Kilenc ország pályázói közül Kis Judit, a Forbes újságírója nyerte el a Siemens Media Award regionális fődíját. A nemzetközi zsűri több mint száz pályamű közül válaszotta ki a legjobbat.
Mi történt? Különleges helyszínen, a bécsi repülőtér irányítótornyában adták át a Siemens Media Award regionális díjait. A nemzetközi szakmai zsűri kilenc ország pályázói és pályaműi közül a legjobbnak az idén a hazai fődíjat másodjára is elnyerő Kis Judit, a Forbes újságírójának Magyar siker mutatja, mit adhat az AI a mezőgazdaságnak című cikkét választotta. A cikk a négy kontinensen használt, magyar, mesterséges intelligenciával támogatott gépi látástechnológiai platform, a Proofminder működését mutatja be. A Proofminder abban segít a gazdáknak, hogy a földjükön lássák minden növény tövét, levelét, esetleges betegségeit is, és célzottan avatkozhassanak be.
A regionális Siemens Media Award 2025 díjazottjai (balról jobbra): Rafał Pikuła, Kis Judit és Jan Brož. Fotó: Markus Schieder // ©Siemens
Kontextus. A médiaverseny második díját megosztva a szlovákiai Forbes újságírója, Simona Gulisova, illetve a cseh Hospodářské noviny lap újságírója, Jan Brož vehette át. A harmadik helyet a Spider’s Web lengyel technológiai portál újságírója, Rafał Pikuła nyerte el. Brož a villamosenergia-piacok működését és az algoritmikus villamosenergia-kereskedelemmel foglalkozó cseh Second Foundation céget bemutató cikkéért kapott elismerést, míg Pikuła a mesterséges intelligencia keresőmotorokra gyakorolt hatását elemezte díjnyertes cikkében. A nemzetközi zsűri, – amelynek tagja volt Sági Gyöngyi, a digitrendi.hu magyar alapítója és főszerkesztője is, – kilenc közép- és kelet-európai országból (Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia) több mint 100 pályamű közül választotta ki a legjobbakat. A shortlistre került pályázók az átadó után a nagymúltú bécsi újságíró rendezvényen, a Concordia Ball-on részt véve ünnepelhettek.
Célszerűn technológia. A pályázat első, hazai fordulójára ezúttal is a „Célszerű technológia” jelmondattal, olyan médiatartalmakkal lehetett nevezni, amelyek bemutatják a technológia a mindennapi életben betöltött szerepét. Magyarországon 17 nevező 42 pályaművét értékelte a független zsűri, és öt pályázatot díjaztak, akik egyúttal tovább is jutottak a nemzetközi versenybe.
Korábban is volt Forbes-os siker. A korábbi években is volt már példa hazai sikerre a Siemens régiós versenyén: 2023-ban a második helyezettnek járó, nemzetközi díjat Bagi László, szintén a Forbes munkatársa hozhatta haza, „A zöld rendszámos kukásautók nem ébresztenek fel” c. cikkével, 2024-ben pedig Zákányi Virág került shortlistre a GyártásTrend honlapján publikált, „Terápia VR-szemüvegben” c. cikkével.