Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

A szocializmus árnyékában épített magának márkát

Péter Vladimir a Kádár-korszak légüres terében teremtette meg a modern magyar tervezőművészet, az ékszerhordás kultúráját. Műfajt, iskolát és szakmát hozott létre: iparművészek generációit nevelte értő, gondolkodó tárgyalkotásra. A januári Forbes magazin Iskolateremtők rovatában mutatjuk be, hogy hogyan vált a tárgyalkotás vezető alakjává.

Egy kis, Hajós utcai műterem előtt sétálva figyelhetünk fel az ezüst modern formáinak csillanására. Sokkal több van itt, mint pillanatnyi csillanás: a Wladis Galéria egy majd’ ötvenéves szakmai életút kiteljesedése. Péter Vladimir állandó, apránként változó ékszerkiállítása és egyben üzlet is a Wladis; megalakulásakor még egyedi művészi attitűdként, egy tervezőhöz köthető márkaként jelent harminc éve meg a piacon.

„Tanár úr, mi addig fent leszünk” – hallom, ahogy belépek az ékszergalériába. Még mielőtt befogadhatnám a földszintet, szemem akaratlanul is keresi, mit jelent a fent. A hangokból kis műhelyt sejtek, ahonnan a művek levándorolnak a kiállítótérbe. A tanár úr várja, hogy megérkezzek, nemcsak az utcáról, hanem az ámulatból is.

A művészektől már-már elvárt visszafogottsággal, szinte suttogva beszél, miközben az aprócska vitrines asztalhoz invitál, hogy átbeszéljük, hogyan lett Péter Vladimirből iskolateremtő. Mert iskolát, sőt, műfajt teremtett: a modern magyar iparművészeti kultúra egyik legjelentősebb alakja, a tárgyalkotás mestere, aki látható tényezővé tette a hordozható művészeti alkotásokat, az esztétikai testékítést.

A létező szocializmus árnyékában úgy kreált magának karaktert és márkát, hogy közben tervezőművészek generációit is felnevelte.

A Forbes Iskolateremtők rovatában olyan személyek karrierútját mutatjuk be, akik szakmájukban valami maradandót, példásat alkottak; kontribúciójuk, hatásuk máig formálja saját területüket. Korábban ebben a sorozatban: Fischer Iván, Dévény Anna, Csíkszentmihályi Mihály, Chikán Attila, Horn György, Korniss Péter, Halász Judit, Vitray Tamás, Lovasi András, Polgár Judit, Földessy Margit, Nádasdy Ádám, Vekerdy Tamás, Mikulás Ferenc, L. Ritók Nóra, Benkő Vilmos, Marék Veronika, Boldizsár Ildikó, Simonics Péter, Lovász László


A korszellem által gúzsba kötött kezekkel

Talán úgy lehet a legnehezebb az embernek a szakmájában alkotni, ha a nagy semmibe érkezik – a művészetre és ezen belül az ötvösségre pedig hatványozottan igaz volt az a légüres tér, amin a kádári–aczéli Magyarország pecsétje ült. Akkoriban a nemesfémeken állami monopólium volt, a szakmát a középületekre kvótaszerűen előírt díszítőelem-mennyiség, a szocialista épületplasztika tartotta el.

Az Iparművészeti Vállalat korában járunk, amikor a szerény kínálat és a specializált tudás hiánya korlátozta azokat, akik mégis a háromdimenziós művészi tér világában szerettek volna bolyongani.

Nem csak a kínálat nehezítette az ötvösművészek életét: az értő kereslet is hiányzott a „kell, vagy nem kell” világában. Ráadásul a gűzsba kötött kezeken a politika csavart még egyet, a szabadság – mind gondolkodási, mind pedig mozgási szempontból – hiánya szintén a korszellemhez tartozott. Fotó: Orbital Strangers

Ebbe a szakmai vákuumba érkezett meg – a hiányérzetet már kiskorától magával cipelve – Péter Vladimir. Jómódú polgári környezetet aligha kapott vidékről felköltöző, első generációs értelmiségi szüleitől, értő szellemi örökséget viszont igen.

„Szegény körülmények között kezdték el az életüket, végigkísérte őket az üldöztetés. Gubancos puttony, amit én kaptam, de panaszra nincs okom” – mosolyog.

„Már nagyon hamar kiderült, hogy ügyes kezű vagyok, és ebben különbözöm a korosztályomtól. Nagyon érdekeltek a tárgyak, mindennek a készítése, szétszedése és megfejtése. Na, most mire predesztinálja ez az embert akkor, amikor pályaválasztási döntést kell hoznia?”

A kíváncsiság vezérelte

Akármennyire is merész egy-egy ékszere, valóban megmarad hordható darabnak. 1984-től, az egyetemi grádicsokat végigjárva, doktorálva és habilitálva így is tanította az időközben egyetemmé váló Iparművészetin a tervezést: fontos a használati szempont, a rendeltetésnek való megfelelés, az ötvösség, a tárgykészítés alkalmazott művészet mivolta.

Ezzel a nyugati iskolák autonóm művészeti, fősodros iránya ellen evezett, ahol sokkal inkább számított az ékszerek képzőművészeti jellege, az egyedi, kiállításra készülő darabok és a mögöttes művészeti üzenet, a sztori.  

Galériájának emeletén készül pár darab. „Nem szeretem a hamis mozdulatokat” – mondja, amikor megkérjük, egy fotó erejéig mutassa, ő hogy csinálja. Művészetében is érvényesül az őszinteség, a letisztult formák követése. Fotó: Orbital Strangers

A szakterületét, majd tanszékét végül nem ékszertervezésnek, és nem is ötvösnek hívta. Egybenyitotta a különböző tervezői területek műhelyeit, és mindenevő szemléletét előtérbe helyezve szabad átjárást biztosított diákjainak. „Sokirányú tapogatózásom az oktatásomban is érvényesült. Nem ötvöst vagy keramikust kell képezni, hanem tervezőművészt, és a tanítás azzal kezdődik, hogy majd ő döntse el, mi az az eljárás és anyag, ami a legmegfelelőbb a céljainak.

Nincs olyan, hogy te ide nem mehetsz be, mert nem tudsz kalapálni. Akkor majd megtanítunk. Ez a kíváncsiságvezérelt oktatás a fontos.”

Ajánlónkban a cikk részleteit közöljük, a teljes szöveg a ma megjelenő januári Forbesban olvasható. A magazinban Péter Vladimir mellett húsz oldalon keresztül írunk arról, mi minden történt az elmúlt egy évben az 50 leggazdagabb magyarral, valamint arról is, mi a helyzet most az egykori Demján-birodalomban.

Oszd meg!