lehet legjobban kiemelkedni, ha jobban dolgoznak másoknál. Emiatt igyekeznek többet nyújtani, mint az eredeti elvárás, akkor is.

9. Mindig koncentrálni kell a részletekre. Akkor is, ha nehezen megy. Akkor is, ha fáradt vagy. A legsikeresebb emberek mindig figyelnek a részletekre.

10. Kedvesnek kell lenned az emberekhez. Azokhoz is, akik gorombák voltak veled. Ha rosszul bánsz az emberekkel, vissza fogod kapni. A sikeres emberek nem engedik, hogy mások átgyalogoljanak rajtuk, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy gorombák velük. Sőt, még az ilyen embereket is olyan kedvességgel kezelik, mint bárki mást. Ne engedd, hogy mások negatív hozzáállása padlóra vigyen.

11. Felelősséget kell vállalni a tetteidért, minden esetben. Az emberek sokkal jobban emlékeznek arra, hogyan küzdöttek meg egy problémával, minthogy hogyan idézték elő. Ha felelősségre vonható vagy, azt mutatod, hogy az eredmények jobban érdekelnek, mint az egód.

Olvasd el Legyél jobb rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő