Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

A megélt trauma erőforrás is lehet, és ez csak tőlünk függ – Orvos-Tóth Noémi szakpszichológus a Forbes Kilövésen

Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus viszonylag szerencsésnek mondhatja magát: saját dolgozószobája van, ahol most Skype-on kezeli a pácienseket. A Forbes első virtuális Kilövésén többek között arról beszélgetett Galambos Márton főszerkesztővel, hogy miként öröklődnek a traumák a különböző generációkban, illetve miként tehetünk a legtöbbet otthon a saját mentális egészségünkért.

A Forbes minden hónap elején bemutatja a friss magazint, most először online tartottuk meg Kilövés című rendezvényünket. Lakatos Péter (Videoton) és Mutsy Árpád (Bio-Fungi) mellett Orvos-Tóth Noémi volt a vendégünk – vele a friss lapszám címlap-összeállításában is az újrakezdésről beszélgettünk: hogyan építjük újra majd a bizalmat egy akkora sokk után, amin most a világ a koronavírus-járvány miatt átmegy. A tegnapi online rendezvényünkön Galambos Márton, főszerkesztő beszélgetett vele többek között a bezártság és a traumák kezeléséről.

Az április Forbes címlapsztorija az újraindításról szól. Már digitálisan is elérhető az új lapszám!

„Az első pár napban nagy, sokkszerű élményt éltem meg, végtelenül feszült voltam. Rosszul aludtam, irritált, agitált voltam, ami egy normál stresszreakció” – idézi fel Noémi, milyen is volt számára a járvány miatt ajánlatos társadalmi távolságtartás első időszaka.

„Én szerencsés vagyok, mert miközben élem az érzéseimet, a megfigyelő, szakmai énem is jelen van.” Ahhoz, hogy ezt az állapotot legyűrje, ki kellett törnie valahogy – ekkor kezdett élőzni a Facebook-oldalán. „Este nyolckor minden nap ott ülök és beszélgetek.” Vendégei gyakran ismert emberek, ezek a videók pedig nyilvánosak, több száz ember látja őket, ami Noémi szerint neki nagy ugrás volt. „Nem azért kezdtem el szerepelni, mert nekem ez fontos volt, hanem mert úgy éreztem, van egy fontos üzenet, amit mindenképp szeretnék minél több emberhez eljuttatni. És ha ennek az az ára, hogy a saját szorongásomat kezelem, akkor ezt megteszem.” Persze máig érzi a nyomást, „van, hogy inkább elbújnék.”

A komfortzóna fontos ugyan, de mindenkinek tudnia kell, hogyan léphet ki belőle. Ugyanennyire fontos, hogy kialakítsunk struktúrákat, napirendeket, főleg az elzártság időszakéban. Noémi szerint

az otthonlét kényelmében könnyű elengedni bizonyos rutinokat, ezekhez viszont később nehéz lesz visszatérni, akkor is, ha elvárás.

Bezárva: az sem jó, ha letagadjuk a szorongást, ne zárkózzunk el a negatív érzelmektől se

„Amikor pszichiátrián dolgoztam, mindig az volt az első kérdés, hogy egyedül él-e az illető. Ha otthon van, nincs munkája, akkor szétesik a napja, belecsúszik a motiválatlanságba, a tehetetlenségbe.” Ennek veszélye, hogy a nihil is megszokható – onnét kitörni viszont nehezebb annál, mint hogy elkerüljük. Noémi szerint a folytonos home office esetében jó kezdés, hogy a munkavégzés időszakát és helyét különítsük el a személyes élettértől. Ez lehet akár egy kis asztal is, mindegy, de legyen szeparált, kijelölt, kézzel fogható pont. „Az agynak nagy szüksége van az elkülönülő szakaszokra, térben és időben is.” Az időbéli szegmentálást segíti, ha mondjuk tartunk egy egyórás ebédszünetet – teljesen mindegy, tényleg eszünk-e, a lényeg a távolságtartás.

A mozgás is sokat segíthet. Ha fizikailag fáradunk el, az csökkenti a stresszt, és onnantól picit tisztábban látjuk a dolgokat, jobban érezzük magunkat.

Ezt követően lehet meditálni, relaxálni – Noémi szerint „ez kötelező”. „Ennek a válságnak lesz egy jó nagy gazdasági lábnyoma. Ahhoz, hogy ez kezelhető legyen, muszáj, hogy a pszichés lábnyomunkat csökkentsük. Ezt most tudjuk megtenni.”

Orvos-Tóth Noémi a Forbes Kilövésen

Nem szabad azonban elzárkózni a negatív érzésektől, gondolatoktól sem. „Engedjük be az életünkbe a nehézséget, a fájdalmat, a szorongást, a félelmet, és ezeket is fogadjuk el, mint az életünk részét.” A tagadás rossz út – ellehetetleníti a rugalmasságot, nem tudunk alkalmazkodni a hirtelen krízisekhez, ha mindig úgy teszünk, mintha minden a világon a legjobb lenne. „A trauma a lélek földrengése. Összeomlott valami, újjáépíteni lehet, ugyanolyanná formálni biztos hogy nem.”

Traumák kezelése: a génjeinkbe van kódolva minden?

A krízisek, traumák kezelésében kulcsfontosságú szerep jut az egyén hátterének is; a rossz feldolgozásának módja tulajdonképpen generációról generációra öröklődik, akár jó a minta, akár nem. „Vannak családok, akik a (az 50-es évekbeli – a szerk.) kitelepítést egy katasztrófaként őrzik a mai napig a családi legendáriumban. Azt mondják, hogy senkiben nem szabad bízni, bárki az ellenséged lehet” – mondja Noémi. „Mások azt mondják, hogy elveszítettük a vagyonunkat, a birtokot, ami évszázadokig a családunké volt, de képzeld el, hogy képesek voltunk újra felépíteni magunkat.” Nagyon nem mindegy tehát, miként állunk a saját történetünkhöz, és milyen tanulságot adunk át belőle az utánunk jövő generációknak. Az optimista hozzáállást azért tartja előnyösnek, mert erőt lehet meríteni belőle – ha a nagypapának sikerült átvészelni azt a sok nehézséget, nekünk is fog.

A traumából így lehet később is hasznosítható erőforrás.

Persze még a legnegatívabb háttérben is vannak pozitív elemek – Noémi szerint, ha még élnek a felmenőink, beszélhetünk velük, ezzel segítve hozzá magunkat egy pozitívabb életkép kialakításához.

Ez a mostani járványvészhelyzetben kiemelten fontos, mert minél több kapcsolatot ápolunk a szeretteinkkel, annál erősebb kapaszkodóink lehetnek.

Ha viszont erre nincs mód, mert mondjuk a szóban forgó rokonaink már elhunytak, akkor nekünk kell átprogramoznunk a hozzáállásunkat. „Nem kell azt mondani, hogy már nincs más lehetőségem. Felismerem, hogy én is alakíthatom a történeteket, és ahogy alakítom a történeteket, úgy alakítom a saját életemet is.”

Noémi szerint a saját életünket eleve elmeséljük magunknak, és ahogy egy történet felmondása során, úgy a valóságban sem mindegy, hol vannak a hangsúlyok.

Nehézségek helyett inkább kihívásoknak kell látnunk, ez segít abban, hogy egyről a kettőre jussunk.

Ugyanakkor nem elég a mostra koncentrálni – ha nem ismered a gyökereid, akkor sosem lesz tiszta számodra, mit honnan hozol. „Honnan hozod azt az érzelmi megküzdési módot, ami jellemző rád?” – teszi fel a témába vágó kérdéset. Amikor már tudjuk a választ, akkor értjük magunkat, innentől pedig csak egy lépés saját magunk megformálása.

Az Orvos-Tóth Noémival készült interjút az áprilisi Forbesban olvashatod, itt pedig bele is lapozhatsz a magazinba:



Főoldali kép: Orvos-Tóth Noémi Facebook-oldala

A páternoszter manapság egyre ritkább, szinte eltűnni látszik. Ebben is hasonlít egyébként a házasságra.