Pálfy Attila és Varga Gábor olyan asztalos iskolát akartak, amilyenbe ők is járni szerettek volna. A Woodivity műhelyének építésénél amit tudtak, maguk csináltak. A nyitás óta pedig lényegében folyamatos válságmenedzselésre volt szükségük ahhoz, hogy mára olyan képzőhely legyenek, ahol olyan megoldásokat is taníthatnak, amelyek a közoktatás tananyagába már nem fértek bele.
A Woodivity ötlete egy nyolcadik kerületi, dohos pincéből indult: Pálfy Attila és Varga Gábor olyan asztalos iskolát akartak, amilyenbe ők is járni szerettek volna. Régi barátok voltak, együtt végezték a technikumot, és később Gábor vette rá Attilát, hogy hagyja ott a műhelyeket, és menjen vele tanítani.
Attila egyre jobban belefolyt az oktatásba, a végén pedig már minden idejüket az iskolában töltötték, hiszen hét közben a nappali- és esti tagozatos diákokkal foglalkoztak, hétvégén pedig jöttek az OKJ-s tanulók a gyakorlati órákra.
Nagyon-nagyon sok ötletünk volt, és mi minden áron szerettünk volna az iskolával együttműködve ezekbe az ötletekbe életet vinni. Aztán amikor egy jó ötlettel felmentünk az igazgatóságra, akkor láttuk, hogy megy a fejvakarás, mit kellene mondani, hogy ne kelljen ezzel foglalkozniuk. Úgyhogy már régóta gondolkoztunk azon, hogy egy saját tanműhelyt nyitunk. Ott ültünk lent a pincében a penészes irodánkban, és görgettük a hirdetéseket”.
Pincéből a saját műhelybe
Mindenképpen tanműhelyben gondolkoztak, tanítani, tudást átadni szerettek volna, az oktatásban találták meg azt, amit igazán szeretnek csinálni. Az egyik OKJ-s diákjuk, az egyébként informatikai vállalkozását vezető Márton Miklós az ötletet meghallva az asztalra csapott: srácok, ez pofonegyszerű.
Hirtelen minden felgyorsult, a felettük működő iskola bérleti szerződését felmondta az épület tulajdonosa, így költözniük kellett, Miklós pedig melléjük állt. Ekkorra ő már teljesen beleszerelmesedett a szakmába és az asztalos műhely hangulatába. Imádta az egész képzést a fával való munkától kezdve a társaságig, ahogyan diplomás közgazdászok hétvégére a zakót munkásruhára cserélik, és este hatkor úgy kell őket kirugdosni a műhelyből.
„Ezek olyan energiák, amiket nem tudsz figyelmen kívül hagyni. Ez annyira tetszett nekem, hogy úgy gondoltam, ebbe érdemes pénzt is rakni. Nyilván volt egy emberi oldala is, működött a kémia köztünk, látszott, mi jól együtt fogunk tudni dolgozni.
A tudás ott volt náluk, nálam meg ott volt az, hogyan kell ezt megvalósítani”
– meséli Miklós, aki számos céggel és üzlettel a háta mögött pontosan tudta, hogy mivel jár egy induló vállalkozás. „Egészen más felelősség és elkötelezettség kell, mint egy alkalmazotti státuszban. Mondtam a fiúknak, ezt úgy kell csinálni, hogy alapítunk egy céget, le kell szerződni azzal, akivel le kell szerződni, és találni kell egy helyet. Ez a legfontosabb.”
Ezután szinte gyorsított felvételen pörögtek a napok, kevesebb mint fél év leforgása alatt feje tetejére állt az életük. 2019. augusztusában lett meg a cég, január harmadikán pedig már lezajlott az első óra. A számtalan probléma közül az egyik legnagyobb kihívás a helyszínválasztás volt, olyan bázist kerestek, ami jól megközelíthető helyen van a városban, ugyanakkor ipari létesítmény, ahol zúgnak a gépek, száll a fűrészpor, esténként és hétvégénként is – szó szerint – zajlik a munka. Hosszas keresgélés után a XI. kerületben találták meg számításaikat a Bay Zoltán Alapítvány innovációs központ egyik csarnokában.
Márton Miklós hozta a cégbe a vállalatvezetési ismereteket, és már a legelején számba vették a lehetséges kockázatokat. A tízes listáról minden elkerülte őket, de jött tíz másik, amire egyáltalán nem voltak felkészülve. Fotó: Sebestyén László / Forbes
Miklós felajánlotta, hogy megfinanszírozza az egészet, Gábor és Attila pedig kapnak a cégben 5-5 százalékot. Ők viszont nagyobb tulajdonrészt szerettek volna, úgyhogy hitelt vettek fel az otthonukra, és betolták a cégbe.
„Tizenkilencre lapot húzott a csapat, és elugrottunk a párkányról”
– foglalták össze az indulást. Aggódni viszont nem volt idő, mert közben hirtelen minden biztos pont kiszaladt a lábuk alól. Ekkoriban hirdették ki a szakképzési rendszer átalakítását és az OKJ-s képzések beszántását.
Az OKJ átalakulása
2020. december végéig lehetett új OKJ-s tanfolyamokat indítani, majd 2022. végén megszűnt az OKJ képzés. Onnantól alapszakmákat már csak iskolarendszerben lehetett oktatni, vagyis a tízhónapos, hétvégente folyó felnőttképzés átkerült az esti képzési formába, így a papír megszerzése is egy hosszabb, kétéves folyamat lett.
Az asztalosság egy eszközigényes szakma, így oda kellett figyelni a költségekre, az új gépek mellé régebbi, használt gépek is kerültek – a csúcstechnológia nem fért bele a keretbe, de rendes, minőségi gépeket sikerült megvásárolni, amelyek bőven túlmutatnak a hobbi kategórián.
A Woodivity egy-egy kombinált gyaluja vagy asztali körfűrésze milliós tétel, ezért a műhely építésénél amit tudtak, maguk csináltak. Burkoltak, villanyt szereltek, gyalupadokat terveztek és gyártottak, amiken a tanulók tudnak dolgozni. Az ezekhez szükséges két és fél köbméter fát Attila szállította le a Fiat Puntójával, Miklós pedig a saját műhelyét és szerszámait költöztette át. „Ez is egy komoly saját apporttal indult” – emlékeznek vissza erre az időszakra.
A lendületük vitte őket, és több felnőttképzésben utazó céggel is sikerült leszerződniük a kifutó OKJ-s képzések gyakorlati részére. Úgy nézett ki, hogy sínen vannak, majd jött az első pofon.
Pálfi Attila vezeti a képzéseket, de már külsős oktatók is csatlakoztak a csapathoz. Fotó: Sebestyén László / Forbes
Három hónappal az indulás után a világ bezárta a kapuit
Megérkezett a Covid, és ezzel meg is szűnt a lehetőség, hogy harminc ember egyszerre élvezze a tanulást és a munkát a műhelyben. „Az asztalos gyakorlati képzést nehéz online csinálni. A Covid gyakorlatilag ellehetetlenítette az alapkoncepciót, amiért ezt az egészet létrehoztuk.
Az egyetlen lehetőségünk az volt, amin ültünk. Van egy felszerelt asztalosműhelyünk, mondtuk, hát akkor gyártsunk valamit”
– hangzott a vészterv, és elkezdték hirdetni a szabad kapacitásaikat. Három hónap múlva, amikor újra kezdhették az oktatást, már rogyásig voltak megrendelésekkel. Mivel a lezárások elején nem tudták, mennyi ideig fog szünetelni az oktatás és meddig kell túlélő üzemmódban működni, minden rendelést felvettek. Ezeket aztán a diákok levonulása után, a nap végén kezdték legyártani.
Ma már nem is vállalnak ilyesmit, mert bár a műhely adott, egészen más feltételeknek kell megfelelnie egy tanműhelynek és egy üzemnek. „A kettő annyira különböző, hogy ha csinálnánk is ilyet, akkor arra indítanánk egy másik céget, két külön csapattal, mert a kettő együtt nem megy”.
Márton Réka a szülési szabadságáról visszatérve csatlakozott a cégbe, az alapkő lerakásától kezdve ráhárultak az úgynevezett finom munkák, az adminisztráció, az engedélyek intézése és a tanulók regisztrációja. Mivel az ügyvezetői feladatok kilencven százalékát eleve ő vitte, adta magát, hogy a hivatalosan is az legyen.
„Nem voltak ilyen ambícióim, de Miklósnak abban igaza volt, hogy jobb, ha ezt a feladatot nem külsős embernek adjuk ki. Ehhez a projekthez mindenki úgy áll hozzá, hogy ez egy szerelem, úgyhogy ha kell, a szabadsága alatt is bejön. Pont a szabadsággal kapcsolatban szoktam mondani a fiúknak, nem is kéne nekik szabadságot adni, úgyis itt vannak mindig”.
Márton Réka a Woodivity ügyvezető igazgatója. „Szoktam mondani a fiúknak, nem is kéne nekik szabadságot adni, úgyis itt vannak mindig”. Fotó: Sebestyén László / Forbes
Minden napra egy válság
Az újranyitás után folyamatosan jöttek az újabb pofonok, a Covidot a kata-adózás érdemi megszüntetése követte, majd következett az energiaválság, amitől a műhely rezsiköltségére ugrott meg tízes szorzóval, utána kitört egy háború a szomszédban és beesett a forint árfolyama.
Sokszor egészen váratlan helyekről kaptak segítséget, például az egyik diákjuk kötötte össze őket a Makitával, akikkel gyorsan leszerződtek: az oktatáson használt szerszámgépekért cserébe képzéseket tartanak, és amikor a hirtelen megugró rezsiköltségek miatt nem volt pénzük a csarnok kifűtésre, a Makita sietett segítségükre harminc darab fűthető kabáttal.
„Ha írtunk volna egy listát a kockázatokról, mi veszélyeztetheti az induló vállalkozásunkat, ezek biztosan nem lettek volna köztük. Tíz másik igen, de ezek eszünkbe sem jutottak. Ennyi erővel még azt is felírhattuk volna, hogy kiönt idáig a Duna és tönkreteszi az összes gépünket”
– meséli Miklós arról, hogy lényegében folyamatosan válságmenedzsmentre volt szükség.
Az OKJ rendszer kifutására reagálva elindították az akkreditáció nélküli képzésüket, amely egy fókuszált, alapos, gyakorlatra épülő, az iskolainál szélesebb körű tudást ad, de nem jár hivatalos bizonyítvány mellé, amivel vállalkozást lehet indítani. Ha valakinek a gyakorlati tudás mellé a papírra is szüksége van, kínálnak erre is megoldást; van partneriskolájuk, amely a Woodivity tízhónapos képzését beleszámítja a tanmenetbe, és egy hét hónapos kiegészítő képzés után a diákok hivatalos vizsgát tehetnek.
Iskola, csak másként
Az OKJ-s képzéssel foglalkozó kft-k Attila szerint színvonalas oktatást nyújtottak, hiába volt kevés idő a gyakorlatra, az abban résztvevők sokkal motiváltabbak voltak, mint a közoktatásban tanulók, így a gyakorlatra jutó 14-15 alkalomba bele lehetett sűríteni két év anyagát. Ugyanakkor ezek a foglalkozások az iskolarendszerű képzések sok szempontból elavult anyagát követték, amibe nehéz volt újabb dolgokat beilleszteni.
Most, hogy saját tanterv szerint mehetnek, változatosabb és színesebb tananyaggal haladhatnak, olyan megoldásokat taníthatnak, amelyek a közoktatás tananyagába már nem fértek bele.
A technológiák mellett a faanyagok köre is bővült, a legolcsóbb lucfenyő helyett változatos fajtákkal ismerkedhetnek meg a tanulók; a vörös tölgytől kezdve a körtefán át a cseresznyéig olyanokkal, amelyek az iskolai oktatásban nem fordultak elő.
„Szeretnénk a szakmát egy kicsit kiegészíteni. Próbálunk a közoktatás fölé lőni” – mondja Attila, hozzátéve – „nagy hiányosságok vannak a rendszerben, amit próbáltunk betömködni, bepótolni. Az asztalosképzésnél is az volt az elképzelés, hogy ne a csomós lucfenyőt kelljen tologatni a gyalugépen, hanem próbáljunk nemesebb anyagokat használni.”
„Próbálunk minél több fafajt, anyagot megmutatni, hogy milyen például tölgyfával, juharral, fekete dióval dolgozni. Olyan termékeket próbáltunk beemelni az oktatásba, amin a lehető legtöbb folyamatot meg tudják tanulni a diákok.”
A tanműhellyel szomszédos csarnokban a végzett tanulók bérelhetnek műhelyt, ahol dolgozhatnak, tarthatják a szerszámaikat és használhatják az Woodivity gépeit. A képen balról jobbra: Vályi Attila, Márton Miklós, Márton Réka és Pálfy Attila. Fotó: Sebestyén László / Forbes
Az egymást követő válsághelyzetek rákényszerítették a Woodivityt, hogy folyamatosan bővítsék a szolgáltatásaikat, a visszavonulás helyett inkább újabb frontokat nyitottak. Sorban indították az újabb képzéseket:
- konyhakészítés,
- esztergálás,
- 3D tervezés,
- fa-epoxy,
- kárpitos,
- bútorfelújító
és még egy sor olyan workshopot kínálnak, amelyek mára kikoptak az iskolai oktatásból, miközben óriási igény mutatkozik rájuk.
Workshoptól a gyerekkórházig
Nagyon népszerű a konyhaépítő workshopjuk, aminek a végén mindig elkészül egy komplett konyhabútor. Az elsőnek még könnyű volt helyet találni, a második és a tizenkilencedik viszont már problémás volt. Mivel nagyjából havonta születik egy komplett konyha, azt a megoldást találták, hogy az elkészült munkákat gyerekkórházaknak és gyermekotthonoknak ajánlják fel.
Mostanra a képzések és a workshopok mellett van nyitott műhely is, amivel mindenki számára lehetőséget akarnak biztosítani az elképzelések megvalósítására. Lényegében egy pénztárcával és slusszkulccsal a zsebben érkezve, a nap végén kész termékkel lehet távozni, az alapanyagtól kezdve a gépeken és a szerszámokon keresztül a szaktudásig mindent biztosítanak a Woodivitybe betérőknek.
„Fontos, hogy ne csak végzett asztalosoknak adjunk olyan hiánypótló dolgokat, amiket máshol nem kaphatnak meg, hanem segítsünk azoknak a laikusoknak is, akik még nem tudják, hogy ezzel akarnak foglalkozni”.
Az évek során Woodivity elindította az inkubátorprogramját, ami „kicsit úgy működik, mint egy asztalos kommuna” – foglalja össze a lényeget Attila. A tanműhellyel szomszédos csarnokban a végzett tanulók bérelhetnek műhelyt, ahol dolgozhatnak, tarthatják a szerszámaikat és használhatják az Woodivity gépeit, ha pedig elakadnak egy-egy munkával, akkor átmehetnek a túloldalra konzultálni vagy tanácsot kérni az oktatóktól.
Előfordul, hogy valaki azért nem mer elvállalni egy munkát, mert úgy érzi, nincs meg hozzá a szaktudása. Mindig el szoktam mondani, hogy nyugodtan vállalja el, segíteni fogunk neki. Ez is az inkubálás része, hogy el tudja indítani a saját kis vállalkozását.”
Faipari százlábúvá válás
Az alapító csapat mára némileg átalakult, Varga Gábor már kiszállt a Woodivity-ből és elindította az Egyszerwood Fatanodát, amit asztalos tudásközpontként definiál, ahol a saját elképzelése szerint elméleti és gyakorlati korrepetálást tart asztalosoknak, ötvözve a régi korok szakmai örökségét a modern technológiákkal. Nagyjából a kilépésével egy időben jelent meg a Woodivity-nél Vályi Attila, aki egy újabb üzletágat hozott magával, a gépforgalmazást.
Hosszas kutatás után talált rá a képzett hobbisták és az induló kis vállalkozások igényeinek megfelelő faipari gépeket gyártó angol Record Powerre. „Magamnak kerestem gépet, amikor rájuk bukkantam. Nem nagyon széles, de abszolút erre a célcsoportra optimalizált, jó minőségű gépcsaládjuk van, és nem volt Magyarországon képviseletük” – meséli a kezdetekről. A kapcsolatfelvétel után gyorsan megtalálták a közös hangot, majd felkereste a Woodivityt, és behozta a portfólióba a gépértékesítést.
Vályi Attila egy újabb üzletágat hozott magával, a gépforgalmazást. Fotó: Sebestyén László / Forbes
Ezt is szokatlan módon közelítették meg, egy külön műhelyt rendeztek be a Record Power gépekkel.
„Gyere ide, fogdosd meg, próbáld ki, akár a közösségi műhely keretein belül. Egy-egy ilyen gép beszerzése nagy beruházás, akár milliós tétel, mi pedig segítséget adunk, hogy a vevő jó döntést hozzon” – mondja Vályi Attila a gépek között sétálva. A következő lépésként elindult a webshop, ahol a gépek mellett kiegészítők és szerszámok is találhatóak, ráadásul minden tétel árral együtt szerepel, ez utóbbi egyáltalán nem általános a faipari gépek forgalmazóinál.
„Válságmenedzsmentben már jók vagyunk”
– összegzik az elmúlt éveket a konyhában üldögélve. Bár az indulás óta eltelt idő hullámvasút volt, végre úgy érzik, hogy sikerült elég lábat ácsolni a stabilitáshoz.
Most már sokkal tudatosabban terveznek közép- és hosszú távra, mert látják, van igény arra, amit felépítettek. A Woodivity képzésein elenyésző a lemorzsolódás, ez jó visszajelzés nekik, hogy a résztvevők élvezik és szeretik az órákat. A tanfolyamok végén sokan visszatérnek a különböző workshopokra és tovább képzik magukat.
