Tisza Kata tíz év különbséggel kétszer is berobbant a magyar médiába. Első néhány könyvét sokáig letagadta, de egy évtized hallgatás után újra ír. Van hangja, meri vállalni, és többször már nem hallgat el. Ami változott: a médiaszemélyiségből néhány diploma megszerzése mellett életútkutató és coach lett. Praxisában sokszor az abúzusból menekülőket támogatja vissza a saját erejükbe. A Forbes szeptemberi lapszámának részeként először megjelenő Forbes Women különszám címlapján Almási Kittivel szerepel.
Kata nevét hallva van, akinek a műsorvezető, másoknak az író, kevesebbeknek az angoltanár jut eszébe, megint másoknak pedig Tisza Kálmán miniszterelnök ükunokája, a grófkisasszony. Öndefiníciója szerint segítő és író ember, aki negyven év alatt letette a nemesi származás, a határon túli magyarság és a zsidóság okozta kisebbségi érzeteket.
Író emberből viszont rajta kívül nem sok olyan van Magyarországon, akitől egy évtized hallgatás után sem pártoltak el az olvasói.
Megbékélt a múltjával, a „túl fiatalon hirtelen túl sikeressé” váló huszonéves énje által írt első néhány könyvével. Ma a praxisa mellett életútkutatással és az abúzus-könyvsorozata befejező részével, a Kékre szeretni című feldolgozásregénye októberi megjelenésével foglalkozik.
Katával többek között abúzusból való szabadulási útról, az öregedés kezeléséről, a kisebbségi komplexusok legyőzéséről, és arról beszélgettünk, hogy miért beszél és ír pont azokról a dolgokról, amikkel nem szívesen nézünk szembe, mint például a gyász, a bántalmazás és a válás.
A Tisza Katáról szóló teljes porté a Forbes szeptemberi lapszámának részeként megjelenő Forbes Women különszámában olvasható.
Elismerésről
„Vagyok annyira távol a mainstreamtől, hogy valószínűleg, amíg élek, különösebb társadalmi elismerést a munkám nem fog kapni.”
Hivatástudatról
„Volt, aki azzal keresett meg és fenyegetett meg, hogy ha elválik tőle a felesége, akkor őt is megöli, meg engem is. Elmenekülhetnék céges coachnak. Többet is keresnék. Nyugodtabb is lenne az életem, de nem élhetünk félelemben, mert a végén az utcára sem mernénk kimenni.”
Örökségről
„Negyven évig meghatározta az életem, hogy be akartam
bizonyítani apámnak, hogy méltó vagyok a Tisza névre”
Visszatérésről
„Jó döntés volt, hogy kiszálltam. Bezárni magam a csöndbe és ott emészteni magam viszont nem volt tartható. Minden egyes leírt mondattal azt éreztem, hogy folyik vissza a vér az ereimbe, szabadulok fel.”
Autonómiáról
„Az egyik legnagyobb mai pszichológiai probléma ma az autonómia hiánya. Sokan nincsenek tisztában magukkal, ezért nem tudják megvédeni, de nem is merik a határaikat, mert ki akarják szolgálni a rendszert, félnek a büntetéstől.”
