„Szerintem én voltam az egyetlen, aki 2012-ben Amerikából Budapestre költözött a munka miatt” – mondta Halácsy Péter, a Prezi társalapítója, a Budapest School ügyvezető igazgatója a századik magyar Forbest ünneplő Kilövés színpadán. A 100 selfmade magyarról szóló összeállításunk (egyik) címlapos arcát G. Tóth Ilda főmunkatárs kérdezte.
Ha az ő gyermeke játszaná el azt, amit ő és akkor épp 6 hónapos terhes felesége 2010-ben, hogy elindulnak Amerikába, pedig bútorra is alig van pénzük, Péterből is először az bukkanna ki, hogy „idióta vagy, fiam meg lányom”. Ugyanakkor azt is vallja: „meg kell tanulni belelazulni”, a szüléskor tanulta meg ő is és neje, Linda is, hogy „engedni kell”.
„Nem kell mindenbe belefeszülni, a dolgok úgyis meg fognak történni” – teszi hozzá. Ilyen fejjel élvezték ki az amerikai éveket is, mintsem kötelező érvénnyel élték volna meg a kiköltözést.
Kifele menni, mindent felégetni magad mögött könnyebb, mondja Péter. Visszajönni, ott folytatni, ahol abbahagytad, az viszont már nehezebb – pedig ők csak két évet voltak kint. December volt, mikor elmentek ágyat nézni, amolyan igazi nagy amerikait, áprilisban már Magyarországon találták magukat.
Hogy miért? Elkezdett nőni a Prezi – bizonyos közmegegyezések szerint a korszak nagybetűs Menő Magyar Startupja –, szóval kellett valaki, aki itthon van miatta. Péter lett az az ember: „Szerintem én voltam az egyetlen, aki 2012-ben Amerikából Budapestre költözött a munka miatt.”
A tegnap nem elég a holnaphoz
A kedd esti Kilövésen nem is feltétlen a Prezié, inkább a Budapest Schoolé (BPS) volt a rivaldafény. Péternél ez úgy indult, mikor utánaolvasott és rádöbbent: az oktatás javarészt arról szól, hogy „mindenki ugyanazt mondja, mégsem azt csináljuk”. Miért is nem? Tudja, „rohadt nehéz lesz, az is a mai napig”, de tulajdonképpen így is hozzá lehetne állni.
Ma a BPS-sel már több mint 600 gyerekért felelnek, azzal együtt tehát kb. 1200 szülőért. Ez így egy kb. kétezer fős szervezetet takar, ami egészen más a Prezi kétszáz főjéhez képest. Van része, ami nem hat újdonságként, ilyen most a távmunka része (San Franciscóban már megszokta). Viszont úgy tartja:
„Amit tegnap csináltam, az nem elég ahhoz, hogy a holnapot elérjük.”
Az oktatás kérdései – öt év múlva
Oké, az érettségi „hülyeség”, mert nem arról szól, amit később a munkában hasznosítani lehet, kitiltja a csapatmunkát és a technológiát, valamint irreleváns problémákat érint – sorolja Péter az ellenérveket. Ettől még el tudja fogadni, hogy az érettségi adott és kell. Viszont öt év múlva szerinte a BPS-nek már olyan kérdésekkel kell foglalkoznia, mint például:
- hogyan lehet személyre szabni az oktatást;
- hogyan lehet hagyni, hogy a diák valamivel gyorsabban, mással lassabban, elmélyültebben tudjon foglalkozni;
- hogyan kell számára választásokat biztosítani;
- hogyan tud egyszerre megmaradni a tanulóközösség, valamint kijárást is biztosítani a gyereknek, mondjuk miképp lehet belevenni a bizonyítványba az iskola utáni foglalkozásokat?
A nagy pillanat
Egy ismerten nehéz pillanata volt az iskolának az akkreditáció megszerzése – nem is csak pillanata, inkább olyan egy-két éve. Péter szerint sokat segített nekik akkor, hogy végiggondolták: az akkreditáció is „csak egy eszköz”.
„Igen, egy túlszabályozott terület, muszáj a szabályozóval egy lapra kerülni. De mi azért jöttünk létre, hogy a gyerekeink jó közösségbe járjanak.”
Nem lehetett mit tenni, mély levegőt vettek, közben meg kellett nyugodni, hogy nagy baj nincs: a gyereke jól van, ha úgy alakulnának a dolgok, végül is másba is belevághat, talán lesz munkája. Ha más nem, elmegy Javascript-programozónak, fűzi hozzá vicceskedve.
„Azért rendesen elérzékenyültél, amikor meglett az az akkreditáció. Ez egy nagy fordulópont volt?” – teszi fel Ilda a kérdést.
„Nagy volt” – jön a válasz, még ma is elcsukló hangon.
Halácsy Péter címlapos selfmade-sztoriját a februári magazinban, a századik magyar Forbesban találod, kilencvenkilenc másik selfmade magyar jubileumi társaságában. Lapozz bele!
Borítókép: Halácsy János. Fotó: Posztós János