Lackfi János 17 éves volt, amikor egy álszerelem kihozta belőle az állatot: „a köttőt”. Az elmúlt harminc évben több mint száz kötete jelent meg, de a műhelyteremtés is legalább annyira hajtja, mint az írás. Mostanra megtanult lassítani is – legalábbis a maga lackfis, hiperaktív módján. A költőről hosszú cikket írtunk a Forbes magazin legfrissebb, márciusi számában.
Tersánszky Józsi Jenő egyetlen este mulatta el az egyetemi tandíját. Krúdy Gyula akkora gavallér volt, hogy mindig mindenkit meghívott egy körre. Babits Mihály egy szilveszteri alkalommal pattogatott kukoricának öltözött. Ady Endre egy szerelmesen mozgalmas éjszaka után szívrohamot kapott.
Sok anekdota maradt fent arról, hogy mennyit szórakoztak, ittak és – nevezzük így – udvaroltak a nyugatosok. „De sosem kerül elő, hogy mennyit dolgoztak! Krúdy a kedvenc példám: köztudomású, hogy ő volt a legnagyobb korhely az egész bagázsban. Lump, szétesett, tipikus művész, mondhatnánk róla.
De ugyanez a Krúdy addig ki nem tette a lábát otthonról, amíg meg nem írt tizenhét oldalt. Azért tizenhetet, mert Jókai állítólag tizenhatot írt.”
Több mint három órán át ülök a Lackfi család ebédlőasztalánál. Mellettünk sötétzöld cserépkályha, a körülöttünk lévő konyhaszekrényeket ő maga alkotta, a festés felesége, Bárdos Júlia bútorfestő munkája. A polcokon cifra betűkkel, népies motívumokkal körülvéve a hat gyerek neve és születési dátuma. Az ablakban bibliai tematikájú naptár. „Útjai kedves utak, és minden ösvénye békesség” – üzeni február kilencedike.
Fotó: Orbital Strangers
Lackfi János ráérősen, jó néhány perces kitérőkkel mesél, legalább akkora átéléssel a nyugatosokról, mint magáról. Az író, költő, műfordító, Nyugat-kutató – önmeghatározása alapján még: tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász – Lackfi a beszélgetés alatt ugyan nem von párhuzamot önmaga és a nyugatosok között, de az őt ismerők szerint a szorgalom belőle sem hiányzik.
„Nem igazán tudnék más olyan szerzőt mondani, aki ennyire elképesztően sokat dolgozik – mondja róla Nyáry Krisztián író, a Líra kreatív igazgatója. – Iszonyú termékeny szerző, csak 2020-ban kiadott vagy hat könyvet, közben fordít, tanít… Nem is tudom elképzelni, hogyan csinálja.” Dragomán György a „munkamániás” szót használja rá.
„Az írásban az a nehéz, hogy huszonnégy órás munka, ő is egyfolytában ír. A pletykák szerint még vezetés közben is. Keményen dolgozik, ez mindig is így volt. Nem tudom, fogja-e bírni a regényírással járó lassabb tempót.”
Lackfi százötvenezer karakter körül jár most készülő regényében, Dragomán az egyetlen, akinek felvázolta az egész történetet. „Rövidtávfutó-alkat, multitasking-akrobata vagyok – mondja magáról. – Ez nyilván hátrány, amikor beleülök egy regénybe. Egy nagy projekt, amennyire vonzó, annyira taszító is tud lenni. Nehéz átlátni, és az ember sokszor el is bizonytalanodik közben. Jó ez így? Miért kell nekem egy nyolcnarrátoros szarsággal bíbelődni? Miért én vagyok ez a balek? Mégis a másikat kellett volna megírni, a francba!”
A Lackfi Jánosról írt teljes portrénkat a Forbes márciusi számában találod. A magazinba itt tudsz belelapozni:
