![](img/data/munch.png)
Munch.hu
ételmentés
Fenntarthatósági
Index
Négy egyetemista, Perepelica Kirill, Wettstein Albert, Zwecker Bence és Zsoldos Botond 2020 nyarán találták ki a Munch.hu-t. A szájt révén a vendéglátóhelyek kevesebb ennivalót dobnak ki esténként, hiszen kedvezményes áron – jellemzően negyven–hetven százalékos engedménnyel – értékesítik az el nem adott, de jó minőségű ételeiket, az egyetemista olcsóbban eszik, a családanya megveszi másnapra az ebédet, és megússza a főzést. Az Élelmiszerbankkal elindított Muncharity projekttel pedig pár száz forinttal már a rászorulókat is segíthetik a felhasználók.
A mobilapplikációt szűk két év alatt több mint 230 ezren töltötték le, és most 165 ezer adag megmentett ételnél tartanak, amivel becsléseik szerint 450 ezer tonna szén-dioxid kibocsátását spórolták meg. Ötszázötven vendéglátóhely a partnerük, Budapesten kívül tizenkilenc településen. Május közepén kezdtek bérleteket is árulni, 4990, illetve 9900 forint előre feltöltött összeg közül lehet választani. A Cápák között-beli tavalyi tévészereplésük meghozta az első befektetőket. A százezer eurós elsőkörös befektetés után most készítik elő a másodikat, a cél a régiós terjeszkedés – később az egész világot meghódítanák.
![](img/data/volgy-hid.png)
![](img/data/maghaz.png)
![](img/data/rakun.png)
![](img/data/katica-tanya.png)
![](img/data/munch.png)
![](img/data/startup-plastic-surgery.png)
![](img/data/kek-erdo-alapitvany.png)
![](img/data/habitat.png)
![](img/data/onyx-muhely.png)
![](img/data/zoldkor-market.png)
![](img/data/retextil.png)
![](img/data/terezvaros.png)
![](img/data/jane-goodall-intezet.png)
![](img/data/grinsect.png)
![](img/data/fovarosi-vizmuvek.png)
![](img/data/recobin.png)
![](img/data/cseriti.png)
![](img/data/masterplast.png)
![](img/data/aldi.png)
![](img/data/tourmix.png)