„Brúnó. Anyósom mindig így hívja. De nem tudom, miért” – néz rám kérdőn cseh barátom, Jiřka. Tény, a cseh nevekben finoman szólva sem optimális az egy magánhangzóra eső mássalhangzók száma. Brno, németül Brünn, magyarul régen Berén, Csehország második legnagyobb városa, a szőlőhegyekkel, gyümölcsösökkel, halastavakkal tarkított morva táj központjában.
A Monarchia idején textilipara miatt nevezték az Osztrák Manchesternek, a két világháború között a modern építészet egyik legizgalmasabb központja volt, ma legfőképp egy szerethető és polgárosult közép-európai város. Nagyváros, mégsem zsúfolt metropolisz, helyenként kisvárosias, de nem provinciális, besétálható belvárosa emberléptékű. A közép-európai szemnek ismerős a táj: néhány középkori templom emlékeztet rá, hogy a morvák régóta lakják ezt a vidéket, a nagy terek az újkor idején alakultak ki, a városközpont nagy része a Monarchia idején épült.
Alulértékelt város, a hazai turisták szemében mindenképpen, néha az az ember érzése, hogy olyan ez, mint egy titkos tipp – Prága árnyékában, csak épp félúton.
Annak fényében, hogy mennyire jó hely, kisebb csoda, hogy a tömegturizmus még nem tette be ide a lábát. Utazókkal persze bőven találkozhatunk, de rolleres kamikazékkal, kohószökevény emeletes buszokkal, zászlós csoportokkal biztosan nem. És ha már zászló: 2022 tavaszán csak néhány helyen találkoztam cseh zászlóval, ukránnal annál inkább. Lakóházak erkélyén, kávézók ajtaján és minden közintézmény homlokzatán. Irigylésre méltó ez a szolidaritás.
Könnyes szemmel hallgatom, amikor a Lokál U Caiplá üzletvezetője mesél arról, hogy hogyan képzik a személyzetet, hogy hogyan legyen jól csapolva a sör, mit és hogyan tisztítanak, hogy hordók helyett tartályokból folyik a Prazdroj (a Pilsner Urquell cseh neve), és hogy a szokásosnál néhány fokkal hidegebbre hűtik a vastagfalú korsót, hogy a tartalma biztosan végig hideg maradjon. Órákig tudnám nézni az U Bláhovky csapmesterének rutinos mozdulatait, az U Semináru porcelán söralátétei pedig tényleg olyanok, mint egy régészeti lelet az elfeledett monarchiás söratlantiszból. Egyik-másik helyen könnyen érezheti azt az ember, hogy itt minden nap egy óda a cseh sörkultúrához.
A város utcáit még tavasszal jártuk be, a júliusi lapunkban pedig összesen tíz oldal tömény Brno-kontentet hoztunk. Sörözők, kávézók, és még egy atombunker is belefért!
