Kezdjük most meglepően messziről. Vannak olyan emberek, akik nem keresik a választ arra, hogy mit keressünk itt a földön. Ők csak úgy vannak, és jobb esetben élvezik az életet. (Vagy nem is élvezik – ez ritka rossz kombináció.) És vagyunk mi, a többiek, akikben időnként felmerül ez a kérdés. Sokan jutunk arra, hogy azt ugyan nem tudjuk biztosan, miért vagyunk itt, de ha már vagyunk, szeretnénk értéket teremteni és jó példával elöl járni. (Meg vigyázni a Földre, hogy megmaradjon az utódoknak, és jólérezni magunkat, kár lenne eltékozolni a lehetőséget, amit kaptunk.)
Maradjunk az értékteremtésnél és a példamutatásnál. Bogsch Erik olyan embernek tűnik, aki ezt kitartóan, szerényen, de messziről láthatóan megvalósította. Újra lábra állított egy nagy múltú magyar multit, megőrizte magyar (állami!) kézben. Óvta, mintha sajátja lett volna, és növesztette, mintha csak neki nőne. Komolyan vette az elveit, nem játszott saját zsebre, azt tartotta szem előtt, hogy az értéket, amit rábíztak, megsokszorozva és jövőbiztosan adja tovább. Előre nem látunk, de úgy tűnik, sikerül neki. Tavaly egy lépéssel hátrébb lépet, a vezérigazgatóságot átadta Orbán Gábornak, és maga aktív, pár operatív területért felelős elnök lett.
Az elmúlt 25 év sikersztorija során és után is megmaradt annak a zavarbaejtően udvarias és puritán embernek. Csak pár példa. A címlapfotózások történetében talán nem volt még olyan alany, aki kínosan ügyelt rá, hogy minden embernek bemutatkozzon a stúdióban, és kezet fogjon velük. Ahogy nem köszönte meg még annyiszor sem senki a jelen lévők munkáját, mint ő. Túlfutottuk az előre belőtt kétórás időkeretet? Nem a saját időbeosztása, a fotós munkaideje miatt aggódik.
Az irodájában is logó és a címlapon is viselt fehér köpenyről esik szó? Sok más mellett azért is jó, mert óvja a ruhát, mondja, miközben az a fekete öltöny van rajta, amit lányai esküvőjén hordott. Amikor megérkezett a fotózásra, a biztonsági őr felismerte – ilyen se volt még soha, hiába, 25 év nagy idő –, amikor távozott, Krasznai Zoltán fotós, csak anyit mondott: így is lehet. És tényleg lehet.
Miután Kádár Gergő irodájában elkészítettük a végleges címlapot, kisétáltam a 11-es busz megállójába. A budai Bimbó úton, a reggeli hidegben belém nyílalt, hogy micsoda lehetőség, hogy én mondhatom ki, amit sokan éreznek: Bogsch Erik legenda. Egy konzervatív úri- és üzletember, aki értékeket képvisel.
Talán ez választ is ad arra a dilemmámra, ami előző nap jött szembe velem éppen a 75-ös trolin, a Hősök Terénél, hát, épp a Fidesz-székház előtt. Persze szembejött már máskor, máshol is, de most különösen megragadott, ahogy egy néni kezében, a Lokálban megláttam, éppen mit sulykol közös pénzünkből a kormány Soros Györgyről. Most, a választások előtt, mi az én felelősségem, feladatom erre válaszul? Előre itt sem látok, de ha teszem a dolgom, és igazi magyar értékteremtőkről és hagyományőrzőkről írunk a Forbesban, az egy válasznak jó.
