Különleges szám a februári Forbes: több mint öt év után először nincs főszerkesztői beköszöntő a lapban. Miért?
“Mert egy cikket sem olvastam a lapból. A magyar Forbes kiadója úgy döntött, hogy öt év után egy hónap alkotói szabadságra küld. A magyar üzleti környezetben ritka, pedig nem kell hozzá más, csak hosszú távú gondolkodás és emberi hozzáállás. És egy jól működő csapat, akiknek a munkájában megbízom. Márciusban már itt leszek.
Galambos Márton, főszerkesztő”
Ez olvasható a friss szám 5. oldalán, stílusosan az Így dolgoztunk fejléc alatt. De mi van, ha tovább lapozunk?
Sok olyan történet került a februári lapba, ami részben arról szól, hogy a XX. század viharai és a szocializmus hogyan akasztotta meg virágzó családi cégek és ágazati integrációk létrejöttét – a történelem miatt elvesztegetett évtizedek lemaradását az utódok igyekeznek pótolni. Mindenki más stratégiával.
Az idei évet gálával indítottuk, a Start rovatban megmutatjuk milyen volt: Kulka János és Böjte Csaba is a vendégeink voltak a színpadon. Jótékony célra több mint 3 millió forintot gyűjtöttünk össze. De jutott más érdekesség is a lap elejére.
A világ legjobbjai ellen mutathatja – és mutatja épp – meg, mit tud: Pohner Ádám a Bocuse d’Or világdöntőjének legfiatalabb, 25 éves tagja. Rövid, de velős grafikán mutatjuk meg, hogyan jutott a világelitig. Egy házibulival kezdődött minden.
Az utódlás a magyar céges világ és a családi vállalkozások legnagyobb kihívásai között van, ritka, hogy családon belül meg tudják oldani.
Különösen nagy jelentősége van ennek, ha a cég neve egyben a család neve is: a Béres és a Kling is erős márka. Mást mondanak arról, a vasárnapi rántott hús mellé elfér-e az üzlet.
Béresék története közel 50 éve kezdődött, Klingék 100 éve kezdtek el kapukkal foglalkozni. A Kling család új generációja kis kanyarral tért haza a családi céghez: Szandra hatszoros magyar bajnok vízilabdázó, az edzések mellett kezdett el a cégben dolgozni, ifjabb Kling Sándor (negyedik ezen a néven) pedig Forma-1-es autókat tervezett a Red Bull csapatánál, nemet mondott egy nagyon csábító ajánlatra, hogy hazatérhessen: Milton Keynes-t Kőbányára cserélte. Fekete Emese cikkét olvasva könnyű megérteni a nehéz döntés hátterét.
Kling Szandra munkásruhában kezdte szülei gyárában, Béres Melinda először a diplomamunkájához választotta terepül a családi céget. Mostanra mindketten anyák és vezetők lettek, de férfias terepen sem akarnak férfias főnökké válni. Döntésekről, konfliktusról, önismeretről beszélgetett velük Fekete Emese és G. Tóth Ilda.
Az egész országban csak kevés üzlet mondhatja el magáról, hogy közel 140 éve alapították. Olyan még kevesebb van, amit azóta is egy család üzemeltet. Zöllner Viktor, a Gallwitz család leszármazottja pontosan ugyanazzal foglalkozik, amivel az ősei (hiába, ez egy ilyen lapszám, na): pipákat, sétabotokat és kiegészítőket árul a pesti belvárosban. Az Üzlet rovat mostani fókusztémájában olyan vállalkozásokat kerestünk meg, amelyek bő 100 évvel ezelőtt is jól megéltek volna abból a portékából, amit ma árusítanak: úri kellékek a sétapálcától az öltönyökig.
Kvázi szövetkezet. Az Alföldi tej különleges konstrukció a magyar piacon, de az összeállt tejtermelők megtapasztalhatták, hogy egységben az erő, például akkor, amikor eltörölték az EU-s tejkvótákat. Most új gyárat indítanak, belépnek a sajtpiacra. Egy márkájukat eladták az Aldinak és gyümölcsöző marketingszerződést kötöttek a Disney-vel. Laza Bálint cikke arról, hogy a teheneknek nincs karácsony, nincs szilveszter. A szocializmus miatt sokan írtóznak a szövetkezet szótól, az Alföldi tej példája mutatja, hogy egy ágazati integráció sikerre vihető – ez az, ami önszerveződő alapon nyugaton hamarabb megindult, azt a jópár évtizedet pótolnák most be Magyarországon, hogy versenyképesek maradjanak.
Bíró Balázs szeret ott lenni a “nagy dolgok közelében, amiről ebben a városban tényleg úgy beszélnek, hogy a nagy dolgok” – a Deloitte tranzakciós tanácsadóival beszélgettünk az M&A piacon mozgalmasnak mondható 2018-as évről, és hogy milyen cégeket ajánlanának befektetésre Jeff Bezosnak. A családi cégek itt is előkerültek: az utódlás megoldásának egyik természetes kimenete lehet az exit, egyre több ilyen üzlet lesz majd? Kitekintettünk a régióra is: a lengyel cégek már keresnek célpontokat Németországban, a japánok meg Európában. És hogy üzletelnek a magyar milliárdosok? Seres Béla és Bíró Balázs válaszolt kérdéseinkre.
Bagi László elment Gemencre – addig szervezkedett, amíg el nem intézte, hogy riportot írhasson egy itt szervezett vadászatról. Zárt világ ez, de világszínvonalú munka folyik itt: a rendkívül jó minőségű vadállomány tudatos gazdálkodás eredménye, Európa legnagyobb ártéri erdeje nem véletlenül vonzza a külföldi vadászokat is. Erdei hajtósorok, hoppogás és üzlet a fák között. A vadászat megosztja az embereket: aki érteni akarja, hogyan működik ez a világ, mindenképp olvassa el a Jó Élet rovat cikkét.
A februári lapszámba jutott még két izgalmas startup sztori is: nem a rózsaszín felhőbe csomagolt világmegváltás történetei, hanem igazi üzleti sztorik arról, hogy néha nehéz belátni, hogy tévedtünk, és a megoldások megtalálása sem jelent azonnal sikert. Nagyot álmodni persze még szabad, de az alapítók járjanak két lábbal a földön – jól mutatja ezt a szegedi Antavo és a budapesti Rollet sztorija (Bánati Anna és Laza Bálint cikkei).
Az amerikai Forbesból pedig két érdekes cikket szállítunk: ha már úgyis sok szó esik idehaza a magánrepülőkről: hogyan állt földbe majdnem az Airbusszal és a Boeinggel versenyezve a Bombardier repülőgépgyár – és ki mentette meg?; Adam Smithnek mégis igaza volt? – teszi fel a kérdést Maggie McGrath. Trump hiába deregulál, a környezetükkel és a dolgozóikkal kiemelten törődő vállalatoknak megéri a plusz befektetés a köz érdekébe. (Az amerikai kollégák persze ehhez is készítettek egy listát!)
