Igen ám, de ennek szellemében kéne fejleszteni a cég informatikai hátterét is. A pénzügyi adatok védelme, megóvása mindig is az első számú küldetése volt az irodának, 2012-ben egy nagyon modernnek számító szervert és rendszert vásároltak, amit belső hálózaton, dedikált gépekkel lehet csak elérni. Az ügyfelek ezzel elégedettek voltak, idővel azonban felmerült a kiberbiztonság kérdésköre. Ki frissíti ezeket a rendszereket? Milyen verzió fut rajtuk? Azon a gépen tényleg Windows 7 fut?
„Eleinte csak mosolyogtunk ezeken a kérdéseken, de ahogy egyre több ügyfelünk állt elő velük, rájöttünk, ez nem lesz jó így” – emlékszik vissza Attila. Ő az, aki nagyon szeretné, ha a cége kriptóval is foglalkozna, ez azonban nehéz, ha még a saját rendszereik is elavultak.”
Ezeket egyébként egy külsős cég tartja karban. Ez nemcsak költséges, de nehézkes módszer is, mert könnyű véget nem érő levelezésekbe bonyolódni a fejlesztőkkel. A Molnár és társa ugyan alkalmaz egy főállású rendszergazdát, de ha a programok állnak, az ő keze is meg van kötve. „Egy frissítés néha hetekbe telik, és ha nem működik, minden kezdődik elölről” – mondja Anita.
A szerveren sokévnyi érzékeny adat van, amit csak az irodából lehet elérni. Amióta beütött a járvány, a dolgozók tandemben járnak dolgozni. Aki otthon van, szinte semmihez sem fér hozzá, mert nem hogy saját eszközről, de még a céges laptopról sem működik a VPN, ha nem odabent csatlakozik. „Szeretnénk, ha könnyebben használható volna a rendszer, de ezek tényleg érzékeny adatok. Ha csak úgy átmigráljuk őket, abból akár baj is lehet.”
Ha felhőben működne, a Molnár és társa többszörösen is utolérné magát. Egyrészt az online rendszerek automatikusan frissülnek, biztonságosak. Másrészt a munkatársak biztonságosan férnek hozzá a felhőben tárolt adatokhoz, dolgozhatnak velük, akár otthonról is. A rendszer mindent naplóz és véd, a visszaélések ezzel szinte kizárhatók. „Muszáj lesz átállnunk, de nem tudjuk, hogyan. Elkélne a segítség!” Az átállást sürgeti, hogy a tanácsadói piac az elmúlt tíz évben a szabadúszóknak kedvez, akik közül Molnáréknál is egyre többen horgonyoznak le. Csakhogy ők óradíjat kérnek, ami havonta súlyos milliókra rúg. Azaz, ha a freelancer nem éri el a szükséges adatokat, mondjuk, délután kettő és négy óra között, akkor vállat von és ugyanúgy számláz, mintha elérte volna őket, csak épp érdemi munka nem történt.