Pethő Sándor nem akarja, hogy gyártássá silányuljon az alkotás, élvezi az egyedi tollkészítés aprólékos munkafolyamatait. Youtube videók indították el az úton, ma már ő az egyik legegyedibb és legbátrabb tollkészítő az országban. Egy különös piac különc figurája.
Az esztergába befogott anyag pörögni kezd, a darab fa pedig szép lassan tollá válik, ahogy a rátolt szerszám-keményfém éle leválasztja a felesleget. A Pendors márka mögött álló Pethő Sándor egyedi tollakat készít, a legolcsóbb golyóstolla 36 ezer forint, a legdrágább töltőtolla pedig 1,1 millió.
Pethő Sándor a műhelyében
Ez utóbbinak a háza úgynevezett truestone-ból készül, ami porrá zúzott kő és műgyanta keveréke. Tapintásra hideg és nehéz, mint a kő, de sokkal jobban és pontosabban megmunkálható. Az árat viszont nem a truestone, hanem a 18 karátos arany tollhegy és csíptető, illetve a három darab gyémánt indokolja.
Tollak vs. karórák: mekkora a piac?
A tollak iránti rajongásnak közel sincs akkora közönsége, mint a karóráknak, de jó pár éve elindult a műfaj reneszánsza, egyre többen érdeklődnek iránta. Divatba jött a kalligráfia, egyre többen fedezik fel újra a kézírást. Trendje van a hagyományokhoz való visszatérésnek, például egyre többen építenek újra vályogházat vagy fedezik fel újra a gyapjút mint alapanyagot. A tollas közösség méretét nehéz megbecsülni, itthon talán két-háromezer aktív érdeklődő van – a legnagyobb tollas Facebook csoport 1800 tagot számlál, míg a Hungary Pen Show kiállításon huszonnégy kiállító és hatszáz vendég vett részt.
Egy réteghobbi, amely ha lassan is, de egyre nagyobb körhöz jut el, miközben a drága töltőtoll, ugyanúgy mint egy mechanikus karóra, mindig is státuszszimbólum volt.
Az én férjem nem fog az öltönyéből műanyag tollat elővenni”
– idézi Sándor az egyik vevőjét, és ezzel nagyjából el is helyezi, hogy mit jelent sokak számára a toll. Amikor egy tárgyalás elején mindenki kirakja a tollát az asztalra, az is egyfajta bemutatkozás. De mindezen felül egy drága tollnak van egy igen egyértelmű élvezeti értéke, aminek semmi köze ahhoz, hogy mit üzen egy tárgy a gazdájáról: nagyon jó érzés vele írni.
Próbaként kézbe veszem az egyiket, egy kerámiabetétes tollat – ez abban tér el a sima golyóstollaktól, hogy a betétben a golyó nem acélból, hanem kerámiából készül. A kerámiabetétes tollak élményben félúton vannak a golyóstollak és a töltőtollak között. Lágy a futása, elképesztően simán siklik a papíron, nincs benne az a zsíros akadás, ami a golyóstollak sajátja. A betűk úgy néznek ki, mintha töltőtollal írnám, ha lassan vezetem a tollat, a tinta enyhén megfolyik és vastagabb lesz a vonal, emiatt egészen más az esztétikája a leírt betűknek, mintha eldobható tollal írtam volna.
Így készül a prémium toll
Sándor öt éve kezdett tollakat készíteni, mint mondja, akkor ez még egy elég feltérképezetlen terület volt, úgy tudja, akkoriban ketten foglalkoztak hasonlóval itthon. Most már többen vannak, egyre nagyobb az igény a különleges tollak iránt. Mostanra nyolc modellje van, de egyedi megrendeléseket is vállal – nagyjából a fele-fele arányban oszlanak meg a készletről vásárlók és azok, akik a saját elképzeléseiket szeretnék viszontlátni.
A Pendors úgynevezett készletes tollakat árul. Egy zacskóban érkezik a tollnak a belseje, vagyis a tartály, a klipsz, az adagoló és a hegy, tehát minden, ami fémből készül, Sándor pedig legyártja hozzá a kupakot, a testet és a fogórészt, a végén pedig készre szereli. Az alkatrészek egy angliai gyártótól jönnek. Sándor több beszállítót is végigpróbált, és ennél találta meg azt a minőséget, amit keresett.
A Pendors tollai apró mesterművek
A toll testéhez rendkívül változatos anyagokat használ. A világ nagy tollmárkái jellemzően különböző műanyagokból, akril gyantából dolgoznak, mert jól színezhető, a fényének mélysége van, könnyen és pontosan megmunkálható.
Noha ez az alapanyag is fellelhető a Pendors kínálatában,
lényegesen izgalmasabbak a fából vagy éppen stabilizált fából készült darabok.
Ez utóbbi egy speciális eljárással készül: nagy hőfokon és nagy nyomáson a fa pórusai közé műgyantát préselnek. De Sándor alapanyagai között ott van még az ötezer éves mocsári tölgy, a csont, az agancs, a damaszt acél és a gyöngyház is. Folyamatosan kísérletezik, keresi az új lehetőségeket, beszállítókat.
Innovációra itt is van tér
Noha a készletes tollak a fő profilja, egyre több egyedi alkatrész kerül a munkáiba, az egyik ilyen saját fejlesztés az a menet, amire a kupakot felcsavarja. Ez egy idei újítása, a lényeg, hogy a titánba úgynevezett trapézmenetet vágnak.
Ez két dolog miatt is érdekes: a titán rendkívül könnyű, ugyanakkor igen erős fém, ellenáll a korróziónak, és sokkal kellemesebb hozzáérni, mint az acélhoz. Ez utóbbival függ össze, hogy a titán biokompatibilis, vagyis orvosi implantátumokhoz is alkalmas. Kézbe véve az ujjbegynyi alkatrészt, mintha nem is lenne súlya. A ráesztergált trapézmenet lényege pedig, hogy magának a menetnek nem V alakú a profilja, hanem négyzetes, emiatt nem lehet megtépni, megszakítani. Ezt nem házon belül készíti, hanem egy barátja gyártja CNC esztergával – a csepeli műhely előnye, hogy néhány kilométeres körben bármit, de tényleg bármit le lehet gyártatni.
A Pendors ezekkel a megoldásokkal emelkedik ki a hazai tollas mezőnyből – ezt már nem én állítom, hanem Bikfalvi Máté tintakészítő. Sándor tollaihoz is ő szállítja a tintát, de a Pennonia márkanév alatt Amerikától Koreáig a világ minden szegletébe ad el, évente nagyjából ötezer üveggel, illetve kisebb-nagyobb cégeknek bérgyártást is vállal.
„A magyar tollasok között ő az egyik legegyedibb és legbátrabb, olyan ötletei és olyan dizájnai vannak, amelyek tényleg kimagaslóak”
– magyarázza Máté – „A tollkészítést mindenki készletes tollal kezdi, az egyediséget az anyag és a forma adja, de valójában mindenki ugyanazokat a fém elemeket használja. Sándor viszont kísérletezik azzal, hogy a tollhegyen kívül minden egyedi legyen, ami egy magasabb szintje a tollkészítésnek”
Hobbiból szerelem
„Így ötvenhárom évesen pont elég volt az a huszonkét év földtúrás.”
– meséli Sándor a tollakhoz vezető útról. Az első vállalkozása máig aktív, szállítással és költöztetéssel foglalkozik, csapattal, furgonokkal, amellé jött be aztán az életébe a kertészet és a kertépítés. Ebben is az alkotás volt számára a vonzó, nulláról kitalálni az egészet, a kerti tótól kezdve a gyepen és az öntözőrendszeren át a sziklákig, majd megépíteni, és átadni a megrendelőnek. Ezt szorították ki az elmúlt években a tollak, úgy fogalmaz, hogy ez most egy nagyobb szerelem.
Novembertől márciusig nincs kertépítés. Elkezdtem nézni Youtube videókat, láttam egy tizenhárom éves fiút, aki egy nagy tálat esztergált, és gondoltam, hogy ha nekimegy, akkor nekem is megy. Elmentem, vettem egy kis esztergát”
– és közben rámutat az egyik gépre, melybe most polírkorongok vannak befogva. Az esztergálást nagyrészt autodidakta módon tanulta meg, közben szépen bővítette az eszközparkot.
Először tálakat és pörgettyűket készített, aztán jöttek a hosszú borsörlők, majd a Youtube-on ráakadt a tollkészítésre. Ez abban volt más, mint az összes korábbi, hogy nagyon kell figyelni az anyagra. Néhol egy milliméter alatt van az anyag falvastagsága, olyankor egy rossz mozdulat, és kuka az egész.
Tized milliméter pontosan kell dolgoznia, hogy a végeredmény megfelelő legyen, és egy szabályos, jó fogású, elegáns toll legyen a vége.
Minden munkafázisnál a lehető legmesszebb el kell menni. A vége már valóban a fingreszelés határmezsgyéje, de a luxuscikkek erről szólnak, a nagyító alatt is hibátlan részletekről és az odafigyelésről. Ilyen apróság például, hogy a toll testén futó erezet a kupakon folytatódik, nem szakad meg az anyag folytonossága, nincs benne esetlegesség.
Szerelemből üzlet
Az elkészült tollait Sándor először a Facebookon hirdette a Vegyél hazait csoportban, a brandépítésbe és saját webshopba egy barátja noszogatására vágott bele. Az első évben hatvanhat darab kelt el.
Nézem a Cápák közt műsort, és nem igazán értem azt a hozzáállást, hogy most eladtunk ötszázat, akkor jövőre ezret kell, két év múlva pedig ötezret. Én csak szerettem volna húszasával lépkedni.”
A terv nem jött be: a második évben már kilencvenhat tollat adott el, a harmadikban pedig százhúszat. A negyedik évben volt egy kis visszaesés, akkor 116 darab kelt el – úgy volt ezzel, hogy a háború és a válság mellett ez is szép eredmény. „Mondtam neked, hogy nem ebből élek, ezért ha egy tollat sem adok el egy hónapban, az sem zavar” – mondja legyintve. Az idei évre százhúsz a terv, és eddig minden jól alakult, június végén már száz felett voltak az eladások.
A szőlőtőke egyébként Sándor egyik kedvenc alapanyaga
Amikor az éves maximális kapacitásra terelem a szót, Sándor széttárja a karjait, látszik, hogy ő erre az üzletre másként tekint. Amikor javasolták neki, hogy érdemes lenne Angliában árulnia, mert ott lényegesen nagyobb az egyedi tollak piaca, csak legyintett.
A kézműves és a marketinges nem barátok. A marketinges eladni akar mindenáron.”
Sándor viszont szerelemként és hobbiként tekint a tollaira, az öröm és élvezet veszne oda, ha az alkotás gyártássá silányulna. Ezért az angliai javaslatot azzal hárította el, hogy ha havonta tízet elad, az neki éppen tökéletes, ha pedig tizenöt fogy, akkor szerencsésnek érzi magát. És ez így jó: körülbelül 300 toll van készleten, így nincs rákényszerítve, hogy reggel nyolctól estig az eszterga mellett álljon.
Egy toll egyébként körülbelül két nap alatt készül el, de ebben benne van a ragasztó és például a fa felületkezelésére használt speciális olaj száradási ideje is, tehát a munkafázisokat jól ütemezve tíz tollra valójában nem kell húsz napot várni.
A Pendors tollai
A Pendors tollai jellegzetesek, viszonylag vastagok, de a kúpos kialakítás miatt kézre állnak. Bár vannak íratlan szabályok, hogy egy tollnak milyen paraméterekkel kell rendelkeznie, Sándor ebben is a saját feje után megy. A 12 milliméter vastag tolltest szerinte vékony, ehhez annyira le kéne mennie anyagvastagságban, hogy az már a tartósság rovására menne.
Ő azt szeretné, ha ezek a tollak húsz év múlva is tollak lennének.
Így hiába vastagabbak a tollai néhány milliméterrel a szabványnál, kézre állnak, jó velük írni. Sok formával kísérletezett, mire megtalálta azt, amit nem csak szépnek talál, de funkcionálisan is megfelelő. Azt gondolnám, hogy ez főleg nagyobb kézben kényelmes, de egyaránt vannak férfi és női vevői, és a nők sem feltétlenül ajándékba veszik a tollait. Ahogyan nemre, úgy életkorra és foglalkozásra sem nagyon tudja leszűkíteni a vevőit, hiszen 12 éves gyerektől 83 éves nyugdíjasig mindenféle ember vásárol nála, orvos, ügyvéd, tanár és parkettabolti eladó is.
„Kiszámíthatatlan, hogy ki fog venni. Egy kiállításon odajött egy tizenkétéves fiatalember, és mondta, hogy ő szeretné megvenni ezt a golyóstollat. Egy 36 ezer forintos tollról beszéltünk. Szimpatikus volt a házaspár, a kisember is szimpatikus volt, mondtam, 30 ezer forintért odaadom, egyetlen egyet kérek, hogy ne vidd be az iskolába. És minden évben, amikor találkozunk, mondják, hogy otthon van a toll, nem viszi a fiú suliba, és nagyon szereti.”
Amikor a jövő kerül szóba, Sándor nem célszámokról beszél, hanem fejlesztésekről: új formákról, magasabb minőségről, további gépekről.
Az esztergák mellett már látja a helyét egy oszlopos marónak, ami sok szempontból éppen az eszterga ellentéte. Nem is azért, mert az esztergánál a munkadarabot forgatja a gép, míg a marógépnél a munkadarab a fix, és a szerszám forog, hanem inkább azért, mert az eszterga szögletesből készít kereket, a marógéppel pedig éppen ellenkezőleg, a kerek testre lehet lapokat marni, ami új dimenziókat nyit a formák terén.
Úgyhogy Sándor fejleszt, tanul, és ki tudja, mi lesz a vége – ahogyan a kezdetekkor azt sem gondolta, hogy pár év múlva százas nagyságrendben fogják vásárolni a tollait, az sem kizárt, hogy az álma is valóra válik egyszer: lesz egy bolt, csak tollakkal.
