Az üzleti modell sokáig stabil alapokat szolgáltatott a kis kft.-nek, de a koronavírus 2020-as berobbanása alapjaiban rengette meg a céget. A járvány az otthonukba száműzte a Kidkrossz munkatársait, akik a webshop üzemeltetését még csak-csak megoldották otthonról, az oldalra egyszeriben beözönlő, sok ezer rendeléssel azonban már ők sem bírtak. „Nagyon sok jött egyszerre, ennyi még soha” – mondja Anna. „Ahogy a szülők otthon maradtak a gyerekekkel, úgy nőtt az igény a játékokra.”
Mivel a webshopot a felhőboom előtti években fejlesztették, az egész az iroda belső szerverén futott, amit egy külsős cég segített ráncba szedni, ha bármi baja lett. Márpedig lett; évről évre egyre többször kellett mókolni vele, Anna és Tamás azonban nem mertek szolgáltatót váltani. „Tudtuk, hogy a felhő a megoldás, de féltünk a költségektől” – mondja a kasszafelelős Tamás. „Hat alkalmazottunk van, őket ki kell fizetnünk. Nem költekezhetünk csak úgy, mert akkor veszélybe kerül a kenyerük.”
Igen ám, de egyik nap a szerver megadta magát, a szervizes pedig nem volt elérhető, mert a többi ügyfelét is akkortájt akasztotta meg a járvány miatti roham. Anna döntött: ideje meglépni, amit már rég meg kellett volna, és viszonylag gyorsan felhőbe költöztetni a cég megoldásait. Annál is inkább, mert a dolgozók nem bírták az extrém terhelést, látszott, hogy ehhez hat fő nem lesz elég (közülük is csak hárman foglalkoznak echte rendelésekkel). Új embereket felvenni a válság idején veszélyes, ideiglenes külsősöknek viszont nem lehet biztonságosan hozzáférést adni a cég helyszíni rendszeréhez.
Legalábbis addig nem tudtak, amíg a Kidkrossz át nem állt felhőre. Ezzel két legyet ütöttek egy csapásra: a webshop összes funkciója felhőbe ment, így a rendszer gyorsabb lett, ráadásul minden otthoni kütyün működik (a régi például nem szerette az iOS-t); a szezonális munkaerő bevonásával három újonc érkezett hozzájuk, akik csak a karantén végi, illetve nyári időszakban dolgoztak a cégnek.
Ezzel a vállalkozás be tudta hozni az elmaradását; most már skálázódni, növekedni is tudnak. „Nem volt olcsó beruházás, 10 milliót fizettünk a teljes átállásért” – mondja Tamás. „Ugyanakkor hosszú távon ez tűnik a járható útnak. Mostantól nem kell havi százezreket fizetnünk helyszíni karbantartásért.” Sőt lehetséges, hogy az irodát is lemondják – a raktár épp elég, a dolgozók pedig otthonról is be tudnak lépni. „A vírus alatt nagyon le volt terhelve mindenki, nem győzték a chatet. De azt már egy bot intézi, hozzánk csak a valóban fontos adatok jutnak el” – mondja Anna.