![](img/data/recobin.png)
Recobin
Szelektív hulladékgyűjtés iskolákban
Fenntarthatósági
Index
Ferenczi Attila, a szelektív hulladékgyűjtéssel foglalkozó Recobin Kft. tulajdonosa és Kovács Domokos Péter, Magyarország 2022-es ifjúsági ENSZ-küldötte öt évvel ezelőtt indított először közös projektet a pilisvörösvári Schiller Gimnáziumban. „Gyors siker volt, nemcsak a hulladék mennyisége csökkent, de az iskola költségei is kisebbek lettek” – mondja Domokos. 2019-től aztán a budapesti amerikai nagykövetség támogatásával hét magyarországi településre jutott el az az ötletük, ami Ferenczi szerint azon alapul, hogy minden stakeholdert bevon a megvalósításba.
„Volt iskola, ahol veszekedtek a gyerekek, hogy hol legyenek a kukák.” Ezt az elköteleződést úgy érték el, hogy a kartonból készült Recobin-kukákat kidekorálhatták a diákok, így rögtön magukénak érezték őket. „Állandóan keressük, a rendszer kialakításának támogatásra alkalmas vállalatokat.” Összesen 164 beltéri gyűjtőszigetet alakítottak már ki, két és fél ezer diákot értek el. A velük dolgozó iskolákban átlagosan már szelektíven gyűjtik a hulladék negyven százalékát. A projektet több külföldi konferencián is bemutatták, idén Kelet-Magyarországon és Beregszász környékén is elindítják.
![](img/data/volgy-hid.png)
![](img/data/maghaz.png)
![](img/data/rakun.png)
![](img/data/katica-tanya.png)
![](img/data/munch.png)
![](img/data/startup-plastic-surgery.png)
![](img/data/kek-erdo-alapitvany.png)
![](img/data/habitat.png)
![](img/data/onyx-muhely.png)
![](img/data/zoldkor-market.png)
![](img/data/retextil.png)
![](img/data/terezvaros.png)
![](img/data/jane-goodall-intezet.png)
![](img/data/grinsect.png)
![](img/data/fovarosi-vizmuvek.png)
![](img/data/recobin.png)
![](img/data/cseriti.png)
![](img/data/masterplast.png)
![](img/data/aldi.png)
![](img/data/tourmix.png)