Először jelmezeket készített kisebb társulatoknak, majd pénzt szerzett nekik pályázatírással. Aztán rájött, hogy azzal tesz a legtöbbet a független színházi szcénáért, ha több csapatot egyszerre menedzsel néhány kollégájával összefogva – mint afféle kulturális szolgáltatóközpont. Erre már egyesületet alapított, és azt is kiharcolta, hogy a kis társulatok megkapjanak Budán egy üres iskolaépületet. Rozgonyi-Kulcsár Viktória – vagy ahogy a legtöbben ismerik, Kulcsár Viki – elképesztő energiával és állandó mosollyal vezeti a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházat, ahol békeidőkben havi legalább hatvan előadás látható. És közben inkognitóban háromgyermekes anya. Portréja az októberi Forbes magazinban olvasható.
Karddal lehetett vágni a füstöt a 90-es évek végén a Veszprémi Egyetem büféjében. Persze nem a vegyészhallgatók kísérleteztek, hanem a színháztudomány szakra járók vitáztak arról – miközben zsinórban szívták a cigarettát –, hogy mit láttak előző este a színházban. Pontosabban VHS-en, mert élő előadásokra nem jutottak el olyan gyakran, mint arra vágytak volna.
„Faltuk videóról a 90-es évek kaposvári előadásait, főleg a Mohácsi-féléket, például a Csárdáskirálynőt Kulka János főszereplésével. Most, a streaming idején kimondottan nosztalgiát éreztem, az egyetemi évek színháznézési szokásait idézte fel, bár azok az egy kamerával rögzített felvételek még élvezhetetlenek voltak, nem úgy, mint a mostani közvetítések” – meséli Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Ház vezetője.
Kilenc éve vezeti a házat, három kisgyermek mellett néha hivatalosan csak részmunkaidőben, de azt mondja, valójában három műszakot nyom le mindennap.
„Az egyik műszak ez, amit most látsz, aztán óvoda- és iskolaidő után a gyerekekkel foglalkozom, és miután lefekszenek, jön a harmadik: ismét a munka. Ha még többet tudnék dolgozni, a világot is meg lehetne váltani.” Fotó: Orbital Strangers
Remegő térddel írta alá a bérleti szerződést
Már az egyetemen bizsergett benne az a szándék, hogy valamiféle kulturális kezdeményezés élére áll majd – amihez nyilván a legkülönfélébb szaktudások kellenek. Elkezdett hát okleveleket gyűjteni: egyetem mellett kitanulta például az uniós pályázatírást, és beiratkozott kulturálismenedzser- és civilreferens-képzésekre is.
Vikiék lényegében kitalálták a kulturális szolgáltatóközpontot, amit Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesületnek neveztek el, és persze csak Fügének hívják. „Az egyesületi forma passzolt ahhoz, amit eredetileg elképzeltem – mondja. – Alulról jövő civil kezdeményezés volt a miénk, olyan, mint egy csipkeverő vagy egy gombfociszakkör, aminek a tagjai szerdán munka után összejárnak a helyi művházban.”
Hajtotta őket, hogy előbb-utóbb szükségük lesz egy állandó helyre, ahol minden álma megvalósulhat.
„Én SWOT-analízis-mániás vagyok, most például a gyerekeink különóráit alakítottuk ki így, megnéztük, mi vállalható, minek lesz értelme. Az lett az eredmény, hogy csütörtökre és péntekre már nem raktunk be semmi pluszt, a hét első felében viszont sok vágyuk belefért a délutánokba.” A Széll Kálmán térhez közeli Jurányi utca elején üresen álló iskolaépületre is ezzel a módszerrel esett a választás.
„A SWOT-analízis a négyes-hatos villamost adta ki.”
Vikiék eredetileg 1500–2000 négyzetméteres épületben gondolkodtak, ahol kényelmesen elfértek volta a tíz társulatukkal, így a Jurányi Ház több mint 6500 négyzetméterétől elsőre megijedtek, de aztán pillanatok alatt benépesítették a nagyjából harminc termet. Mindenki hozott magával még egy alkotót vagy csapatot, az egyik társulat például a fotósát, a másik a jelmeztervezőjét, a harmadik az ismerőse irodáját.
„Azért most már néha úgy látom, picit könnyen adtam a helyiségeket, de kénytelen voltam, hiszen akkor már remegő térddel aláírtam a bérleti szerződést.”
Mácsai Pál szerint ritka a színházi világban, hogy valaki ennyire önmaga előretolása nélkül dolgozik, ahogyan Viki. „Színházban mindenki színész, a vezetők is, ő viszont valamiféle nagyszerű – nem is alázattal, hiszen abban is van valami gőg, hanem – természetességgel, magától értődően csinálja, viszi, szolgálja egy remek alkotóműhely ügyeit. Emiatt az ember kicsit zavarban is van a társaságában” – mondja az Örkény Színház igazgatója.
„Mindig kilógok közülük, például a Színházak Éjszakája sajtótájékoztatón is a színes ruháimban”
– bólogat erre Viki is, aki azért úgy érzi, elfogadják az idősebb művészkollégái. „Azért talán feszengek is attól, hogy ők kinevezett igazgatók, én meg úgy állok egy intézmény élén, hogy senki sem kért rá, csak azzal, hogy megcsináltam, ott lettem a csúcsán. Ezért sem szeretem magam igazgatónak hívni. Abszolút beszélgetünk a szakmáról, de nem szoktunk esténként kötetlenül borozgatni.”
Arról, hogy milyen szerepe volt a Jurányi kiválasztásában Álmosnak, a biztonsági őrnek és Viki férjének, hogy milyen társulatok és más tagok működnek a házban, illetve hogy az miféle üzleti modellben működik, az októberi Forbesban olvashattok. Itt pedig bele is lehet lapozni a magazinba:
